Épületek védelme

Az építőanyagok között a faanyag szerepe igen jelentős. A faanyag építési célokra való felhasználása ősrégi. A régészet átmeneti kőkorának nevezett időszakban (i. e. 9000—5000 évvel) nádból, vesszőből (fából), sásból agyagból épített kezdetleges kő- és csontszerszámokkal megmunkáltán kialakított lakás építésénél már szerepel a fa. Az újkőkor idején (i. e. 5000—3000 évvel) a vadászattal és halászattal foglalkozó emberek kerek és hosszú házait, közösségi földkunyhóit faluszerű településekben tömörítik. Sok esetben tavak, mocsarak közelében cölöpökre építik otthonukat. A cölöpök készítéséhez fát döntenek ki. Ennek alapján készülnek pl. a közép-európai tavak és mocsarak környékén faanyagból vagy agyaggal bevont, vesszőfalakból épített települések így hazánkban a körösi, a bükki és a Tisza menti, valamint Németországban Schussenried, Aichbühl telepei. A rézkor és a korai bronzkor idején (i. e. 2000—1000 év között) a lakóházakat lassan már egy-egy család számára építik. A vaskor idején (i. e. 900—400 év) a településeket tornyokkal és bástyákkal veszik körül, amihez fokozódó mennyiségű faanyagot használnak. A Poznan melletti Biskupini tó partján feltárt település is ezt igazolja. Hazánkban Tószeg és Hatvan környékén találtak hasonlóan épített és lakott helyeket. A faanyag hiánya miatt a követ gyakrabban használják a nagy sírépítmények anyagául, a szegényebb emberek lakóházai, továbbá a kevésbé fontos épületek építőanyaga továbbra is az agyag marad. Faanyagot templomok oszlopainak kiképzéséhez használtak. Ehhez többnyire értékes és nagyon tartós faanyagot szereztek be. Különösen kedvelték a tuja- ciprus-, tölgy-, ében-, buxus-, tiszafa stb. fafajokat. Az ébenfát Etiópiából, a cédrust Libanonból hozatták, így építkeztek a kor igényeinek megfelelően i. e. 1584—726 között, az Újbirodalom korában is. Ebben az időben az agyag, a nád és a fa volt a legfontosabb építőanyag. A kor vége felé már a faanyagból építőállványokat is ácsoltak. Az épületek felső térelhatárolása és egyben fedése általában fafödémes volt. A görög építészet már az í. e. VII. században a faoszlopok közeit és a falnyílásokat fagerendákkal hidalja át. A födémek is faszerkezetűek. A gerendák közeit négyzet vagy rombusz alakú fabetétekkel, ún. kazettákkal töltik ki. A fedélszéleket nyeregtető formájában képezték ki, a fedélhéjazat előbb fazsindely, majd égetett agyagcserép, ritkán márványlemez.