Trénerek módszertani kézikönyve
Szerző: Schulze-Seeger, JürgenCím: Trénerek módszertani kézikönyve
Alcím: A fekete öves tréner trükkjei
Fordító: Linzenbold Lilla
Megjelenési adatok: Z-Press Kiadó Kft., Miskolc, 2010. | ISBN: 978-963-9493-55-1
Általános iskolai osztálytársam, Kim kis növésű volt, és Dél-Koreából származott. Körülbelül tizenkét évesek lehettünk, amikor az osztálytársaink pubertáskori csúfolódásba kezdtek: „Rizszabáló!”; „Hülye rizszabáló!” Ezt természetesen lehetett még fokozni. Néha lökdösték is, vagy elvették tőle az iskolatáskáját. Kim ezen mindig nevetett. Az iskolatársaival ellentétben én tudtam, hogy Kim mesterfokon űzi a taekwondoo-t. Tizenkét évesen már az első mesterfokozatnál tartott, „feketeöves” lett. Kimnek lélegzetelállító ereje és önuralma volt - így hát, amikor újra és újra ilyen kötekedések céltáblájává vált, rendszerint elővette rokonszenves mosolyát. Minden gőg vagy lekicsinylés nélkül. Egyszerűen csak mosolygott a fekete haja alatt. Sohasem tudtam megérteni. Az ilyen helyzetekben ugyanis mindannyiszor mellette álltam, és mérgemben azt gondoltam: „Ó, Kim! Szedd már össze magad! Meg tudod csinálni!” Kim azonban nem strapába magát. Velem ellentétben ő tudta, hogy nem szükséges harcolnia. Az élet megtanította arra, hogy ne „muszájból" harcoljon. Kim fizikailag és mentálisan is szuverén személyiség volt. Trénerként Ön, és én sem riadunk vissza attól, hogy nehéz helyzetekkel szembesüljünk egy-egy tanulócsoportban. Még húszéves tréning-pályafutás után sem. Léteznek olyan résztvevők, akik szünet nélkül piszkálódnak: „Ön tényleg elhiszi, amit nekünk előad?!”; „Ez nagyon elméleti!”; „Ezt mesélje el a főnökömnek!” Előfordul, hogy a tréning feltételei sem megfelelőek. Túl kicsi, áporodott szagú, sötét a terem. A kivetítő mindig a legfontosabb pillanatban - esetleg épp kezdéskor - leheli ki a lelkét. Az évek során aktív trénerként megél az ember ehhez hasonló eseteket. Néha sírni lenne kedve. Ennek a könyvnek a megírását az a szándék ihlette, hogy erősítsen bennünket, trénereket a Kiméhez hasonló szuverenitás elérésében. Feketeöves trénerek. Ez a kifejezés mosolyt csal az arcunkra. Olyan zavarok, konfliktusok, balesetek, és csoportdinamikai katasztrófák gyűjteménye ez a könyv, amelyeknek a megelőzésére, elkerülésére egyszersmind jól felépített utat is mutat. Ezenkívül hasznosak lehetnek az itt: felhasznált példák akkor is, amikor felnőtt embereket szeretnénk tanulásra ösztökélni. Mindenképpen az a döntő, hogy Ön és én mekkora szuverenitással rendelkezünk, amely erőt ad ezeknek a hátráltató tényezőknek a legyőzésére, és segít a történéseket hatékony irányba fordítani. Az efféle kellemetlenségek összessége teszi ki bizonyos értelemben tréner-létem önéletrajzi - öngyógyító - feldolgozását. Kérem, ezt nézze el nekem. Nem felvágni akarok a példákkal - hiszen a szerencsétlen helyzetek sorozatos visszatérése, és a nehéz tréninghelyzetek kevésbé követendők -, sokkal inkább jelképezik azt a bizonyos habot a tortán. Örömömre szolgál, ha egy-egy anekdotában magára ismer, és bizonyosságot nyer afelől, hogy ilyen szerencsétlenségek nem csak Önnel történnek. Másrészt örülök, ha az efféle történések számbavétele egyszer és mindenkorra megkíméli Önt a dilemmázástól.
