Polgári perrendtartás (2/1) corvina logo

Szerző: Antalfi Mihály
Cím: Polgári perrendtartás (2/1)
Megjelenési adatok: Szerző, Pécs, 1915.

coverimage Ritka nagy jelentőségű esemény a magyar állam igazságszolgáltatásának a történetében az uj Pp. megalkotása és életbeléptetése. Ennek a méltányolása az is, hogy a magyar jogi irók legjelesebbjei szinte versenyre keltek az uj Pp.-nak mind elméleti ismertetésében, mind pedig a gyakorlati nézőpontokat tekintő feldolgozásában; az utóbbihoz csatlakozik a jelen mű is; de emellett részben a Bevezetőben, részben az egyes törvényhelyekhez tartozó jegyzetekben kiterjeszkedik a szükségesnek talált terjedelemben a jogtörténetre és az elméletre is, mert bizonyos jogtörténeti és elméleti ismeretekbe való belepillantás, azoknak emlékezetünkben való felidézése a Pp, gyakorlati ismertetéséhez, az egyes törvényhelyek értelmezéséhez is üdvös, sőt szükséges. Művemben leginkább a német jeles kommentátorokat, különösen az általánosan ismert Gaupp — Steint, Seuffertet, Willmowsky — Lévyt és Struckmann — Koch-ot vettem irányadóul; a magyar kommentátorok közül főleg Kovács M. művére voltam figyelemmel, bár ezt és a többi hasonló tárgyú művet minden részletében figyelembe nem vehettem, mivel ez már a jelen mű első fogalmazása után jelent meg; — az elméletiekben főleg Hellwignek még a Bevezető rész elkészülte előtt megjelent „System“-je (1912) és Magyary „Magyar polgári perjoga“ (1913) szolgáltak forrásul. Ezek előre bocsátásával és annak a kiemelésével, hogy különös gondossággal törekedtem a magyaros kifejezésmódnak érvényt szerezni, művemet az olvasó jó indulatába ajánlom, Pécs, 1914, évi januárius hóban. |
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak:
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék