
A kultúra polgári nyilvánosságának megteremtéséhez a világi és az egyházi hatalom szétválasztása, egy forradalmi hullám kellett. Ez nem jelenti azt, hogy többféle megfontolásból, a különböző, megelőző korszakokban ne történtek volna kísérletek a könyvtárakban őrzött hagyomány közös használatának megteremtésére. Már az ókori Rómában is tudunk közös használatú könyvtárakról, amelyek vagy csupán a baráti kör számára voltak elérhetőek, vagy olyanok voltak, hogy a római polgárjoggal rendelkezők is látogathatták azokat. Az ókor végére már elméleti szinten is kialakult a feleslegesen, használat, tényleges érdeklődés nélkül összegyűjtött könyvtárak bírálata (Seneca), amely bírálat az első századot követően toposszá is vált; folyamatos középkori és kora újkori recepcióról beszélhetünk. A 14. századtól kezdődően, az említett elméletet is követve, több olyan kezdeményezésről tudunk, amikor egy-egy tudós a saját könyvtárát felajánlotta a tudós közönségnek használatra, olyanról is, amikor egy-egy terület értelmiségijei közösen építenek könyvtárat, és olyanról is, amikor egy-egy mecénás család a saját gyűjteményét látogathatóvá tette azok számára, akik abban a városban laktak, ahol a könyvtár is megtalálható volt. Magyarországi példákat is tudunk mondani örvendetes módon. Ilyen volt a 24 szepesi plébánia közös könyvtára Lőcsén, vagy Handó György prépost felajánlása Pécsett. A könyvtári nyilvánosság történetében a reformáció hatása jelentős fejezet. Martin Luther egyik, a városatyákhoz szóló felhívásában (Sendbrief an die Ratsherren) szorgalmazza városi, közös használatú könyvtárak megnyitását. Magyarországon és Erdélyben is tudunk ilyen megfontolásból „Bibliotheca publica” alapításról (Besztercebánya, Kassa, Nagyszeben). A tudósok közös könyvhasználata töretlen történet a 16. és 17. században is, és a korai felvilágosodás jegyében létrejövő tudós társaságok már kifejezetten egy „könyvtár-mag” köré szerveződtek, független a könyvtár eredetétől (magán, egyházi stb.). A 18. században egész Európában elterjedt szándék volt nyilvános könyvtárak létrehozására, a kezdeményezők gyakran az egyházi őrökből kerültek ki. Élen jártak azonban az uralkodók vagy világi főurak. Erdélyben sajátos módon az egyházak köré szerveződtek azok a tevékenységek, amelyek aztán a világi főúri oldalt is tettekre sarkallták (Batthyány, 1798; Teleki Sámuel, 1802; Samuel Bruckental, 1803). A 18–19. század fordulója körül megalapított nyilvános könyvtárak mindenütt az egyes kulturális csoportok saját öntudatra ébredésének folyamata mentén jöttek létre. (...) A hajdani püspöki könyvtár 1774-es alapítását és nyilvánossá tételét már a megnyitás évében nyomtatott periodikák (Pressburger Zeitung, Wienerisches Diarium) is kiemelkedő kulturális eseményként mutatták be. Klimo György pécsi ordinárius nagylelkű adományát már akkor is követendő mintaként állították kortársai elé.