![coverimage](/www/thumbnails/5000/5471_specimina-010-szekely-karoly-paloczi-dunantul-pecs-1929_ocr/tn_300.jpg)
A nyelvújítás mozgalmaival a magyar nyelv múltjának vizsgálói sokat foglalkoztak. Kutatásaik tisztázták az egyes újítók szerepét, elvégezték az értékelés munkáját és megismertettek bennünket azokkal a vitairatokkal, amelyek az újítás elveit fejtegették vagy pedig az ellenzék nézeteit adták elő. Pálóczi Horváth Ádám neve alig szerepel azoké között, akiknek állásfoglalásával a korszak kutatói behatóbban foglalkoztak. Általánosan ismert dolog, hogy ellenzője volt az újításnak, de ez a vélemény inkább működésének általános irányából és Kazinczyhoz való viszonyának ismeretéből szűrődött le, mint gondolatainak számbavételéből,
Horváthnak a nyelvújításban való szerepléséről eddig a következő tanulmányok adtak tájékoztatást: Garda Samu: P. Horváth Ádám életrajza. (Nagyenyed, 1890). Célja Horváth emberi és költői pályáját megrajzolni; természetesen kitér — főként levelezése alapján — néhányszor a nyelvújításhoz való viszonyára is. Ezt — úgy látszik — külön munkában akarta tárgyalni, mert egy helyütt1 azt mondja: ,.Horváth nyelvészeti műveiről ... más alkalommal szándékom szólni." Kubáss Margit: P. Horváth Ádám és a nyelvújítás. (Budapest, 1910), Már Simonyi Zsigmond és Simái Ödön megmondották, hogy a dolgozat címe nem felel meg tartalmának, mert a füzet csak a Horváthnál először előforduló szavaknak hiányos összeállítása; a rendszerezésre nem gondol, Horváth nyelvművelésre vonatkozó nézeteinek ismertetését sem kisérli meg, Kornis Gyula: A magyar bölcseleti műnyelv fejlődése című tanúlmányában kijelöli Horváth Ádám helyét bölcseleti nyelvünk fejlesztésében, ismertetve műszavait és alkotásukban követett elveit. Váczy János: Kazinczy Ferenc és kora (Budapest, 1915. Első kötet) több helyen is említi Horváthot; az újítások ellen tett megjegyzéseit is megemlíti; szól azonkívül róla a Kazinczy-levelezés egyes köteteiben, a bevezetés, ill. jegyzetek megfelelő helyein. Borzsák István: P. Horváth Ádám lírája (Monor, 1920). Horváthnak magyarságát fejtegeti, főképen Kazinczyval váltott levelei alapján. Tolnai Vilmosnak a nyelvújítás történetét összefoglaló tanulmánya is szól röviden Horváth Ádámról.