A társadalomtudományi kutatás gyakorlata corvina logo

Szerző: Babbie, Earl R.
Cím: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata
Fordítók: Kende Gábor; Szaitz Mariann
Megjelenési adatok: Balassi Kiadó, Budapest, 2008. | ISBN: 978-963-506-764-0

coverimage "Jó néhány” évvel ezelőtt volt (kimondani sem szeretem, pontosan mennyivel), hogy elkezdtem kutatásmódszertant tanítani. Kurzusomon főként a survey-módszerekkel (a kérdőíves felvételekkel) foglalkoztam, és az első szemeszterben mindössze hat hallgatóm volt. A félév előrehaladtával egyre kevésbé feszélyezett az oktatói helyzet, s az órákat hamarosan már a szobámban tartottam, hogy szükség esetén a saját könyvtáramból adhassak kölcsön egy-egy fontosabb könyvet. Meglehetősen zavart azonban a kurzus idején az, hogy nem találtam jó tankönyvet a kérdőíves felvételek módszertanáról. Ismereteim alapján úgy tűnt, kétféle tankönyv létezik. Az egyik fajta olyan elvontan fogalmazta meg a kutatás-módszertan elméleti logikáját, hogy attól tartottam, a diákok nem tudják majd az általános elveket átültetni a gyakorlatba, a kutatás valódi világába. A másik csoportba tartozó - gyakran „szakácskönyveként aposztrofált - munkák pedig, épp ellenkezőleg, egészen részletes, lépésről lépésre vezető utasításokban adták meg, hogyan kell egy surveyt elvégezni. Ezek a munkák azonban, sajnálatos módon, csak a szerzők által ismertetettekhez rendkívül hasonló felvételek elvégzésére készítették fel a diákokat. Úgy tűnt, hogy sem az elvont, sem a szakácskönyvszerű megközelítés nem igazán alkalmas a hallgatók vagy a tanáraik számára. Egy szép napon azon kaptam magam, hogy egy papírlapra éppen az eszményi tankönyv tartalomjegyzékét jegyezgetem. A tudományos kutatás alapjául szolgáló három fő elv köré szerveződött: 1.A tudományos kutatás alapjául szolgáló elméleti alapelvek megértése. 2.Annak áttekintése, hogy ezek az elvek hogyan jelennek meg a kutatás végzésére szolgáló bevett módszerekben. 3. Felkészülés arra, hogy ha a körülmények folytán a bevett technikák nem volnának rutinszerűen alkalmazhatók, megfelelő kompromisszumos megoldásokat találjunk. Másnap, váratlanul, levél érkezett a Wadsworth Kiadó szociológiai szerkesztőjétől: nem volna-e kedvem tankönyvet írni a kérdőíves felvételek módszertanáról! A Survey Research Methods első kiadása 1973-ban jelent meg. Hamarosan az én és szerkesztőim tudomására jutott néhány jó és rossz hír. Az első jó hír az volt, hogy szinte mindegyik, kérdőíves felvételekkel foglalkozó módszertanoktatónak tetszett a könyv, és úgy tűnt, az ország minden survey-módszertan-kurzusán ezt a könyvet használják. A rossz hír az volt, hogy nagyon kevés survey-módszertan-kurzus volt. Végül az is kiderült, hogy az általánosabb kutatásmódszertani kurzusokat tartó kollégák közül is sokan a mi könyvünket választották alapkönyvnek, más, a terepkutatást, a kísérletet stb. tárgyaló könyvekkel kiegészítve. Mialatt a mi, kissé specializált könyvünkhöz igazodtak, sokan közülük azt javasolták a Wadsworthsarkallt a változtatásokra. Például: a társadalomtudományok gyakorlata és az alkalmazott módszerek folyamatosan változnak, tehát a könyv csak úgy maradhat naprakész és használható, ha állandóan korszerűsítjük. Oktatói munkám során gyakran előfordul, hogy az alapvető témák bemutatására a korábbinál jobb módokat találok. Kollégáim is gyakran megosztják velem elgondolásaikat bizonyos témák oktatásáról. Ezen írások némelyike - keretes anyagként - a könyvben is feltűnik. A diákok és az oktatók is gyakorta javasolják egyes témák átszervezését, kibővítését, pontosítását, megkurtítását, olykor elhagyását.