Kategóriák: Kommunikáció, Neveléstudomány, Pszichológia
Tárgyszavak: Menedzsment, Csoportmunka, Tanácsadás, Munkacsoport, Tréning
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Menedzsment, Csoportmunka, Tanácsadás, Munkacsoport, Tréning
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet
Tartalomjegyzék
Borító
Címlap
Copyright/impresszum
Tartalomjegyzék
5-9
Előszó
10-15
Győzd le a keménységet gyengeséggel
12-13
Mit tehetek akkor, ha ?
13-15
1. fejezet: Fehér (Ku-kyú) Út a dojóig
16-23
Az edzés egy kisérlet, előre nem látható kimenetellel
16
Egyszerű tréninget bárki képes tartani!
17
Ki mint vet, úgy arat!
17
Egy csodálatos hivatás
18-19
Az emberek az ön jelenléte által tanulnak
18-19
Nem adok Önnek megoldást
19-20
Nem létezik titkos recept
19-21
Ismerje fel és fejlessze ki saját, összetéveszthetetlen tréneri stílusát
20-21
A könyvről
21-23
Vegye kezébe minél gyakrabban a könyvet, ahelyett, hogy egyszerre elolvasná!
22-23
Mindenképp ragaszkodjon az igaz történetekhez!
23
2. fejezet: Fehér-sárga öv (Hachi-kyú) Amitor a tréning zátonyra fut
24-57
Hogyan és miről ismerheti fel időben a zavaró tényezőket?
24-57
"Ami elromolhat, az el is romlik!" Murphy törvénye
24-25
Lehetséges zavarforrások
25-38
1. zavarforrás: az Ön személye. Igen Önről beszélek!
26
2. zavarforrás: az egyes résztvevők mint különálló egyéniségek
26-28
3. zavarforrás: a csoportdinamikai folyamatok
28-29
4. zavarforrás: a téma
29-31
5. zavarforrás: módszertan és dramaturgia
31-32
6. zavarforrás: a helyszín
32-33
A helyszín mint zavarforrás, csak bizonyos mértékben befolyásolható
33
7. zavarforrás: felszereltség és technika
33-34
A kábelek képesek olyan rejtélyes módon eltűnni, mint az apró a pénztárcában
34
8. zavarforrás: rosszul megválasztott időpont/időtartam
34
9. zavarforrás: vállalati és piaci helyzet
34-36
Kétségeiket visszakozásban és siránkozásban fejezik ki
35-36
10. zavarforrás: a világ helyzete
36
Egy pár napra vagy órára kizárják a világot a gondolataikból
36
11. zavarforrás: a megmagyarázhatatlan
36-38
A zavarok felismerése a tréning során
38-47
Olvasson a csoport gondolataiban
39-47
Fontos, hogy átlássa az egész folyamatot
40-41
Fejlessze észlelési képességeit
41-47
A zavarok értékelése
47-55
Egy zavar értékelése ritkán racionális az első pillanatban
47
Aki egyszer már fürdött a tengerben, nem ijed meg egy pocsolyától
47-50
A schulze-seegeri létra
50-54
Az érzéseink a tudatlanság tükrében hamis feltételezésekre vezethetnek bennünket
52-53
Mindig látni kell az összefüggéseket!
53-54
Ne dobálózzunk mértéktelenül a célokkal
54-55
Az okoz nehézséget, amit az ön által kitűzött célokból mindenképpen meg kell tartani
54-55
Hogyan profitálhatok ebből a helyzetből?
55
Erőrforrások a zavar megszüntetésére
56-57
3. fejezet: Sárga öv (Schichi-Kyú) Higgadtnak lenni, higgadtnak maradni
58-85
Hogyan készülhet fel testileg és lelkileg a nehéz helyzetekre
58-85
Minél jobban felkészül, annál kevesebb a zavarok fellépésének esélye
58-59
A fizikum: Ép testben ép lélek
60-64
Tulajdonképpen úgy kell élnie, mint egy atlétának
60
Mozgás a résztvevőkkel együtt
61-62
Ha az ember egész nap használja a fejét, sürgősen szüksége van a kikapcsolódásra
62
Wellness és kényeztetés
62-63
A szórakozás fontos része a munkának
62-63
Táplálkozás a tréning során
63
A szalonna, a rántotta és a kolbász nem ajánlott sem az élsportolók, sem a trénerek számára
64
A psziché
65-81
Minél pontosabban tudja, mit várhat el a helyzettől, annál higgadtabb marad!
