"Feltörekvő dolgozó nő"

A magyar nőtörténet tudományos alapokon való feldolgozása még várat magára, annak ellenére, hogy a nők munkavégzésével, oktatásával, és az utóbbi időkben politikai szerepvállalásukkal kapcsolatban is számos kiváló monográfia, tanulmány született. Ám ezek vagy a második világháború időszakáig, vagy a hatvanas évektől követik nyomon a politikai gazdasági és társadalmi átalakulásoknak a nők élettörténetére gyakorolt hatásait. Ugyanakkor jóval kevesebb tudható arról, hogy a második világháború utáni első évtized milyen jelentős változásokat hozott a nők életében, és ezek hogyan változtatták meg a férfiak és nők közti viszonyokat a társadalomban. Az „ötvenes évek és a nők” szókapcsolat a traktoroslányokat, a terveket több száz százalékkal túlteljesítő sztahanovista nőket, a zsellérasszonyból lett zempléni főispánt idézi fel az emlékezetekben, anélkül, hogy tudatosulnának bennünk a jelenség bevésődésének igazi okai. A korabeli propaganda által megjelenített új nőideálok annak ellenére élnek tovább az utókorban, hogy tömeges előfordulásukat a statisztikai adatok igazolnák. Az adatok elemzése alapján csak az a következtetés vonható le, hogy a nők közül egyre többen váltak önálló keresővé, ám számuk elsősorban a feminizálódó foglalkozásokban emelkedett. Az 1950-ben rendezett Magyar Képzőművészeti Kiállításon Révai József megnyitó beszédében emlegetett „feltörekvő dolgozó nő” (Új Magyar Képzőművészet, 1950: 4) hamis ideáljának szimbólumként való fennmaradása elsősorban a politikai hatalom törekvéseire vezethető vissza, mivelhogy a nőket olyan munkák elvégzésére is rákényszeríttették, amelyek sem biológiai adottságaik, sem a tradicionális női szerepek mély beágyazottsága miatt nem voltak elfogadhatóak.