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Rövid levél a szerzőtől
Címlap
Copyright/Impresszum
Rövid tartalom
Részletes tartalom
vii-xviii
Előszó
xix-xxv
   A kilencedik kiadás
xx-xxii
   Pedagógiai vonások
xxii-xxiv
   Angol nyelvű kiegészítő anyagok
xxiv-xxv
      Practicing Social Research
xxiv
      Egyéb források
xxiv-xxv
         SPSS Student Version CD-ROM
xxiv
         SPSS Companion for Research Methods
xxiv
         GSS(General Social Survey)adatlemez
xxiv
         Instructor's Resource Manual with Test Items
xxiv-xxv
         ExamWiew
xxv
         Honlap
xxv
         Surfing Sociology
xxv
         The Practice of Social Research Video
xxv
         Investigating Change in American Society: Sofware and Workbook
xxv
Köszönetnyilvánítás
xxvi-xxvii
Holografikus áttekintés
1-15
   Az egész: 1.hologram
2
   Az egész: 2.hologram
2
   Az egész: 3.hologram
2-4
   Az egész: 4.hologram
4-
      1. fejezet: Az emberi megismerés és a tudomány
4
      2. fejezet: Paradigmák, elmélet és társadalomtudományi kutatás
5-6
      3. fejezet: Az okság fogalma a társadalomtudományi kutatásban
6
      4. fejezet: Kutatási terv
6
      5. fejezet: Konceptualizálás, operacionalizálás, mérés
6-7
      6. fejezet: Indexek, skálák, tipológiák
7-8
      7. fejezet: A mintavétel logikája
8
      8. fejezet: Kísérletek
8-9
      9. fejezet: Kérdőíves vizsgálatok
9-10
      10. fejezet: Kvalitatív terepkutatások
10
      11. fejezet: Beavatkozás-mentes vizsgálatok
10-11
      12. fejezet: Értékelő kutatások
11
      13. fejezet: Kvalitatív adatelemzés
11-12
      14. fejezet: Az adatok kvantifikálása
12
      15. fejezet: Adatelemzés alapfokon
12-13
      16. fejezet: A Lazarsfeld-paradigma
13
      17. fejezet: A társadalomtudományi kutatás statisztikája
13-14
      18. fejezet: Etnikai és politikai szempontok a társadalomtudományi kutatásban
14
      19. fejezet: Használati útmutató a társadalomtudományi kutatásokhoz
15
1.rész
16-101
   Bevezetés a tudományos vizsgálódásba
17-101
      1. fejezet: Az emberi megismerés és a tudomány
18-45
         Bevezetés:
19-20
         A valóság keresése
20-21
         A természetes emberi kíváncsiság
21
         A hagyomány
21-22
         A tekintély szerepe
22
         Hibák a hétöznapi megismerésben és néhány megoldás
22-24
         Mi valós valójában?
