Kommunikációelmélet

A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, arra vállalkozik, hogy tudományos áttekintést adjon arról a jelenségvilágról, amelyet kommunikációnak nevezünk. Szokásosan kommunikációnak tekintenek minden olyan eseményt, amelyben valaki (a hírforrás, a közlő, a beszélő, a rádió, a televízió, a média stb.) információt (üzenetet) juttat el valaki máshoz (a vevőhöz, a befogadóhoz, a hallgatóhoz, a közönséghez). Szerteágazó, szinte beláthatatlan területről van szó, hiszen az emberek életét a születésüktől a halálukig - vannak, akik szerint még az előtt és az után is - át- meg átszövik a kommunikációs események. Kommunikálunk, amikor beszélünk vagy levelet írunk; kommunikálunk, amikor integetünk valakinek vagy megnyomjuk az ajtócsengőt; kommunikálunk, amikor felvonjuk szemöldökünket vagy rákacsintunk valakire; kommunikációban veszünk részt, amikor újságot olvasunk vagy a televízió műsorát nézzük, és persze többnyire azok is kommunikálnak, akikről az újságokban olvasunk vagy akiket a tévéműsorokban látunk; kommunikálunk, amikor megtapsolunk egy szónokot vagy bedobjuk szavazólapunkat az urnába, de akkor is, amikor füttyentünk a kutyánknak vagy egy vita után jelentőségteljesen becsapjuk az ajtót; kommunikálunk a hanghordozásunkkal, a gesztusainkkal és a testtartásunkkal, alkalmanként az öltözékünkkel is; sokszor még azzal is kommunikálunk, hogy éppen nem teszünk semmit. Ahogy az emberi viselkedés tanulmányozásának egyik klasszikusa alaptételként megállapította, „lehetetlenség nem kommunikálni”. (Watzlawick-Beavin-Jackson é. n., 99) Munkánk a kommunikáció végtelennek tűnő és sokszínű világát úgy próbálja befoghatóvá tenni, hogy első lépésként megkeresi azt a lényegi, par excellence kommunikációs elemet, amely minden kommunikációs jelenségben szükségképpen benne van, majd ebből a kommunikációs lényegből kiindulva számba veszi a kommunikáció eszközeit, kiemelve persze a nyelvet mint az ember kommunikációs kompetenciájának meghatározó összetevőjét, és megvizsgálja, hogy ezen eszközök birtokában miképpen vagyunk képesek egyfelől a világ gondolati és egyéb leképezésére, megismerésére, reprezentációjára, másfelől társadalmilag érvényes cselekvések végrehajtására, a dolgok menetébe való kommunikációs beavatkozásra. Következő lépésként kitekint a kultúrát alkotó kommunikációs produktumok (szövegek) legfontosabb fajtáira, röviden vázolja a kommunikáció evolúciójának folyamatát az állatok jelzésszerű megnyilvánulásaitól kezdve a korai ember testkommunikációján, majd a nyelv kialakulásán, azután az írás megjelenésén keresztül egészen napjaink magasan technicizált kommunikációjáig és mediatizált kultúrájáig, a sajtó, a televízió, a multimédia és az internet világáig. Végül funkcionalista-rendszerelméleti indíttatású társadalomelméleti keretben arra igyekszik rávilágítani, hogy különféle társadalmi szerveződésekben miképpen szabályozódik a kommunikáció más társadalmi funkciókkal kölcsönhatásban, és miképpen járul hozzá az adott szerveződés fenntartásához, működéséhez.