65
Képzelje el a környezetét
66-69
Első a mentális hatás: a környezet
66-70
Képzelje el részletekbe menően, hogyan fog viselkedni a tréning során
70-71
Második mentális hatás: a viselkedés
70-71
Egy napon azzá válik, akivel a képzeletében már oly régóta azonosult
71
Harmadik mentális hatás: képességek és tudás
71
Negyedik mentális hatás: értékek és meggyőződések
71-72
Ötödik mentális hatás: szerepek és azonosságtudat
73-79
Tisztázza jó előre, mely szerepeket kívánja magára ölteni a tréning során
78-80
Hatodik mentális hatás: a küldetés
79-80
Ha azt teszi, amire hivatott, mélyről jövő elégedettség tölti el a lelkét
80
A küldetés segít abban, hogy a nagy egészet ne veszítsük szem elől
80-81
Mi történik lámpaláz esetén
81-82
A lámpaláz testi tünetei
81
A lámpaláz az egészséges test természetes pozitív reakciója
81-82
Program a lámpaláz leküzdésére
83-85
Mozgás
83
Izomlazítás és légzés
83
Koncentráció
83
Koncentráljon a fő mondanivalóra
83
Autoszuggesszió
83
Előkészítés és automatizmusok
84
Kapcsolatteremtés, bemelegítés
84
A csoport támogatója
84
Rituálék
84
Nyugtatók
84-85
4.fejezet: Sárga és narancs öv (Roku-kyú) A rémület helye
86-101
Hogyan érheti el a tréning helyszínén az optimális keretfeltételeket?
86-101
A tréner mint lakberendező
86-87
Pakoljon ki mindent a teremből, amire nincs szüksége!
86-87
Útmutató a hotelban
87
Személyes köszöntés a hotelszobában
88
Tréning-ajándékok
88
A székek elrendezése
89-90
Iskolapad
89
Konferencia-asztalok
89-90
Asztalcsoportok
90
A terem átrendezése a változatosság és az aktív cselekvés érzetét adja
90-92
Széksorok
90
U-alak
90-91
Körbe rendezett székek
91
Állókör
91
Gyapjútakaró és -párna
91-92
Babzsák fotel vagy ülőlabda
92
Az üdvözlőplakát
92-93
Kérem, ne rajzoljon szíveket!
93
Fogadtatás a bejáratnál
93-94
Az eszkimók kreatívak!
94
A szünetek világa
94-96
Tesztállomás
96-97
Italok a teremben
97
A terem szellőzése és hőmérséklete
97-98
A világítás
98-99
Cseréltesse ki a vibráló neoncsöveket!
99
Illatok
99-100
A technika
100
A technikának működnie kell!
100
Eszközigény és felszereltség
101
5. fejezet: Narancs öv (Go-kyú): A nyíltság fölötti uralom
102-134
Szerezze meg résztvevői elfogadását és elismerését már a kezdetekkor
102-134
Aki elkapkodja a térning megnyitását, az a továbbiakban folyamatosan zavarokkal fog szembesülni
102
A bemelegítő beszélgetés
102-104
A nevek megjegyzése
104-105
Ismételje el néhányszor a résztvevők nevét!
105
A zene ereje
106-110
A tréner zenei ízlése és személyisége
107
Az egyes résztvevők zenei ízlésének széles palettája
108
Mindig létezik olyan zenei irányzat, ami odaillő
108
A zene időzítése és ismétlése
108-109
A csoport zenei ízlésének közös metszete
109
A zene által kiváltott hatás
109-110
A lejátszó hangminősége
110
Milyen zene áll rendelkezésre
110
A vezérszó megadása
111-112
"Mindenki itt vaaan?"