24-27
         A társadalomtudomány alapjai
28-37
         Dialektikus megközelítés-párok
37-42
         A társadalomtudományi kutatás etikája
42-45
      2. fejezet: Paradigmák, elmélet és társadalomtudományi kutatás
46-77
         Bevezetés
47
         Néhány társadalomtudományi paradigma
48-58
         A társadalomelmélet elemei
58-60
         A deduktív és induktív logikáról részletesen
60-68
         Deduktív elméletalkotás
68-71
         Induktív elméletalkotás
71-73
         Elmélet és kutatás kapcsolata
73-77
      3. fejezet: Az okság fogalma a társadalomtudományi kutatásban
78-101
         Bevezetés
79
         Determinizmus és társadalomtudomány
79-82
         Okság az idiografikus és a nomotetikus magyarázatmodellben
82-86
         Az oksági kapcsolat kritériumai
86-90
         Szükséges és elégséges feltételek
90-93
         Okfejtési hibák
93-96
         Változók közötti összefüggés és mérés
96-101
2. rész
102-245
   A megismerési folyamat felépítése
103-245
      4. fejezet: Kutatási terv
104-135
         Bevezetés
105
         Kutatási célok
106-109
         Elemzési egységek
109-117
         Az idődimenzió
117-124
         Hogyan tervezzünk meg egy kutatást?
124-131
         A kutatási tervezet
131-135
      5. fejezet: Konceptualizálás, operacionalizálás, mérés
136-170
         Bevezetés
137
         Mérni tudunk bármit, ami létezik
137-141
         Konceptualizálás
141-148
         A definíció és a kutatás célja
148-151
         Opcionalizálási választások
151-161
         A mérés minősége
161-170
      6. fejezet: Indexek, skálák, tipológiák
171-200
         Bevezetés
172-173
         Index kontra skála
173-175
         Indexszerkesztés
175-190
         Skálaszerkesztés
190-197
         Tipológiák
197-200
      7. fejezet: A mintavétel logikája
201-245
         Bevezetés
202-203
         A mintavétel rövid története
203-205
         Nem valószínűségi kiválasztás
205-209
         A valószínűségi mintavétel elmélete és logikája
209-222
         Populációk és mintavételi keretek
222-226
         A mintavételi tervek fajtái
226-233
         Többlépcsős csoportos mintavétel
233-242
         A valószínűségi mintavétel áttekintése
242-245
3. rész
246-409
   A megfigyelés módjai
247-409
      8. fejezet: Kísérletek
249-272
         Bevezetés
250
         Kísérletezés céjára alkalmas témák
250-251
         A klasszikus kísérlet
251-255
         A kísérleti alanyok kiválasztása
255-258
         Változások kísérleti elrendezésekre
258-265
         Példa kísérletre
265-268
         "Természetes"kísérletek
268-270
         A kísérleti módszer erősségei és gyengéi
270-272
      9. fejezet: Kérdőíves vizsgálatok
273-314
         Bevezetés
274
         Kérdőíves vizsgálat céljára alkalmas témák
274-276
         Kérdezési útmutató
276-282
         Kérdőívszerkesztés
282-290
         Önkitöltős kérdőívek
290-296
         Kérdőívfelvétel kérdezőbiztossal
296-302
         Kérdőívfelvétel telefonon
330-304
         Az új technológiák és a kérdőíves kutatás
304-307
         A különböző módszerek összehasonlítása
307-308
         A kérdőíves vizsgálatok erősségei és gyengéi
308-310
         Másodelemzés
310-314
      10. fejezet: Kvalitatív terepkutatások
315-349
         Bevezetés
316
         Terepkutatásra alkalmas témák
317-319
         Speciális megfontolások a kvalitatív terepkutatásoknál
319-324
         Terepkutatási paradigmák
324-360
         Beavatkozás az érintettek részvételével(PAR)
332-334
         A kvalitatív terepkutatás menete
334-344
         A terepkutatás erősségei és gyengéi
344-346
         A kvalitatív terepkutatás etikai kérdései
346-349
