"Imhol a föld alá megyünk"

Mi, az alapvetően 1962-ben beiratkozott, és 1967-ben (valamint környékén) végzett bányaművelő mérnökök 2003-ban úgy döntöttünk, hogy az idő kegyetlen elmúlása okán nemcsak ötévente (évfolyamtalálkozó) tartunk emlékidézőt, hanem évente összejövünk (tankörtalálkozó), közösen múlatjuk az időt, visszaemlékezünk, felelevenítjük ismert, vagy eddig titkolt emlékeinket. Ez ideig négyszer találkoztunk, jól éreztük magunkat. Meg kell említeni, hogy nemcsak a szigorúan együtt kezdett és végzett, de a tanszéki kegyetlenségek és pogromok következtében tőlünk kiesett, vagy hozzánk csapódott hallgatók is csatlakoztak a kemény maghoz. 2006 novemberében egyikünk felvetette, hogy az alapvetően jól szervezett találkozón nem volt lehetőség egyesével beszámolni sorsunk íveléséről, családunk gyarapodásáról, alkohollal kapcsolatos szokásváltozásainkról és általában nemi életünk alakulásáról. Egy másikunk ezért javasolta, hogy mindenki írja meg egy oldalnyi terjedelemben azt, amit szeretne megosztani társaival, és ezzel az írással lepjük meg egymást karácsonyra. A felhívásra csak hatan válaszoltak, de a dolgozatok olyan érdekesek voltak, hogy úgy határoztunk, a felkérést megismételjük, azzal, hogy mindenki írja meg immár tetszőleges terjedelemben élete történetét, és a beérkezett írásokat könyv alakban megjelentetjük. A fent említett csoportból (27 fő) végül tizenkilencen vállalták az írást. A könyv rendkívül érdekes korrajz, szociográfia, sokszor szívszorítóan megható történetek gyűjteménye egy olyan szűk társadalmi csoportról, akik alól életük delén kiszervezték hivatásuk gyakorlásának terepét, a bányászatot. A könyvben szereplők átélték a rendszerváltást. Többen külföldön is megmérettettek. Ez a mű nem kerül kereskedelmi forgalomba. Ahogy kedvencünk, Rejtő Jenő írná: „Ecce homok.” Miskolc, 2007. június