111
Akkor rajta!
111
Ne kezdjen el rögtön beszélni!
112
A kulcsszó: felkonferálás
112-114
Utasítsa vissza a harmadik személy által tartandó bevezetőt!
112
A megbízó mint felkonferáló
112-114
Elismerés, elismerés, elismerés
114-118
Minden az elismeréssel kezdődik, és minden további azon múlik!
114-115
Hiszen te is csak ember vagy
115-116
Nem marad más választása, mint szeretni a résztvevőket
116-118
"Egyszerűen szeretem ezeket az embereket." - Ilyen hozzáállással minden könnyebb
118
Nem vagyok mindentudó!
118-119
Hangsúlyozza, hogy önnek is van még mit tanulnia
119
Testbeszéd a köszöntő alatt
119-122
Testtartás
119
Barátságos arckifejezés
119-120
Mosolyogjon, amikor a saját témájáról beszél
120
Fejbólintás
120-121
Ülni vagy állni?
121
Álló helyzetben mindenki aktívabb
121
Távolság és elhelyezkedés a teremben
121-122
Isten hozta
122
Szemkontaktus a megnyitó során
122
Köszönet
122
Hívja fel rá a figyelmet: A tanulásnak ára van!
122-124
Aki jobbá akar válni, az legtöbb esetben először rosszabb lesz
124
Kapcsolódási pontok
124
"Hasonlítunk egymásra!" - Az egyezőségek hangsúlyozása
124-126
Nevezzen meg egy-két dolgot, ami közös önben és a résztvevőkben
125-126
A módszertan magyarázata
127
Megerősítés
128-129
Néha csak egy-egy drasztikus megoldás szab határt az elrugaszkodott elképzeléseknek
128
A bevonódás
129-130
Az emberek rendszerint jobban figyelnek, ha valaki más hibáiról van szó
130
„Az étvágygerjesztő”
130-131
Ennek a példának kellően "étvágygerjesztőnek" kell lennie
131
Az agenda
131-133
A szervezési kérdések
134
A bemutatkozó kör
134
6. fejezet: Zöld és narancs öv (Shi-kyú) „Egyáltalán nem tudom, mit kellene tennem!”
135-146
Hogyan ismeri fel és kezeli már az elején a résztvevők negatív megnyilvánulásait?
135-146
Miért kell mindezt megtanulnom?
136-137
"Örülök, hogy eljött!"
138
Gondolatolvasás
138-139
Mondja ki hangosan, ami ön szerint a résztvevők fejében nagy valószínűséggel végigfut
139
Kérdések
140-143
Az elvárások tisztázása
143-146
Az elvárások tisztázása beszélgetés formájában
143
Az elvárások tisztázása kártyás lekérdezés formájában
144
Az elvárások tisztázása graffiti segítségével
144
Az elvárások vizualizálása
144-145
Az elvárások tisztázása kérdőív segítségével
145
Előrehozott záró-visszajelzés
145
Fókuszpont meghatározása
146
7. fejezet: Zöld öv (San-kyú) Egy Játékban szükség van játékszabályokra
147-174
Melyek azok az egyezségek, amelyek lehetővé teszik Önnek és a résztvevőknek a zavaroktól mentes előrehaladást
147-174
A játékszabályok alapját a közös megegyezés képezi, nem pedig az utasítás
147-173
A játékszabályokat be kell tartani még a trénernek is
148
Válasszon ki néhány játékszabályt, amely hasznára válik az adott helyzetben
148
1. Játékszabály: mobiltelefonokat kikapcsolni!
148-150
2. Játékszabály: mostantól nyaral!
150-151
Segítsen a résztvevőknek ellazulni
150-151
3. Játékszabály: le a figyelemelterelő dolgokkal
151-152
4. Játékszabály: felelősségvállalás önmagunkért
152-153
5. Játékszabály: elsőbbséget élvező zavarok
153
6. Játékszabály: tanulópár
153-154
7. Játékszabály: kérdezzen azonnal!
154
8. Játékszabály: szünetek és pontosság
155-157
Tovább lehet-e haladni a késők nélkül?
