Demokrácia, jogállamiság és alkotmánybíráskodás

Jelen monográfia azt a kérdést igyekszik körüljárni, hogy milyen kapcsolat áll fenn egyrészről a jogállamiság és annak tartalmi elemei, nevezetesen az emberi jogok, a hatalommegosztás és az ezek felett (is) őrködő alkotmánybíráskodás, másrészt a népszuverenitás elve és a demokrácia eszméje és gyakorlata között. A könyv a jogelméleti és államelméleti aspektusokon túl alapvetően politikai filozófiai szempontból közelíti meg ezt a kérdést, és csak érintőlegesen (ott, ahol az feltétlenül szükséges) tér ki alkotmánytani vagy (még ritkábban) tételes alkotmányjogi szempontokra. A könyv célja annak a hipotézisnek az igazolása, hogy a jogállamiság és a demokrácia — bár az utóbbi évtizedekben népszerű elgondolássá vált azok merev elválasztásának feltételezése és egymást kizáró mivoltuk igazolásának megkísérlése - valójában (lényegi tartalmukat tekintve) nemhogy nem zárják ki, hanem kölcsönösen feltételezik egymást. Ez különösen a demokrácia jogállami alapjaira igaz: bár jogállam sem lehetséges a demokratikus politikai akaratképzést lehetővé tevő intézmény-rendszer nélkül (hosszú távon legalábbis akkor marad meg a jogállam, ha vannak demokratikus alapjai), de meg inkább: a jogállami kritériumok érvényesülése és (végső soron az alkotmánybíráskodást végző szerv/ek/ általi) érvényesítése nélkül demokrácia nem lehetséges. A könyv első fejezete mindenekelőtt bemutatja a szuverenitás fogalmára és tartalmára vonatkozó elméleteket mint azon politikaelméleti keretet, amely nélkül a modern állam fogalma és azon belül a népszuverenitás és a jogállamiság érvényesülése sem lehetséges, illetve a második fejezet kitér a jogállamiság (főként, de nem kizárólagosan természetjogi alapú) kezdeti, újkori igazolási kísérleteire, az ún. szerződéselméletekre. A harmadik fejezet áttekinti a hatalmi ágak elválasztása, illetve a hatalom-megosztás elveinek kialakulását a politikai filozófiai gondolkodásban, illetve ezen elvek viszonyulását a népszuverenitás eszméjéhez, majd a negyedik fejezet a jogállamiság jelentéseit veszi sorra, és bemutatja, hogy a hatalommegosztás érvényesülésének követelménye nem más, mint a jogállamiság - egyik - tartalmi eleme és egyben garanciája. Az ötödik fejezet a legfontosabb demokráciaelméleti tudnivalókat tárgyalja; a hatodik pedig az így meghatározott demokrácia, valamint a jogállamiság kapcsolatát mutatja be, kitérve különösen az alkotmánybíráskodásra. Ennek keretében igazolni törekszik a fent állított tételt, nevezetesen hogy a demokrácia és a jogállamiság a modern állam egymást kölcsönösen előfeltételező és erősítő attribútumai: ha az egyik tulajdonság megszűnik, előbb-utóbb elvész a másik is. Végül a hetedik fejezet immáron kifejezetten Magyarország vonatkozásában igyekszik igazolni, hogy a jogállamiság egyik fő garanciáját jelentő alkotmánybíráskodás egyáltalán nem (Magyarországon sem) ellenkezik a demokráciával és az az alapjául szolgáló népszuverenitás eszméjével, hanem feltételezi azt és elősegíti annak érvényesülését.