      11. fejezet: Beavatkozás-mentes vizsgálatok
350-380
         Bevezetés
351-352
         Tartalomelemzés
352-363
         A meglévő statisztikák elemzése
364-371
         Történeti/összehasonlító elemzés
371-380
      12. fejezet: Értékelő kutatások
381-409
         Bevezetés
382-383
         Az értékelő kutatások jellegzetes témái
383-384
         A probléma megfogalmazása: a mérés kérdései
385-389
         Az értékelő kutatási tervek típusai
390-396
         A társadalmi környezet
396-405
         Makrotársadalmi mutatók vizsgálata
405-409
4. rész
410-527
   Adatelemzés
411-527
      13. fejezet: Kvalitatív adatelemzés
412-437
         Bevezetés
413
         Elmélet és elemzés kapcsolata
413-419
         Kavalitatív adatfeldolgozás
419-423
         Jegyzetkészítés
424-425
         Szmítógépes programok kvalitatív adatelemzéshez
425-437
      14. fejezet: Az adatok kvantifikálása
438-452
         Bevezetés
439
         Számítógépek a társadalomtudományi kutatásban
439-442
         Kódolás
442-447
         Kódolási és adatbeviteli lehetőségek
447-449
         Adattisztítás
449-452
      15. fejezet: Adatelemzés alapfokon
453-474
         Bevezetés
454
         Egyváltozós elemzés
482-460
         Alcsoportok összehasonlítása
460-464
         Kétváltozós elemzés
464-469
         Táblázatszerkesztés, táblázatolvasás
469-470
         Bevezetés a többváltozós elemzésbe
470-474
      16. fejezet: A Lazarsfeld-paradigma
475-493
         Bevezetés
476
         A Lazarsfeld-modell történet
476-481
         A Lazarsfeld-paradigma
481-490
         Kidolgozás és ex post facto hipotéziskészítés
490-493
      17. fejezet: A társadalomtudományi kutatás statisztikája
494-527
         Bevezetés
495
         Miért veszélyesek a jó matekjegyek?
495-497
         Leíró statisztika
497-507
         Egyéb többváltozós eljárások
507-513
         Statisztikai következtetések
513-527
5. rész
528-564
   Társadalomtudományi kutatás és társadalmi környezete
529-564
      18.fejezet: Etikai és politikai szempontok a társadalomtudományi kutatásban
530-554
         Bevezetés
531-532
         Etikai kérdések a társadalomtudományi kutatásban
532-541
         Két etikai vita
541-544
         A társadalomtudományi kutatás politikai vonatkozásai
544-554
      19.fejezet: Használati útmutató a társadalomtudományi kutatásokhoz
555-564
         Bevezetés
556
         Elmélet - Adatgyűjtés - Statisztika
556-558
         Társadalomkutatás a mindennapokban
558-559
         Tanácsok a társadalomtudományi kutatások fogyasztásához
559-564
         Zárszó
564
Függelék
F1-F86
   A függelék: A könyvtár használata
F1-F8
      Bevezetés
F2
      Útbaigazítás
F2
      Ahol forrásokat találhatunk
F2-F4
      A könyvtári polcok használata
F4-F6
      Könyvtári nyilvántartások számítógépen
F6-F8
   B függelék: Társadalomtudományok a kibertérben
F9-F17
      Az e-mail
F9-F12
      Levelezőlisták
F12-F13
      Gopherek
F13
      A világháló(world wide web)
F13-F17
   C függelék: A tudományos interjú
F18-F26
      Bevezetés
F19
      Néhány alapvető szempont
F19-F21
      A tanulmány felépítése
F21-F25
      Vezérelvek az adatelemzés leírásához
F25-F26
   D függelék: GSS kérdőív
F27-F36
   E függelék: Véletlenszám-táblázat
F37-F38
   F függelék: A khínégyzet-eloszlás táblázata
F39-F40
   G függelék: A normálgörbe alatti terület
F41
   H függelék: A mintavételi hiba meghatározása
F42-F43
   I függelék: Bevezetés az SPSS 8.0 programcsomag alkalmazásába
F44-F79
   J függelék: Húsz kérdés, amelyet az újságírónak egy felmérés eredményeivel kapcsolatban fel kell tennie
F80-F86
Szakkifejezések
Sz1-Sz16
Irodalom
I1-I16
Mutató
M1-M33