155-156
A szankció formáira tett javaslatok lehetőleg a csoportból érkezzenek
156-157
9. Játékszabály: a Polgármester (és Csatlósa)
157-159
A taps rezonanciája megmarad a résztvevők fejében
158-159
10. Játékszabály: mindent közösen csinálunk!
159
11. Játékszabály: te vagy ön?
159-163
"Te" vagy "Ön"?
159-163
12. Játékszabály: igyunk vizet!
163-165
Le a rágcsálnivalókkal
165
13. Játékszabály: válassza ki a tartalomból, mi érdekes az Ön számára!
165-166
Hívja meg a résztvevőit kóstolóra!
166
14. Játékszabály: előítéletek helyett elemzés
166-167
15. Játékszabály: intimitás és integritás
167-170
Aki azt akarja, hogy az emberek megnyíljanak előtte, annak garantálnia kell a szankciómentességet
168-170
16. Játékszabály: csak akkor fogja meg a kígyót, ha már tudja, melyik végén van a feje!
170-173
Mit tegyünk, ha a résztvevők nem tartják magukat a közösen kialakított játékszabályokhoz?
173-174
A megszólítás
173
Kérdések
174
Kérések
174
Szankciók bevezetése
174
Gyakorlati kérdések egyeztetése
174
8. fejezet: Kék öv (Ni-kyú) Dráma helyett dramaturgia!
175-206
Hogyan kerülheti el és kezelheti a zavarokat a tanulási módszertan megfelelő kiválasztásával?
175-206
A tréning hossza
175
Tartalom
175
Módszertani melléfogás
175-177
Kontextus
175
A tréning hossza és módszertan
175-176
Résztvevők
175
Tréner
175-176
A tartalom és a módszer
176
A kontextus és a módszer
176
A résztvevők és a módszer
176
Hangos lazítás brit származású banki alkalmazottakkal
176
A tanulás célja és a módszer
176-177
A tréner és a módszer
177
A melléfogás ritkán jár egyedül
177
Néhány alapelv a tanulási módszer bevetéséhez
178-182
Lépésről lépésre!
178
Ne magyarázza a módszert vágjon bele!
178-180
Vegye rá a résztvevőket, hogy lépésről lépésre működjenek együtt!
178-180
A jó dramaturgia jellemzői
181-182
Annál jobb, minél több módszer van a tarsolyában
182
A módszerek bőröndje a Ni-kyúban
182-206
Accelerated Learning
182-184
Analógia
184
Az analógia sok kérdésre ad választ
184
Analogramma
184-185
Akvárium
185
Aláhúzás
186
Anekdota
186
Aranyszabályok
186
Barkácsolás
186
Beszámoló
186
Brainstorming
186
Bukás
186-187
Büntetés
187
Chat
187
Coaching
187
Csoportmunka
187
Demonstrálás
188
Diktálás
188
Egyéni munka
188
E-learning
188-189
Előadás
189
Előolvasás
189
E-mail csoportok
189
Éneklés
189
Esettanulmányok
189
Esszé
189-190
Fantáziautazás
190
Felolvasás
190
Film
190
Graffiti
190
Gyakorlat
190
Hanganyag
190
Hebammen-technika
191
Hiányos szöveg
191
Hipnózis
191
Interjú
191
Ismétlés
191
Figyelj és mondd utánam!
