A Lucifer-hatás : hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?

A Lucifer-hatás 2007 márciusában jelent meg. Azóta sok interjút adtam, sok felsőoktatási intézményben és konferencián tartottam előadást, sok kritikát olvastam a könyvemről, és sok olvasói véleményre reagáltam. Ezek kapcsán rá kellett jönnöm, hogy nézeteim olykor félreértelmezhetőek, ezért kísérletet szeretnék tenni álláspontom egyértelmű megfogalmazására. Megkérdőjelezem azt a hagyományos, diszpozíciósnak nevezett felfogást, amely az emberi kisiklások megértésekor elsődlegesen és gyakran kizárólagosan az egyén belső természetére, személyiségvonásaira és jellemére összpontosít. Nézetem szerint az emberek általában és többnyire jók, de könnyen befolyásolhatók, és olyasmit is megtesznek, amit rendes körülmények között személyüktől idegen cselekedetnek, antiszociálisnak vagy ártalmasnak tartanának. Az emberek nem magányos, monologizáló szereplők az élet üres színpadán, hanem általában másokkal együtt lépnek fel, cserélődik a díszlet, a szereplők új ruhába bújnak, változik a szövegkönyv, a rendezői utasítás is. Ezek alkotják a helyzet jellemzőit, melyeket figyelembe kell vennünk, ha meg akarjuk érteni, mitől változhat meg drasztikusan a viselkedés. A Lucifer-hatás három szempontból elemzi az emberi viselkedést: megpróbálja megérteni, mit hoznak magukkal az emberek egy adott helyzetbe, mit hozhat ki valakiből az adott helyzet, és hogyan teremtik meg és éltetik a viselkedést meghatározó helyzetet a rendszerre jellemző tényezők. Noha könyvemben főképp azt tárgyalom, hogy hétköznapi emberek milyen könnyen válhatnak gonosz cselekmények elkövetőivé vagy mások szenvedésének közönyös, tétlen szemlélőjévé, a legfontosabb üzenetem pozitív. Mindannyian nagyobb valószínűséggel látjuk meg a gonoszságot, emeljük fel a szavunkat és teszünk ellene, ha értjük, hogyan és miért jön létre. E könyv megírása két évet vett igénybe. Egyetlen pillanatát sem nevezném élvezetesnek. Először is érzelmileg kimerítő volt újból végignézni a stanfordi börtönkísérletről készült videofelvételeket, újra és újra elolvasni a róluk készült szó szerinti átiratokat. Az idő elhomályosította emlékezetemet, feledésbe merült, milyen leleményes gonoszságokat eszeltek ki egyes őrök, mi mindent kellett elszenvedniük a raboknak, mennyire passzívan viszonyultam a kegyetlenkedésekhez, melyeket megakadályozhattam volna - a tétlenség bűnébe estem.