"Otthon a könny is édes"

"A civil férfiak elhurcolását semmilyen nemzetközi jog vagy gyakorlat nem igazolja. Valamennyien a kommunista önkény és Kárpátalja teljes leigázásának útjában voltak, amely ily módon befolyásolta a kárpátaljai terület nemzetiségi összetételét, illetve ezzel is büntette a magyarságot a II. világháborús részvételért." A korabeli levéltári dokumentumokat olvasva, a túlélők szavait hallgatva lelki szemeim előtt látom 1944 őszét, amikor falvainkban, városainkban riadalmat keltő plakátok jelentek meg, megperdültek a dobok, és ... fejünkre olvasták származásunkat, mondván: bűnös nemzet fiai-lányai vagyunk. És jött Szolyva - az újkori Golgota. Aztán a Kárpátok hágóin át végeláthatatlan sorok kígyóztak térdig érő hóban, majd marhavagonokba préselve vitt az ítélet nélkül, ártatlanul elhurcolt tízezrek útja Szolyváról Sztarij Szamborba, Novij Szamborba, Lembergbe, Kijeven át Donbászra, Luhanszkba, Boriszovba, Orsára, Vityebszkbe, Krasznouralszkba, Tobolszkba, Kazanyba, Kolimára... Bűnük az volt, hogy magyarnak, németnek születtek. Mit tudnak minderről a mai húsz-harminc-negyvenévesek? De van-e egyáltalán jogunk ezt számon kérni tőlük? Immár két-három emberöltő választja el őket az 1944 őszén bekövetkező tragikus napoktól, a tilalmat parancsoló tabuktól, a megfélemlítéstől, és persze a jól működő íratlan szabályoktól is: amiről nem beszélünk, az nincs, az nem történt meg. A közelmúltig sem beszélni, sem írni, de még suttogni sem mertek a kommunizmus emberellenes bűneiről és bűntetteiről. Ki gondolta volna azt még a nyolcvanas évek végén, hogy a Szovjetunió is a nagy diktatúrák sorsára jut?! A birodalom összeomlása utána a görcsös hallgatást, a fájdalmasan homályos foltokat történészek sora derítette fel. A konferenciák sorozatára jellemző kibeszélések célja az volt, hogy tisztán láttassa történelmünknek ezt a sokakat sújtó és nemzedékeket némaságra kárhoztató sötét korszakát, hogy kimondja az elhallgatott igazságokat, hogy fejet hajtson a vétlen áldozatok előtt, és hogy visszaadja a túlélők és hozzátartozóik belső békéjét. Bizonyára nem véletlen, hogy a közelmúlt tragikus eseményeinek feltárása, az azzal való szembenézés a kárpát-medencei magyarság körében éppen itt, Kárpátaljánkezdődött el. Ebbenközrejátszottazutolsó szovjet pártfő titkár, Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett glasznoszty, amely arra biztatott történészeket, újságírókat, a megélt események szemtanúit, hogy bátran nézzenek szembe a múlttal, tárják fel az elkövetett bűnöket, hibákat. így, visszagondolva, már jól látszik: a múlt század nyolcvanas éveinek végén a kárpátaljai magyarság körében elemi erővel tört fel az igény: tisztázni kell, mi történt 1944 gyászos őszén! Ki a felelős ezekért a gaztettekért? Természetesen nyomban jelentkezett az az igény is, hogy a mártírhalált halt testvéreinknek minden településen állítsunk emlékművet...