191
Ismétlő tanulás
191
Játékok
192
Jutalmazás
192
Karikatúra
192
Kényszer
192
Képek
192
Kiscsoportos munka
192
Kitekintő
193
Klaszterek
193
Kollázs
193-194
Költemény
194
Körtréning
194
Kvíz
194
Lazító játékok és gyakorlatok
194
Leltár
194
Liturgia
194
Loci-technika
194
Majomparádé
195
Meditáció
195
Mesék
195
Metaplan
195
Mind Map
195
Mindstorm
196
Mnemotechnika
196
Nyílt tér
196
Oktatófilm
196
Oktató színdarab
197
Olvasás
197
Outdoor aktivitások
197
Összefoglaló
197
Összpontosítás
197
Pantomim
197
Parabola
197-198
Példabeszéd
198
Példák
198
Pódiumbeszélgetés
198
PowerPoint
198
Prezentáció
198
Projektmunka
198
Provokáció
199
Rangsorolás
199
Rejtvény
199
Rituálé
199
Strukturálás
199-200
Szabad asszociáció
200
Számítógépes tréning
200
Szerepjáték
200
Szimbolikus emlék
200
Szimuláció
200
Színház
201
Szókratészi módszer
201-202
Tanbeszélgetés
202
Test
202
Teszt
202
Történetek
202
Transz
202
Transzfer
202
Tréninganyag
203
Utánzás
203
Útbaigazítás
203
Verseny
203
Videó
203
Virtuális szoba
203
Visszajelzés
203
A visszajelzés minden tréner legfőbb eszköze
203
Vita
203-204
Voodoo-varázslat
204
Vox-Pops
204
Záró-beszélgetés
204-206
Nem létezik olyasmi, amiből ne lehetne tanulási módszert formálni
205-206
9. fejezet: Barna öv (Ichi-kyú) A meggyőző érvelés képessége
207-216
Hogyan érje el, hogy a tréning-tartalom stabil lábakon álljon?
207-216
Hiteltelen érvelés
207-213
Utalás szakmaidegen szaktekintélyekre
208
Utalás a résztvevők által nem elfogadott vagy megkérdőjelezett szaktekintélyekre
208-209
Tényekre és adatokra támaszkodjon, ne találgatásokra!
208-209
Utalás nem létező tekintélyekre
209
Féligazságok
209
Hazugságok és kitalációk
209-210
Említsen meg kivételeket és ellentétes tapasztalatokat is
209-210
Egyoldalú érvelés és dogmák
210
Érvelés egy bizonyos személy ellen
210
Érvelés véletlen történésekkel
211
Érvelés cáfoló bizonyítékok nélkül
211
Érvelés alapfelvetések megcáfolásával
211
Érvelés megfordított szerkezettel
212
Saját tapasztalattal való érvelés
212-213
Helytelen összefüggéssel való érvelés
213
Hiteles érvelés
214-216
Tiszta, logikus érvelés
214
Bumeráng
214-215
Érvelés akadály-elhárítással
215-216
Sztorizás
216
10. fejezet: Fekete öv (Sho-dan) A gyakorlatban minden másképpen méz ki!
217-261
Hogyan kezeli talpraesetten és meggyőzően a tartalom és a személye ellen irányuló támadásokat?
217-261
A fő tudomány
217
Örüljön az akadályoknak!
217-219
Az akadályok felkeltik az érdeklődést!
218
Az akadályok motiválják az olyan profikat, mint amilyen Ön is!
218-219
Az akadályok gyakorlási lehetőségek is egyben
219
Az Ön személyes "akadály-katalógusa"
219
A békés harcos
220-228
A harc valójában a védtelenek legutolsó eszköze?
220-224
Verbális támadások rendhagyó esetei
222-224
Sportszerűnek gondolt és elfogadott támadások szórakoztató és rivalizáló játékhelyzetekben
222
Olyan támadások, amelyek értékítéletet is kifejeznek, mely magától értetődő a megszólított számára
222
Az ördög ügyvédje
223
Humoros támadás, amennyiben "ellenfele" is tudja értelmezni ezt a fogalmat
223
Provokatív beavatkozás
223
Demonstrációs eszközök felhasználása
224
"Urald az érzelmeidet, különben azok uralnak téged!"
224-228
Lehetséges motívumok a tréneri támadások mögött
225-227
A harcos tisztelete
225
Egy résztvevő kirekesztése
225
Önmaga túlértékelése
225
Egy résztvevő eltávolítása a tréningről
225
Elterelési hadművelet
226
Az utolsó eszköz
226
A frappáns fogalmazás és a talpraesettség bizonyítása
226
Levegőhöz jutás, avagy a rosszul értelmezett Én-üzenet
226
Szadizmus
226
Irányított szadizmus
226
Jelzők
227
Indulat
227
Megbízás
227
Életbölcsességek
227
Mazochizmus
227
Az akadályok mögött fájdalmak állnak
228
Professzor Doktor Schmoller
228-241
Schmoller elős esete: azonnali injekció a térdbe
229-230
Professzor Doktor Schmoller rendelése
229
Térdspecialista
229
Az injekció beadása elhamarkodott döntés lenne!
