Teológia és irodalom

Régóta ismert a szakemberek előtt, hogy az 1569 táján Erdélyen kívül is terjeszkedni kezdő antitrinitarizmus a magyarországi reformáció történetének fontos jelenségcsoportja. A fáradhatatlan szorgalmú, de egyszerre megmosolyogtatóan és elborzasztóan polemikus és elfogult Kanyaró Ferenc volt az első, aki komoly anyaggyűjtéssel, addig jórészt közöletlen, kéziratos forrásokra támaszkodva adott átfogó képet arról, miképpen hódította meg a friss szemlélettel fellépő antitrinitarizmus az Alföld és Baranya sok református gyülekezetét. A téma egy-egy részterületével más szerzők dolgozatai is foglalkoztak, sok és jelentős újdonsággal azonban csak Esze Tamás tanulmányai szolgáltak. O egyfelől a dunántúli behatolásra hozott újabb levéltári dokumentumokat, másfelől a Kanyaró által összegyűjtött adatok kritikai áttekintésére vállalkozott. Ennek során több máig aktuális észrevételt tett, legfőbb érdeme azonban talán annak hangsúlyozása, hogy az 1569-es nagyváradi hitvitával fordulat állt be a református-antitrinitárius polémiák történetében, s hogy a hitvita magyar nyelven történő megrendezése irodalomtörténeti szempontból is fontos tendenciák nyitánya volt (ezt jól illusztrálta a Válaszúti komédia újszerű értelmezésével). A hazai antitrinitarizmuskutatás történetében fordulatot jelentő Pirnát Antal-monográfia erjesztő hatása már Esze Tamás munkáiban is érzékelhető volt, még nyilvánvalóbbá vált azonban a hódoltsági antitrinitarizmus egyik legjelentékenyebb szövegemlékét, a Pécsi disputát közreadó vállalkozásban és az annak kapcsán született tanulmányokban. Dán Róbert és Németh S. Katalin az erdélyi antitrinitarizmus kutatásában elért eredményekre támaszkodva tudta körvonalazni a mű eszmetörténeti jelentőségét, elsősorban azt, hogy a munka tendenciája erősen kötődik mindahhoz, ami az 1570-es és 1580-as években az erdélyi központokban, elsősorban Kolozsvárott történt. A kutatás azonban később nem ezen a vágányon haladt tovább, nem jelentek meg további tanulmányok sem a még sok tekintetben értelmezésre váró Pécsi disputáról, sem a Hódoltságban az 1580-1590-es években született további munkákról, amelyek közül Esze Tamás joggal tartotta eszme- és irodalomtörténeti szempontból a legfontosabbnak Karádi Pál hatalmas terjedelmű Apokalipszis-kommentárját. Igen nagy mértékben gazdagították ugyanakkor ismereteinket a szorosabban vett történeti kutatások. A körmendi levéltárból közölt adatok mellett sok új mozzanatot hoztak felszínre a jezsuita forrásokat megjelentető kiadványok, s koncentrált kutatás tárgya lett Trombitás János, az a nagymarosi polgár, akinek meghatározó szerepét korábban inkább csak sejteni, mintsem bizonyítani lehetett.