A katalogizálás szabályai

Régi panaszok orvoslásáról van szó. Ahány könyvtárunk, annyiféle címfelvételi gyakorlat. Ez a könyvtárak használóit is idegesíti, de a könyvtár politikába is zavaró vagy lassító mozzanatokat visz. Például, az ország köztulajdonban levő könyvállományáról tájékoztató Központi Címjegyzék számára beküldött címleírásokat csak idő- és személyzetpazarlással hozhatjuk közös nevezőre. Szükség volt tehát egy egységes szabályzatra, mely a címfelvétel minden részletét határozott pontokban szabályozza. Legnagyobb könyvtáraink képviselőiből könyvtárközi bizottság alakult, amelynek a rendeleti úton életbeléptetendő szabályzat pontjaiban megegyezésre kellett jutnia. A bizottságban résztvevő könyvtárak a következők voltak: az Országos Széchényi Könyvtár, a budapesti Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, az Országgyűlés Könyvtára, a Műszaki Egyetem Központi Könyvtára és a Központi Technológiai Könyvtár. A megegyezés, bizonyos pontokban fenntartással, másokban kompromisszummal, létrejött. A szabályzat kiadását az Országos Könyvtári Központ vállalta magára. Az áttekinthetőség kedvéért azonban a szabályokat a könyvtárközi bizottság szövegétől eltérően csoportosította és elvi meg tárgyi magyarázatokat fűzött hozzájuk. Ebben az az elgondolás vezette, hogy a szabályzatnak nemcsak az a feladata, hogy törvényként lerögzítse a megkövetelt eljárási módokat, hanem az is, hogy a címleírót ezekre az eljárási módokra ránevelje. A két szándékot tehát egyesítettük s oly alakot adtunk a szabályzatnak, hogy az rögzítsen is, de alkalmas legyen a címleírás megtanulására is. A két célzatot nyomdászati eljárással választottuk szét és különböztettük meg. Amit a könyvtárközi bizottság lerögzített, azt sima corpusszal szedettük.