229-230
Trénerként tartózkodjon a túl gyors megoldásoktól!
230
Schmoller második esete: "Na, hol fáj?"
230-232
A résztvevők hozzászólásaira soha ne reagáljon kételkedve
231-232
Schmoller harmadik esete: "Önnek nincsenek is fájdalmai!"
232-234
Schmoller negyedik esete: "Én nem tehetek róla!"
234-237
Igazán nem tehetek róla!
234-236
Miért?
236-237
Mert aki magát igazolja, az megvádolja önmagát!
237
Schmoller ötödik esete: "Mi jut eszébe?"
238
Schmoller hatodik esete: "Az én térdem rendben van."
238-239
Az én térdem rendben van
238-239
Schmoller hetedik esete: letapadt sípcsontkonzol perifériás szklerotizációval!
239
Egy idegen szavakkal megspékelt szakmai előadás csak ronthat a helyzeten
239
Schmoller nyolcadik esete: az ignorálás
240
Schmoller kilencedik esete: "Nagyon sajnálom!"
240-241
Nagyon sajnálom!
241
Tanuljon Dr. Singertől
241-243
Az akadály-kezelés stratégiája a tréningen
243-252
Első lépés: Record!
243-244
Record, return, release!
243-244
Második lépés: Return
244-245
Példa valódi visszacsatolásra
245
Harmadik szint: Release
246-252
A résztvevő készen áll arra, hogy választ kapjon tőlem?
247
Ahhoz, hogy kinyílvánítsa a megoldást, rendelkeznie kell vele
247
Megtalálta a kapcsolót?
247-251
Az akadálykezelés nem csupán technika, hanem hozzáállás kérdése is
251-252
Minden egyes ellenállás rejtett módon új alkalmat teremt a tanulásra
252
Keresse az ajtót! Találja meg az ajtót! Nyissa ki és lépjen be!
252-257
A belátás a meglátás következménye
252-253
Keresd az ajtót!
253-254
Először térképezze fel a terepet
254
Találja meg az ajtót!
254-255
Nyissa ki az ajtót!
255-256
Lépjen át!
257
Átvezetések
257-259
Az átvezetések támogatják a csoport tudásának kinyerését
258-259
A viselkedésminta megdöntése
259-261
11. fejezet: Fekete öv (Ni-dan) Mókamester, Pitbull-terrier és társaik
262-286
Hogyan használhatja a domináns résztvevők erejét a tréningcélok elérésére?
262-286
Mérgező típusok
262-286
A szőrszálhasogató
264-266
Nem tudna még egy olyan figyelmes résztvevőt mutatni, mint a szőrszálhasogató
264-265
A dominancia iránti igény jórészt azonos az alkotás és a bevonódás iránti igénnyel
265-266
A kritikus
266-269
A tréning kritikus nélkül unalmas
267
Úgy felvágták a nyelvét, hogy minden egyes gondolathoz van valami hozzáfűznivalója
267-269
A mókamester
269-270
Adjon teret időről időre a mókamesternek
270
Az okoskodó
271-273
Dicsérje meg az okoskodót, mert erre vágyik
272-273
A bőbeszédű
273-276
Vissza a témához
274-276
Az uralkodó
276-277
Az extrémista
278-280
Találja meg az egészséges határt a nagylelkűség és a tolerancia között
278-279
A negatív értékelés szűkíti a beavatkozás játékterét
279-280
A Marslakó
280-281
A spiritualista
281-282
Mindenkit a maga nemében ítéljünk meg
281-282
A sugdolózó
282-284
Gyakran elegendő a testi távolság csökkentése
283-284
A bűzölgő
284-286
Igazságosabbnak tűnik figyelmeztetni a résztvevőt, ahelyett, hogy kitegyük a többi csoporttag elutasító magatartásának
285-286
12.fejezet Fekete öv (San-dan) Az álomkór és az evés utáni álmosság ellen
287-299
Hogyan rázzuk fel a fáradt, szórakozott, tartózkodó résztvevőket
287-299
Hermetikusan "elzártak"
287-288
A bárányok hallgatnak
288
A hallgatás okai
288-293
Miért hallgatnak a résztvevőink?
