40 éves a "Pollack"

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar nevében tisztelettel és szeretettel köszöntőm Jubileumi Emlékkönyvünk minden kedves olvasóját, aki érdeklődésével megtisztelte kiadványunkat. Az Emlékkönyv a kar 40 éves jubileuma alkalmából készült és megkísérli bemutatni azt az utat, amit a kezdetektől a mai napig megtettünk. A dél-dunántúli régió műszaki felsőoktatásának gyökerei 1962-re nyúlnak vissza, amikor megalapították a Pécsi Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumot. A régióközpontban elindított képzés töretlenül fejlődött napjainkig. Ennek a folyamatnak a legfontosabb állomásai: A két elődintézmény (budapesti és pécsi felsőfokú technikumok) megalapítása 1962-ben; A Pollack Mihály Műszaki Főiskola, PMMF megalapítása 1970-ben; A Pécsi Universitas Egyesülés létrehozása 1990-ben; A Janus Pannonius Tudományegyetem és a PMMF egyesülése 1995. júl. 1-én; A PMMFK sikeres akkreditációja 1997-ben; Az integrált Pécsi Tudományegyetem (PTE) megalakulása 2000. január 1-én. Ma a 9 karú PTE-n belül a Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar a Dél-Dunántúl egyetlen műszaki felsőoktatási intézménye, amelynek jelenlegi képzési palettája nagyon színes. Két egyetemi szakunk mellett nyolc főiskolai mérnöki szakunk van számos szakiránnyal, megindítottuk a mérnökasszisztens-képzést a villamosmérnöki területen és színesíti a képet a műszaki oktató képzés. A jubileum alkalmából külön szeretettel köszöntöm volt, jelenlegi és leendő hallgatóinkat, akikről valójában ez az egész történet szól és akik tevékeny részesei - néha „szenvedő alanyai" - sikereinknek és esetenkénti kudarcainknak is. Az első felsőfokú technikumi évfolyamok beiskolázásától napjainkig a „Pollackon" több mint 14 000 oklevelet osztottunk ki és a nálunk végzett ifjú mérnökök, mérnök-tanárok, műszaki oktatók döntő többsége sikeresen megállta helyét az életben. Nagy gondot fordítottunk a hallgatói hagyományok kiépítésére és ezek ápolására - gondolok itt akár csak a régi szintvetélkedőkre, vagy a különféle szakkörökre a keramikustól a sárkányrepülősig, vagy a tavaszi szaknapok sorozatára - azért, hogy tartalmasabbá és kellemesebbé tegyük hallgatóink főiskolás éveit. Mindezeknek köszönhetően öregdiákjaink tartják a kapcsolatot az Alma Materrel, visszajárnak hozzánk évfolyam találkozókra és szakmai továbbképzésekre egyaránt. Számunkra oktatóként pedig nincs nagyobb öröm és elismerés, mint az, hogy egyre több volt tanítványunkkal találkozhatunk mint sikeres kollégával az oktatásban, a gazdaságban és az élet minden területén. Negyven év nem nagy kor egy intézmény vonatkozásában, de az eltelt négy évtized nagyon hosszú idő az emberéletében. Emiatt sajnos ma már a karon egyre kevesebben vannak az „alapító atyák" és a nyugdíjba vonultak közül is egyre többen távoznak el az élők sorából. A jubileum alkalmával időt kell szakítanunk arra, hogy megálljunk egy pillanatra és megemlékezzünk róluk, akik megalapították és továbbfejlesztették ezt az intézményt, de akiknek ma már személyesen nem tudunk köszönetét mondani!