Nyelvszabadság

Ennek a könyvnek már régen, legalább tíz éve el kellett volna készülnie; alapgondolata ugyanis, mely szerint minden embernek joga van a nyelvszabadságra, már a ’90-es évek elején megfogalmazódott bennem. A felismeréshez, hogy van ilyen szabadság, filozófiai összefüggésben, talán Rawls igazságosság-elmélete kapcsán jutottam el, s ennek megfelelően eleinte főként azt igyekeztem kimutatni, hogy a nyelvszabadság igazolható egyes jól ismert és széles körben elfogadott filozófiai érvek segítségével. Mivel a nyelvszabadságot igazoló érveket az emberi jogok filozófiájából kölcsönöztem, természetesen levontam azt a következtetést is, hogy a nyelvszabadság szintén emberi jog, s hogy a nyelvszabadság filozófiai igazolása ezért azt is igazolja, hogy az emberi jogok legfontosabb listáit ki kellene egészíteni a nyelvszabadsággal. Ez pedig, minthogy az emberi jogok legfontosabb listáit az emberi jogok nemzetközi joga fektette le - fűztem tovább a gondolatmenetet - már túlmutat a filozófián, s az elméleten: gyakorlati jogalkotási üggyé válik vagy válhat. A vázolt körülmények arra indítottak, hogy belelapozzak az emberi jogok és a kisebbségi jogok jogtudományi, mindenekelőtt nemzetközi jogi irodalmába; annál is inkább, mert bár filozófiát tanítottam a pécsi egyetem jogi karán, első egyetemi diplomám jogi diploma volt. A jogirodalomban rá is találtam néhány figyelemreméltó újdonságra; ezek túlnyomórészt a „létező szocializmus” és a Szovjetunió összeomlásával párhuzamosan megélénkülő nemzetközi kisebbségvédelmi jogalkotás fejleményeivel függtek össze. Ilyen fejlemény volt például 1992-ben az ENSZ kisebbségi nyilatkozatának, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának az elfogadása. Ez a megélénkült, és a Charta esetében kimondottan újító szellemű nemzetközi jogalkotás, s az ezt övező jogirodalom azt a benyomást keltette bennem, hogy a nemzetközi jogászok szintén közel állnak a nyelvszabadság felismeréséhez, s hogy e felismeréshez bizonyosan eljutnak az én közreműködésem nélkül is. Ezért némi töprengés után úgy döntöttem, hogy nem mélyedek el nagyon a jogirodalomban, más szóval ellenállok annak a kísértésnek, hogy a nyelvszabadság igazolása eltérítsen a filozófiától és visszavezessen a jogtudományhoz. Eltelt azonban néhány év, s mivel a jogirodalomban még mindig nem láttam érdemleges elmozdulást a nyelvszabadság ügyében, megváltoztattam korábbi elhatározásomat és 1998-ban megírtam egy könyvet a nyelvi jogokról. Ezt a kötetet mindazonáltal még csak mintegy előmunkálatnak tekintettem a nyelvszabadság nemzetközi jogi igazolásához, mert időközben rádöbbentem, hogy a nyelvszabadság jogtudományi, nemzetközi jogi igazolása sokkal nagyobb feladat, mint korábban hittem. Ekkoriban már úgy éreztem: ahhoz, hogy egyáltalán esélyem legyen annak a falnak az áttörésére, amely eltorlaszolja az utat a nyelvszabadság jogtudományi fel- és elismerése előtt - és amely fal építőköveit nagyobbrészt egy rossz, téves jogfelfogás megszilárdult gondolkodási sémái alkotják a nyelvi és a kisebbségi jogokkal kapcsolatban -, monográfiát kell írnom a nyelvszabadság igazolásáról. A problémát csupán az jelentette, hogy erre sokáig nem találtam elég időt. így aztán először mégis cikkekben, de immár inkább jogtudományi, mint filozófiai írásokban jelentkeztem ismét a nyelvszabadság gondolatával, s csak most, ennyi idő elteltével született meg a már régtől fogva tervezett nagyobb lélegzetű mű, illetve ennek első kötete.