289-292
Amíg az indítékok nem tisztázottak, aktivizálja a hallgatót a többi résztvevővel együtt
292-293
Lépjen közelebb a figyelmetlen résztvevőhöz
293
Az álmosság megszüntetése
293-297
Állandóan fáradtak
293-297
Az volt az a tréning, amit valaki végigaludt
294-295
Mindenképpen avatkozzon közbe, még mielőtt valaki elalszik
295-296
El a cukorral! Elő a vízzel!
296-297
Másodlagos folyamatok beiktatása
297-299
Tegye szóvá azt, ami tudatosan vagy tudat alatt elvonja a csoport figyelmét
298-299
13. fejezet: Fekete öv (Yon-dan) A nehéz esetek
300-307
Hogyan tudja az ember a nehéz tréningeket befejezni, és mikor kell egy résztvevőt eltávolítani
300-307
Mikor és hogyan kell egy résztvevőt eltávolítani
300-302
A tréner ne legyen mimóza
302
Ne távolítson el senkit, csak azért, mert önt zavarja a jelenléte
302
Mikor és hogyan vethet véget a tréningnek a tréner
302-305
A tanulást nem lehet kikényszeríteni, csak javasolni
304-305
Don't eat yellow snow! Ne egyen sárga havat!
305-307
Győztes az, aki tudja, hogy mikor kell harcolnia és mikor nem (Szun Cu, I.E. 500)
306-307
Mi az, amit meg tudok oldani és mi az, amit nem
307
14. fejezet: Fekete öv (Go-dan) A hamu kiköhögése
308-330
Hogyan regenerálódhat gyorsan egy katasztrofális tréning után
308-330
Az erő sokszor csak a tréning végéig tart ki
308-309
Get over it! Tedd túl magad rajta!
309
Búcsú és hátrahagyás
310-311
Búcsúzzon el! Ellenkező esetben a szégyen mindig követni fogja
310-311
Mondjon köszönetet, és bocsásson meg a résztvevőknek
311
Fizikum
311-312
Aludjon!
312
Erőleves a léleknek
312-313
További kritikus visszajelzések feldolgozása
313-315
Ne igazolja saját magát!
314-315
Helyreigazítás
315-316
Őrizze meg a méltóságát!
315-316
Okozati viszonyok - a hibák beismerése
317-318
A tréning sikere mindig a tréner felelőssége
317
Ha a sikertelenség nem önön múlik, akkor nincs semmi változtatni- vagy tanulnivalója
317-318
Metaforák és identitások
318-319
A résztvevők az ön hivatásának a középpontjai
318-319
Hangok a fejben
319
Rombolja le a rémálmai erejét
319
Belső rémképek és filmek
320
A problémás résztvevők utólagos újraértékelése
320-323
Undok nőszemély!
321-322
"Ne ess az ítélkezés hibájába!"
322
Adjon bónuszt a résztvevőknek
322-323
Beszélgetés tréner kollégákkal és barátokkal
323-324
Egyensúly és stabilitás a magánéletben
324-325
Coaching és szupervízió
325-327
Időről időre rendet kell tennünk
325-327
Pihenőidők
327-329
Tartsa meg magának, ne legyen bolond!
327-328
Csak akkor legyen tréner, ha meg is fizetik érte!
328-329
A jó öreg 10-10 szabály: Tíz hónap egy évben, 10 nap tréning egy hónapban
329
Pihentető és frissítő tréningek
330
Epilógus
331-332
Köszönet
333-336
A szerzőről
337
Tárgymutató
338-341
Irodalomjegyzék
342-347
Hátsó borító