Ökológiai lábnyomunk

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy apró erdei darázsról, mely gombákon él. Amikor egy vándorló nőstény darázs rábukkan a megfelelő gombára az erdőben, belerakja a petéit. Ezek szinte azonnal kikelnek, és az apró kukacok elkezdik szó szerint kienni magukat a házukból és vagyonukból. A kis férgek gyorsan növekednek, de nemsokára valami nagyon különös történik - kikelnek a lárvák saját petefészkeiben levő peték, noha még fejletlen anyjukban vannak. A kukacok e szűznemzéssel keletkezett második nemzedéke gyorsan elfogyasztja a szüleit belülről, aztán kitörnek az üres gubókból, hogy tovább egyék a gombát. E látszólag szörnyű folyamat megismétlődhet egy újabb nemzedékben. Nem kell sok idő, hogy az egész gomba telis-tele legyen izgő-mozgó férgekkel, és testi hulladékaikkal. A fiatal darazsak kitörő nemzedéke elfogyasztja jóformán egész életterét, s ez ad jelet a legnagyobb és legfejlettebb lárva számára a begubózásra. Az a néhány egyed, mélynek sikerül fejlett felnőtté válnia, elhagyja porladó szülőhelyét, és kirepül, hogy elölről kezdje az egész folyamatot. Abban a meggyőződésben írtuk ezt a könyvet, hogy a gombadarazsak bizarr életciklusa leckét adhat az emberiségnek. Az apró darazsak hátborzongató szaporodási stratégiája nyilvánvalóan a szélsőséges versengés nyomása alatt fejlődött ki. Jó gombákat - ahogy jó bolygókat - nehéz találni. A természetes kiválasztódás ezért azokat a darázs egyedeket és szaporodási jellemzőket részesítette előnyben, melyek a legsikeresebben sajátították ki a létfontosságú erőforrások (a gomba) készletét a versengés beindulása vagy meghonosodása előtt. Kétségtelen, hogy az emberi lények is versengenek, és mind a természetes, mind a társadalmi-kulturális kiválasztódás történelmileg azokat az egyedeket és kultúrákat részesítette előnyben, melyek a legsikeresebbek voltak az erőforrások igénybevételében és a természet bőségének kiaknázásában.