Bevezetés az információtörténelembe

1443-ban vagyunk: I. Ulászló és az országnagyok elhatározzák, hogy a nyáron háborút indítanak a török ellen. S miközben július második felében megindul a később „hosszú hadjárat" néven elhíresült katonai akció, III. Frigyessel és Giskrával is fegyverszünet köttetik. Az év végéig Szófiáig jutnak a Hunyadi János vezette magyar csapatok, s decemberben Zlaticánál, majd - már a hideg miatt visszavonulóban -, közvetlenül karácsony előtt, Melsticánál is győzelmet aratnak a török erők felett. Ugyanebben az évben, pár ezer kilométerrel arrébb, Koreában - az uralkodó Szedzsong utasítására és teljes egyetértésével - a királyi akadémia tudósai kidolgozták a koreai ábécét, a hangült, ezt a tudományos, mégis egyszerű és hatékony írásrendszert. Az egyszerű fonetikus jelek bevezetése előtt a koreaiak a kínai írásjeleket használták, de az ennek mesteri elsajátításához szükséges idő miau csak egy maroknyi kiváltságos arisztokrata kincse lehetett. A hangül eredeti neve (hun-min csong-üm, vagyis „megfelelő hangok a nép oktatására") jelzi, hogy a tudás demokratizálásának felülről vezérelt eszközeként alakították ki. A 10 magán- és 14 mássalhangzóból álló szótagcsoportokra épülő nyelv könnyű tanulhatósága és •alkalmazhatósága nagyban hozzájárult az írni-olvasni tudás magas arányához, később a fejlett könyvnyomtatáshoz (ma pedig könnyen használható számítógépes rendszerekhez is). A szablyák, kezdetleges lőfegyverek és lovas csapatok ideje leáldozott (most az 1444-es várnai ütközetről már ne is essék szó) - a tudáshoz írott szövegeken keresztül való hozzáférés tömegesítésének programja pedig soha nem volt aktuálisabb. Szedzsong írásreformja mögött a történelmi folyamat olyan összetevője sejlik fel, amelyet a politika és gazdaság fókuszú történetírás sokáig háttérbe szorított, de különös módon a társadalomtörténet vagy a mikrotörténelmi irányzat népszerűsége sem emelt előtérbe: az élet minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és intézmények világa, amelyek szintetikus tárgyalását és áttekintését, úgy tűnik, éppen egy újabb „információs forradalom " kezdi sürgetni. 1998 májusában jelent meg Alistair Black rövid, de annál kihívóbb írása a Library History hasábjain, amelyben a könyvtártörténetet nemes egyszerűséggel az információ-történelem " részhalmazaként (sub-set) tárgyalja, megpróbálván elfogadtatni a könyvtárosszakmával azt, hogy tudomány-rendszertani helyét tekintve a könyv- és könyvtár-történet tulajdonképpen egy még átfogóbb diszciplína alárendelt területének tekinthető. Az önazonosságának keresésével és tárgyának, az információnak a meghatározásával jó ideje küszködő könyvi ár- és dokumentációtudomány számára kapóra jött ez a megközelítés, hiszen az információ-történeti kiindulópontot elfogadva újraértelmezhetővé vált a könyvtár és a könyvtáros társadalmi-történeti szerepe. Most, amikor könyvek és tanulmányok milliói digitális formában, az interneten keresztül vehetőek birtokba, és a hozzáférhető tartalom egyre kisebb hányada érhető el a hagyományos csatornákon keresztül, mind világosabban látni, hogy a mindenkori információáram ..mérnökeiként, váltóőreiként és pályafelvigyázó segédtisztjeiként” szolgáló szakemberek pusztán azért „szorultak" évszázadokon át egy „könyvtár" nevű intézménybe, mén a jelhordozók sokszorosításának a nyomtatás, a tömeges (és ingyenes vagy jelképes árú) hozzáférésnek pedig a raktári vagy olvasótermi kölcsönzés volt az egyetlen elterjedt formája.