Az ikon teológiája az ortodox egyházban

Az ortodox egyháznak nemcsak az istentiszteletek és az egyházatyák müveinek vonatkozásában vannak felbecsülhetetlen kincsei, hanem az egyházmüvészet terén is. Mint ismeretes, az egyházban a szent ikonok tisztelete igen nagy szerepet játszik. Hiszen az ikon sokkal nagyobb dolog egy egyszerű képnél: nem pusztán a templom díszítését szolgálja, vagy a Szentírást illusztrálja. Az ikon a Szentírás tökéletes megfelelése, olyan tárgy, amely szerves része az egyház liturgikus életének. Ezzel magyarázható, hogy az egyház ekkora jelentőséget tulajdonít az ikonnak. Nem egy egyszerű ábrázolásról van tehát szó, hanem egy sajátos képről, amelyet az egyház történelme során, a pogánysággal és az eretnekségekkel szembeni küzdelemben maga alakított ki, egy olyan képről, amelyért az ikonrombolás idején vértanúk és hitvallók sokaságának vérével fizetett - az ortodox ikonról. Az egyház az ikont nem egyszerűen az ortodox tanítás valamely vonatkozásának tekinti, hanem úgy véli, az ikon az egész ortodoxia kifejeződése, maga az ortodoxia. Ezért az egyházművészetet kívülről, az egyházon s annak életén kívül sem megérteni, sem megmagyarázni nem lehet. Az ikon mint szent ábrázolás az írott hagyományhoz és a szóbeli hagyományhoz hasonlóan, egyike az egyházi hagyomány megjelenési formáinak. A Megváltó, az Istenszülő, az angyalok és a szentek ikonjának tisztelete a keresztény hit dogmája, amelyet a hetedik egyetemes zsinat fogalmazott meg. Olyan dogma ez, amely az egyház az Isten Fiának megtestesüléséről vallott legalapvetőbb tanításából következik. Az Isten Fiának ikonja az Ő valóságos és nem pusztán látszólagos megtestesülésének bizonyítéka. Ezért helyesen nevezik az ikonokat gyakran „festett teológiá”-nak. Istentiszteletein az egyház állandóan emlékeztet bennünket erre. A kép értelmét legjobban azok a kánonok és sztichirák tárják fel, amelyek a különböző ikonok tiszteletére íródtak (így például a Megváltó „Nem kézzel alkotott” ikonjának tiszteletére, augusztus 16.), de különösen igaz ez az ortodoxia vasárnapjának szolgálatára. Ebből megérthető, hogy az ikon tartalmának és értelmének tanulmányozása a Szentírás vizsgálatához hasonlóan a teológia feladata. Az ortodox egyház mindig küzdött az egyházmüvészet elvilágiasodása ellen. Zsinatainak, szent főpapjainak és hívő világiaknak szavával védelmezte azt a tőle idegen, a világi művészetre jellemző elemek behatolásától. Nem szabad elfelejtenünk, hogy amiként a vallás területén született gondolat nem feltétlenül volt mindig a teológia magaslatán, ugyanúgy a képzőművészeti alkotás sem volt mindig a valódi ikonfestészet szintjén. Ezért nem lehet minden ábrázolást tévedhetetlen tekintélynek tekinteni, még akkor sem, ha igen régi és nagyon szép is az, s még kevésbé, ha azt egy olyan hanyatló korban készítették, mint amilyen a miénk. Egy ilyen ábrázolás lehet összhangban az egyház tanításával, de az is lehet, hogy nincs, s lehetséges, hogy nem tanít, hanem éppenséggel tévútra vezet. Más szóval, az egyház tanítását ugyanúgy el lehet torzítani kép által, mint ahogyan szavakkal is. Ezért az egyház sohasem a művészi színvonalért, hanem az egyházművészet valódiságáért küzdött, s nem a szépségéért, hanem az igazságáért harcolt.