Politika

Minthogy minden városállamban egy bizonyos fajta közösséget ismerhetünk fel, s minden közösség nyilván valami közjó megvalósítására alakult (mert hiszen az emberek mindent a jónak látszó cél érdekében tesznek), világos, hogy noha mindezek valami jó elérésére törekszenek, a legfőbb jó elérésére elsősorban mégis az a legfelsőbbrendű közösség törekszik, amely a többit mind magában foglalja. Ez pedig az, amit városállamnak nevezünk, vagyis az állami közösség. Mármost, akik azt hiszik, hogy egy városállamban a polgár, a király, a családfő vagy a szolgatartó úr szerepe azonos, ezt nem helyesen mondják (nem látják, hogy nem a tagok nagy vagy csekély számában, hanem a más és más jellegben van a különbség; ha kevesek felett gyakorol hatalmat, szolgatartó úrról, ha több ember felett, akkor családfőről, ha még több felett, akkor városállami polgárról vagy királyról beszélnek, mintha nem lenne különbség egy népes család és egy kis állam között. A városállam polgárát és a királyt úgy különböztetik meg, hogy ha maga gyakorolja a hatalmat: akkor király, ha pedig az államtudomány normái szerint egyszer vezető, máskor meg alattvaló: akkor polgár; csakhogy mindez nem így van!); de mindjárt világosan látjuk az elmondottakat, ha azokat a már kipróbált módszer szerint vizsgáljuk. Mert ahogyan az összetett jelenséget más területen is az egészen egyszerű elemekig kell lebontanunk (mert ezek az egész legkisebb részei), akképp egy városállamnak is alkotó elemeit kell vizsgálnunk, hogy lássuk, miben különböznek azok egymástól, s lehet-e valami tudományos megállapításra jutni a fölvetett kérdésekben. Ha mármost keletkezésüktől kezdve szemléljük a dolgokat: miként más kérdésekben, itt is így látunk majd a legtisztábban. Először is azok kényszerülnek társulni, akik egymás nélkül nem tudnak meglenni, pl. a nő és a férfi nemzés céljából (éspedig nem külön elhatározás folytán, hanem úgy, ahogy a többi állat és növény is ösztönszerűen törekszik arra, hogy olyan egyedet hagyjon hátra, aminő ő maga), azután a természet szerinti vezető és az alárendelt elem a biztonság céljából. Akiben megvan az előrelátás képessége, az természetszerűen vezetésre és parancsolásra hivatott; aki pedig csupán a parancsnak testi erővel való teljesítésére képes, az alárendeltségre és szolgaságra való; s így úrnak és szolgának ugyanaz az érdeke. Természettől eredő megkülönböztetés van a nő és a szolga közt (mert a természet semmit sem alkot olyan fukarkodva, mint a kovácsok az ún. „delphoi kést”, hanem mindent a maga céljára; mert minden eszköz csak úgy töltheti be funkcióját tökéletesen, ha nem sokféle, hanem csak egyetlenegy célra szolgál). A barbároknál az asszony és a szolga együvé van sorolva. Ennek az az oka, hogy nincs köztük természetszerű vezető elem, hanem az ő közösségük csupán nő-és férfiszolgákból alakul ki; ezért mondják a költők: „rendjén van, hogy barbárnak hellén az ura”, mert hisz barbár és szolga természetszerűen ugyanaz.