A rejtelmes sziget

- Emelkedünk? - Ugyan! Ellenkezőleg! Süllyedünk! - Annál is rosszabb, Cyrus úr! Zuhanunk! - Az Isten szerelmére! Dobjatok ki minden nehezéket! - Most ürítettem ki az utolsó homokzsákot!... - Fölfelé száll a léghajó? - Nem! - Mintha hullámverést hallanék... - Itt a tenger a gondolánk alatt! - Alig ötszáz lábnyira lehet! Ekkor hatalmasan zengő hang hasított át a levegőn, s ezek a szavak hallatszottak: - Dobjatok ki minden súlyos holmit... mindent! Rajta, és Isten irgalmazzon! Ezek a szavak a Csendes-óceán roppant vízsivatagja fölött hangzottak el, délután négy óra tájt, 1865. március 23-án. Bizonyára mindenki emlékszik még rá, milyen borzalmas északkeleti szélvész tört ki abban az esztendőben, napéjegyenlőség idején, olyan hirtelen, hogy a légsúlymérő higanyoszlopa egyszeriben 710 milliméterre zuhant alá. Ez az orkán egyhuzamban tombolt március 18-tól 26-ig. Mérhetetlen rombolást végzett Amerikában, Európában és Ázsiában egyaránt, az északi szélesség 35. fokától egészen a déli szélesség 40. fokáig, az Egyenlítőre rézsútosan, mintegy 1 800 mérföldnyi2 sávon! Városokat döntött porba, erdőket csavart ki tövestül; a szökőár módjára száguldó hullámhegyek - mint a hírügynökségek jelentéseiből köztudomású -százszámra vetették partra a hajókat; az ítéletidő, amerre csak elvonult, egész országrészeket tett a föld színével egyenlővé, mindenütt ezrével pusztultak az emberek a szárazföldön, vagy fulladtak bele a tengerbe - dühöngésének ilyen tanújeleit hagyta maga után ez az iszonyatos égiháború. Egymagában több szerencsétlenséget okozott, mint azok a hírhedt szélviharok, amelyek közül az egyik Havannát dúlta föl 1810. október 25-én, a másik pedig Guadeloupe-ot tette tönkre 1825. július 26-án. Mialatt ennyi katasztrófa ment végbe a földön és a vízen, nem kevésbé megrendítő dráma játszódott le a fölbolydult levegőben is. Odafönn a magasban léggömböt pörgetett egy szélörvény csúcsa, dobálta, mint valami labdát, a forogva száguldó levegőoszlop óránként kilencvenmérföldes sebességgel hurcolta magával a térben, az meg akkorákat serdült-perdült a tengelye körül, mintha csak valamilyen légi maelström3 sodrába került volna. Ennek a léggömbnek az alsó nyúlványán gondola himbálódzott, benne öt utas; alig látták egymást az óceán felszínétől egészen hozzájuk fölcsapó, szétporlott vízcseppekkel kevert, sűrű párázatok közt. Honnan jött ez a léghajó, hogyan vált valósággal játékszerévé a rémületes viharnak? Hol kelt útra, melyik pontján a világnak? Valószínűleg nem az orkán idején indult el. Márpedig a förgeteg öt napja őrjöng, s első jelei már 18-án mutatkoztak. A léggömb tehát vélhetőleg igen messziről jön, hiszen aligha tehetett meg kétezer mérföldnél kisebb utat huszonnégy óránként. Az utasok nyilvánvalóan semmiféle olyan eszközzel nem rendelkeznek, amellyel megállapíthatnák, hogy elindulásuk óta milyen nagy távolságot röpültek át, meg aztán hiányzik bármiféle támpontjuk is az efféle méréshez. Szélvész hajszolta őket, szilaj ítéletidő tombolt körülöttük, ők maguk azonban, valamilyen különös tünemény folytán, mindettől csöppet sem szenvedtek.