Az első pécsi nyomda története

A nyomdászattörténet művelődéstörténeti tanulmány s az irodalomtörténet egyik segédtudománya, mert a nyomdászat hatása és eredményei a művelődés és irodalom terén nyilvánulnak meg. Ezért alkalmazza részben a művelődés-történet és irodalomtörténet egyes módszereit is: a bibliográfiai és a levéltári kutatást. A bibliográfiai adatokkal körül-vonja az egyes nyomdák korhatárait, a levéltári adatokkal pedig a nyomdák működésének okait, befolyását és körülményeit világítja meg. A nyomda működése erkölcsi eredményeinek, hatásának mérlegelését azonban a művelődés- és irodalomtörténetre bízza. De csupán bibliográfiai és levéltári kutatások alapján mégsem lehet nyomdászattörténetet írni. A nyomdászat története ugyanis ipartörténet is, a nyomdásznak kenyérkereset, anyagokkal (papír, betűkészlet) és gépekkel dolgozik s fejlődése az anyagok s gépek technikai fejlődésétől függ. Továbbá: a nyomdász csak közvetve áll a művelődés és irodalom szolgálatában, de nem ez a közvetlen célja, hanem a saját megélhetése. A legtöbb régi nyomda nem kizárólag irodalmi művek és tankönyvek nyomtatásából élt, hanem jövedelme az akcidenciák (kisebb alkalmi munkák), hirdetmények, hivatalos formulárék, plakátok, szentképek stb. megrendelésre való nyomtatása volt. A nyomdászat tehát elsősorban mindig üzlet, s ezért története tárgyalásában nem szabad szem elől tévesztenünk a gazdaságtörténeti szempontokat sem. A nyomdászat története, noha tanulmányozásának több mint kétszáz éves múltja van, úgyszólván még a gyermekkorát éli. Sok tisztázott részlete van ugyan, de még több a tisztázatlan. Az egész még fölötte hézagos. Magyarországon az első áttekintést Ballagi Aladár írta (A magyar nyomdászat történelmi fejlődése. Bp. 1878.). Fiatalos hévvel, de egyoldalú szempontok szerint összefoglalást írt, mielőtt még megfelelő taglaló munkák megjelentek. Főforrása Német János Memoria typographiarum-a (Pest, 1818.), mely régi nyomdaszékhelyeink s azokon belül nyomdáink felsorolásával s néhány termékük megemlítésével az első alapokat rakta le nyomdászattörténetünk jövendő épülete vázához. Ballagi óta csak egy említésre méltó összefoglaló munka jelent meg: Novák László-é (A nyomdászat története, 6 kötet, Bp. 1927—1931.), mely a magyar nyomdászatot az általános nyomdászat történetének keretében tárgyalja. Szerzője maga is nyomdász, munkájában sok finom műhelymegfigyelés van, de történelmi és irodalmi szempontjai nem szakszerűek. Az ő összefoglalása sem támaszkodhatik elegendő részlettanulmányra. A bibliográfia anyaga zárt egység 1711-ig. Erre a korra utal Szabó Károly időrendes beosztású Régi Magyar Könyvtárának I. és II. (Bp., 1879—1885.) kötete, s ennek kiegészítéséül Sztripszky Hiador Adalékjai (Bp., 1912.), valamint a Magyar Könyvszemle Adattárában megjelent további adalékok. E gazdag bibliográfiai anyag áttekintését igen megkönnyítette Sztripszky nyomdászindexe Adalékjai függelékében. Az 1711 utáni kor meglehetősen hézagos magyar bibliográfiáját Petrik Géza írta meg (Magyarország bibliográfiája, 4 kötet. Bp., 1888—1898.). De ez nem kedvez a nyomdászattörténeti kutatásnak. Betűrendes beosztása csak irodalmi tájékozódást ad. Az egyes nyomdák termelését a kutatóknak külön kell összeállítani.