A gyermektanulmány jelentősége és problémái

A gyermektanulmány a XIX. század egyik legszebb tudományos alkotása. Igaz, hogy a gyermek tanulmányozását már Rousseau 1762-ben követeli, midőn „Emil“-jében azt mondja: „Kezdjétek (a nevelést) a gyermek alaposabb tanulmányozásával, mert egészen bizonyos, hogy nem ismeritek eléggé“ s ennek nyomán a német Tiedemann meg is kezdi a gyermek tanulmányozását 1787-ben megjelent könyvével. De ezek a kezdeményezések szinte hatástalanul múltak el, csak a XIX. század végén, a nyolcvanas években indul meg nagy lendülettel a németeknél és Amerikában a gyermektanulmány. Nálunk 1905-ban kél életre Nagy László alkotása, a Gyermektanulmányi Társaság. Rövid idő alatt a gyermektanulmány nagy arányokat öltött az egész művelt világon, s bár voltak, akik éppen azért, mert a gyermektanulmány ily széles körökben keltett érdeklődést, s bevonta a tanulmányozás körébe a tudományos munkán kívül álló köröket is, nem látták szívesen ezt a nagy fellendülést, s nem voltak hajlandók tudományosnak tekinteni ezt a munkát, a gyermektanulmány mégis aránylag rövid idő alatt meghódította az elméket és a szíveket. Meghódította az elméket, önálló tudománnyá lett, s meghódította a szíveket, megnövelte a gyermek és ifjúság iránti érdeklődést és szeretetet, s elősegítette a gyermek és ifjúság megértését. S ebben áll voltakép a gyermektanulmány jelentősége. Megalakult egy új tudomány, a gyermektanulmány, mely ugyan számos más tudományággal áll kapcsolatban, minők, az embertan, a néprajz, a szociológia, a biológia, a pszichológia, s a charakterológia. Ám ezeknek középpontjában a gyermekpszichológia áll, az összes szálak végül ide futnak össze, mert mindepnek forrása a gyermeki lélek, mely él, megnyilatkozik, kisugárzik, s magához vonzza a tudóst és laikust, kutatót és megfigyelőt, tanítót és nevelőt. A gyermek tanulmányozásnak önálló módszereit dolgozták ki. Hiszen azelőtt is voltak megfigyeléseink, sok jellemző adatot jegyeztek fel szülők, nevelők, írók és költők a gyermek életéből. De bármily érdekesek és becsesek voltak is ezek a megfigyelések és följegyzések, nem voltak tudományosak. A megfigyelés nem történt egységes szempont szerint és a tudományos kutatás módszereivel. A gyermektanulmány éppen azzal lett tudományossá, hogy a tanulmányozásnak külön módszereit dolgozta ki. Ily módszerekkel vizsgálva a gyermeket és ifjút, a gyermekről egészen más, sakkal helyesebb fogalmakat kaptunk, tudásunk nemcsak sok új adattal gyarapodott, hanem egészen más lett felfogásunk a gyermekről. De a gyermektanulmány nem éri be azzal, hogy elvont igazságokat állapít meg, nem marad az elmélet területén, hanem arra törekszik, hogy a helyesebb felfogást és az általa megállapított igazságokat gyakorlati téren is érvényesítse. Különösen három terület az, melyen a gyermektanulmány eredményei gyakorlati alkalmazást találnak. Ez a három terület: a nevelés, a gyógyítás és a jogszolgáltatás. Gyermektanulmányra tehát a nevelőnek, orvosnak és bírónak van leginkább szüksége, szóval azoknak, akik a gyakorlatban a gyermekkel foglalkoznak.