A Pécsi Egyetemi Könyvtárban őrzött Klimo Könyvtár katalógusa corvina logo

Szerző: Móró Mária Anna
Cím: A Pécsi Egyetemi Könyvtárban őrzött Klimo Könyvtár katalógusa
Megjelenési adatok: Tarsoly Kiadó, Budapest, 2001. | ISBN: 963 86162 6 1

coverimage A pécsi püspöki könyvtárat Klimo György püspök (1710-1777) alakította korának egyik jelentős tudományos gyűjteményévé. Klimo György 1751-ben Mária Terézia szándékából került a pécsi egyházmegye élére. Tevékenysége az egyház tekintélyének, kulturális hatásának növelését szolgálta. 1754-ben megszerezte az érseki pallium előjogát. Új plébániákat szervezett, templomokat építtetett, bővítette a papi szemináriumot és szándékában állt Nagy Lajos király 1367-beli alapításának példáját követve egyetemet létrehozni Pécsett. Ehhez megteremtette a feltételeket azzal, hogy papírmalmot és nyomdát létesített, valamint olyan jól képzett, tudományos felkészültséggel bíró papokat hívott meg az egyházmegyébe, akik alkalmasak lettek volna az egyetemi professzori feladatok ellátására. Közülük kiemelkedő szerepe volt Szalágyi Istvánnak és Koller Józsefnek, akik könyvtárosként a gyűjtemény gyarapítását, rendezését és katalogizálását végezték, emellett a püspök támogatásával kutatták és megírták az egyházmegye történetét. A most megjelenő kötetek csak a könyvek leírásait tartalmazzák, szerzői betűrendben, a bibliográfiai hivatkozás után feltüntetve a tulajdonosi bejegyzéseket, majd a jelzeteket. A tervezett következő kötetben adjuk közre külön egységként a folyóiratok, a kéziratok és Kelemen József kanonok aprónyomtatvány-gyűjteménye katalógusát, valamint a személy-, hely-, nyomdász- és possessornevek mutatóit.
Kategóriák: Egyetemtörténet, Történelem
Tárgyszavak: Egyetemi könyvtár, Katalógus, Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Klimo Könyvtár
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék