Az építészeten innen és túl

Az eszére olyan büszke ókori görög kézművesnek tartotta az építészt, ha a rangosabbak közé sorolta is. "Homo faber" volt tehát, nem "homo intelligens", aki - ha rátarti volt -értekezést agyalt ki a megcsinált művéről, szavakkal méltatva annak értékeit, hogy földbe gyökerezett házát vagy templomát az ideák világába emelje, önmagát pedig a szellemiekkel foglalkozók sorába. Az architekton ilyetén "rangsorolása" - amelyhez nagyon hasonlóak a későbbi korok ítéletei is - alkotásainak jellegéből fakad. Hiszen a mű kétségtelenül az anyag világában ölt testet - közvetlenül, meg közvetve is, a hasznossága által -, de számos "anyagtalan" tényező játszik közre és működik a létrejöttében, hatásában is anélkül, hogy azokat írásba kellene örökíteni. A megrendelő közösség vagy egyén igénye és elvárása, kívánságainak kielégítése, a hagyományok széles köre, az alkotás folyamatának mikéntje - a meditáció (a feladatban való elmélyülés) és az invenció (a helyes megoldásra való rátalálás), ahogyan a római építész-író, Vitruvius elgondolta -, továbbá a tervező előrelátása műve sorsát illetően stb. mind "beépülnek" a matériába. Janus-arcú az építész azért is, mert egyrészt művész - a görög a festő meg a szobrász mellé helyezte, megjegyezvén, hogy míg azok a dolgok látványát, másolatát varázsolják elő, addig emez a látvány tárgyát -, aki az ábrázoló művészeteknél elvontabb módon ugyan, de művészeti kifejezésre tudja késztetni alkotását, megmutatva rendeltetését, születésének korát, "stílust" tud adni neki, sőt eszmék hordozójává nemesítheti, olyanná képes tenni, mint amilyennek a francia az "igazi" építészetet tartja, ezzel a megjelöléssel: l'architecture parlante... Másrészt műszaki az építész, aki a természet törvényeinek tudása nélkül képtelen hivatását betölteni: ismernie kel! az anyagoknak a viselkedésmódját; az állékonyság szabályait; a földet, amelybe házának fundamentumát veti; meg az eget, amely az eső, a hó, a szél viszontagságait hozza, és a fény-árnyék áldásait. Ha mindezeket figyelmen kívül hagyja - legyen háza bármilyen kifejező, szépséges és csodás -, tákolmány lesz csupán. Végül, ha elmondjuk még azt is, hogy ennek a tevékenységi körnek a határai az iparművészettől kezdve, a par excellence építészeten keresztül az urbanisztikáig terjednek, akkor válnak érzékelhetővé a távlatok dimenziói. Vidor Ferenc arra vállalkozott, hogy az építészetet a maga teljességében értelmezze. Vállalkozása merész, ember kell hozzá, hogy újat tudjon hozzáadni a sokszor elhangzottakhoz és leírtakhoz. De olyan valaki méltán kísérletezhet ezzel, amilyen ő, aki az építészet legátfogóbb ágazatában, a város- építészetben több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik, akiben a materiális tudás szerencsésen ötvöződik a formálissal - azaz az alkotó tudással -, s akinek képzelőerejében a tudományos komolyság, egyfajta asszociációs bátorsággal, néha mosolygós lezserséggel, sőt szinte intuitív hazard-őrködéssel párosul. Amilyen sokszínű a téma, olyan színes az egyéniség, aki izgalmas és lebilincselő képet fest, a megszokott szabatos szürkeségek helyett. A ma élő és fejlődő városok ezrei és tízezrei válasz elé állítanak bennünket - adja indokát a szerző írásának. A kedvezőtlen változások fenyegetésével szemben, világismerettel bíró társadalmi és egyéni önismeret lehet csak záloga a fejlődés helyes pályájának. Ami megtalálja a mértéket a változatokban és elfogadásokban, a tudományos és a művészi megragadásokban, nemcsak a szorosan vett technikai módszerekre vonatkozóan, hanem az építészet és az urbanisztika átfogó szféráiban is - kapjuk a megoldás módját is.