Sára, Hágár és Mária fiai

Íratlan szabály, hogy az előszó ne tartalmazzon személyes hangvételű elemeket, ne értékeljen - mert ez a recenzió kategóriája - hanem ismertessen, ajánljon, hangulatot keltsen... Szívesen követném én is ezt a regulát, de ha olykor kibukkan e sorokból a magam véleménye, vagy inkább saját benyomásaim, adassék vénia fejemnek... A szerző krónikának jelölte a művét, némiképpen családregénynek és a regényesített történetírás termékének. Anélkül, hogy - mint illendő - a magam besorolását erőltetném a tisztelt Olvasóra, bizonyos vagyok abban, hogy a váltakozó stílus ellenére egységes kép alakul majd ki Önben, izgalommal fogja követni a századokon átívelő történéseket olyan hangulathullámzás után, mely bár nélkülözheti a feloldó katarzist, de különleges élményt nyújt. Ha családregénynek, családkrónikának tekintjük ezt az írást, akkor bizonnyal kivételes alkotásnak kell tekintsük, hiszen hol van ehhez a Forsyte Saga vagy a Thibault Család a maga három-négy generációjával? Figyelmükbe ajánlom a fejezetek, szakaszok előtt álló idézeteket, ezek zömmel az Ószövetségből vétettek, funkciójuk pontos hangulati előkészítést adni az elkövetkezőkhöz. Kétségtelen, hogy a nagy forráskutatást igénylő munka történelmi hitelessége még ott is, ahol erre írott dokumentumot aligha lehet találni, legalábbis valószínűsíthető. Jogászi tárgyilagosságot épp úgy találunk mint érzelmi töltéssel írott részeket, ez lehet, hogy a szerző alaptermészetére is visszavezethető, aki hol kívül marad a cselekményen, hol akaratlanul részesévé válik. De pontosan jelzi a bibliai idézetekkel azt, ami várható. Talán éppen ezeknek a vésztörténeteket is felidéző fejezeteknek a következménye az a kettős hatás, amelyet az író azzal ér el, hogy a naplószöveg drámáját tárgyilagos sorokkal folytatja a maga előadásában, ez a kontraszt tartja fenn a feszültséget. A hétköznapi események, üldöztetések és megalázások szenvedély nélkül tükröződnek gyakran a naplóban, de a szerző, vagy a bibliai idézetekkel, vagy saját szavaival utal arra, hogy itt tragédiák mondatnak el, olyan emberek szavaival, akik már annyira természetesnek, mindennapinak veszik az üldöztetést, kitaszítottságot, hogy hangjukat gyakran fel sem emelik, ezek nekik a hétköznapok valóságát jelentik. Tisztelt Olvasó! A történelem sötét oldalát bemutató, nehéz olvasmányt tart a kezében. Mindaz, ami a történelemkönyvek távolságtartó stílusában, a lezajlottak hűvösségével, a már „túl vagyunk rajta” megnyugvásával tárul elénk, ha tanuljuk, vagy művelődési szándékkal elolvassuk, itt kéznyújtásnyi közelségben, fájdalmat, sajnálatot, megütközést és szolidaritást nyersességgel hull a lelkünkre. Ne várjunk katarzist, de mintegy „leszálló ágban”, a mű végén genealógiát találunk, s talán ennek az objektív tartalma fogja adni azt, amit fentebb említettünk: bármennyire is tragikus és ma már szinte alig hihető, torz a múltnak ez az arculata, mindez a nemzedékek rendjének bemutatásával tudománnyá olvad és szelídül...