Mi igazságos ... és mi nem?

„Még a legősibb erkölcsi igazságok sem mindig tűnnek kétségbevonhatatlannak: a mai Magyarországon korántsem csupán filozófiai kérdés, hogy a „Ne lopj!” erkölcsi parancsát felülírja-e az éhség. Vajon joga van-e a hajléktalannak az utcán aludnia, vagy - mert zavarja a többség szemét - ez nem megengedhető? Persze ennél sokkal bonyolultabb kérdésekben is szükségünk van eligazításra az egymással ütköző igazságok dzsungelében: legyen-e az állam semleges a tekintetben, hogy mi a jó, mi a helyes az állampolgárok számára, azaz csupán teremtsen kereteket, amelyeken belül az állampolgárok szabadon hozhatják meg döntéseiket, hogy ők mit tartanak jónak és helyesnek a maguk számára, vagy az állam foglaljon állást ezekben a kérdésekben? Helyes-e a pozitív diszkrimináció az oktatás vagy a foglalkoztatás területén? Engedélyezzék-e az azonos neműek házasságát? A kérdések sora tehető fel, amelyek tekintetében különböző értékek, felfogások ütköznek, ám így vagy úgy eldöntésre várnak, illetve eldöntendők. A kötet legnagyobb erénye, hogy felteszi a fenti és hozzájuk hasonló kérdéseket, amelyekkel a modern társadalmak állampolgára nap mint nap találkozik, és bemutatja, hogy a különböző erkölcsfilozófiái irányzatok milyen válaszokat adnak ezekre a kérdésekre.” | Nem vagyok bölcsész, pláne nem filozófus: bankszakember vagyok, akiben van igény és valamennyi képesség, hogy szűkén vett szakmáján túli kérdésekkel is foglalkozzon. Gondolataim tehát átlagos értelmiségi gondolatok egy könyv kapcsán, ami, azt hiszem, nem baj, hiszen a kérdéses kötet sem szakembereknek íródott, hanem - ahogy mondani szokás - a széles olvasó közönségnek. Azt hihetni, hogy nincs két egymástól távolabb eső dolog, mint az üzlet, netán az átlagemberek mindennapjai és a morálfilozófia - nos, ahhoz talán még Michael Sandel könyvét sem kell elolvasnunk, hogy belássuk: ez tévedés. Kevés számú kivételtől eltekintve (gondoljunk Shakespeare III. Richárdjára, aki úgy döntött, hogy gazember lesz) legtöbbünk számára fontos, hogy igazságosnak, méltányosnak, tehát erkölcsösnek gondolhassuk magunkat és cselekedeteinket. Még ha néha nem is vagyunk azok, keresünk és legtöbbször találunk is indokokat és körülményeket, amelyek menthetővé teszik viselkedésünket. Elkerüljük az adófizetést, de megmagyarázzuk, hogy kevés a pénzünk, és nekünk vagy a családunknak nagyobb szüksége van rá. Esetleg igazságtalannak tartjuk az adórendszert, netán az állami korrupcióra gondolva nyugtatjuk magunkat. Üzletemberként kihasználjuk, hogy ügyfeleinknél esetenként felkészültebbek, informáltabbak vagyunk, és így a szokásosnál magasabb árat tudunk elfogadtatni vele. Nem végezzük el a vállalt munkát határidőre, vagy a megszabott minőségben. Ha egyáltalán gondolunk vele, megnyugtatjuk magunkat, hogy ilyen az üzlet, és mindenki ezt csinálja. És vég nélkül sorolhatnánk a fentiekhez hasonló hétköznapi példákat. Még a bűnözők számára is fontos, hogy a saját normáik szerint erkölcsösnek tarthassák magunkat; erre a jelenségre utal a „betyárbecsület” kifejezés.