Emlékkönyv Irk Albert egyetemi tanár születésének 120. évfordulójára

Egy egyetem tekintélye, szellemisége nem a semmiből jön, azt generációk szorgos munkája teremti meg. Kimagasló személyiségek építenek bele láthatatlan és korunkban már csak nehezen azonosítható köveket, rétegeket. Így aztán a hallgató legtöbbször már nem is tudja, hogy az általa megtanult kriminológiai nézet, büntetőjogi elmélet - melyet tanárnemzedékek sora tanult, majd adott tovább, formálva ezzel gyakorló jogászok szemléletét, eszmerendszerét, világlátását - kinek az agyából pattant is ki először. Jelen sorok írója 1967-ben, büntetőjogi tanulmányainak kezdetén hallotta először néhai nagytekintélyű Losonczy István professzortól: „Mint azt nagynevű elődöm és professzor társam Irk Albert találóan jegyezte meg...”, és jött egy frappáns idézet, példa vagy megállapítás. A dolog szokatlanságával tűnt fel abban a korban, amikor a „nagynevű” megkülönböztető jelző helyett inkább a „burzsoá’, vagy finomabban szólva „polgári gondolkodó” epiteton ornáns járta. Ki is volt tehát Irk Albert, akinek születése 120. évfordulóján emlékkötettel tisztelgünk? Egy rövidre szabott előszóban persze képtelenség egy nagy ívű, sok évtizeddel korábban lefutott pályát felvázolni, de szükségképpen sommásan megállapíthatjuk, hogy Irk Albert nagysága már szakmai életútjának kezdetén megfigyelhető, amikor 1910-11-ben korának legértékesebb szellemi műhelyéből, Franz von Liszt berlini intézetéből feltöltekezve, mint középkori peregrinus diák elődei összegyűjti és hazahozza az akkori világ legkorszerűbb ismereteit, és „Kriminológia” címmel 1912-ben könyv formában kiadja azt. 1915-ben „A büntetőjog átalakulása” művében az elméleti ismereteit szintetizálja, operacionalizálja, és ahogy bevezető gondolataiban szemléletét összefoglalta: „A kriminológia az anyagi büntetőjoggal való kölcsönhatása következtében gazdag erjedési folyamatnak lön megindítója. A kriminológia u.i. bűncselekmények keletkezésének és jelentkezési formáinak, a bűnözés fejlődésének tisztán induktív alapú tanulmányozásával olyan eredményeket hozott felszínre, amelyek nem lettek közömbösek a klasszikus büntetőjog dogmatikára sem. A tettes lélektanának, a bűncselekmény jelentőségének, a tettes és cselekménye közötti viszonynak tudományos megvilágításával, lehetővé tette egy, a bűnelkövetés elleni céltudatos taktika, a kriminálpolitika kialakulását is. így járul a tisztán tudományos jellegű kriminológiai eredményekhez, mint anyagi büntetőjog-átalakító tényezőhöz egy másik gyakorlati értékelő tényező a kriminálpolitikai szempont.” Figyelme ezt követően a büntetőjogi dogmatika felé fordult, s megírta 1926-ban a mai napig legmaradandóbb hatású művét, „A büntetőjogi alapfogalmak módszertani kritikája” című monográfiáját. Önálló fejezetekben tisztázza a bűntettes, a bűncselekmény fogalom, a bűnösségfogalom, a jogtalanság, s végül a büntetésről vallott nézeteit. 1931-ben „A büntető perjog vezérfonala” című 300 oldalas tankönyvével a büntető eljárásjogi tananyagot foglalta össze.