A büntetőjog alapjai

Szerző: Balogh Ágnes
További szerző: Hornyák Szabolcs
Cím: A büntetőjog alapjai
Alcím: Oktatási segédanyag : [Jogi asszisztensképzés]
Megjelenési adatok: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2004.

coverimage Ez a jegyzet a jogi asszisztens képzésben részt vevő hallgatók felkészülését segítő könyv, amelyet a képzés tantervének és céljának figyelembe vételével készítettünk. A szak célja, hogy olyan jogi alapismeretekkel rendelkező alkalmazottakat képezzen, akik bírósági, ügyészségi, közigazgatási, ügyvéd mellett folytatott, stb. munkájuk során hasznosítani tudják a megszerzett ismereteiket. Nem könnyű azonban meghatározni, hogy a büntetőjog köréből melyek azok az ismeretek, amelyeket a hallgatók a későbbiekben valóban használni is tudnak. A tananyag körének meghatározásakor figyelembe vettük olyan gyakorlati szakemberek véleményét is, akiket munkájuk végzése során jogi asszisztensek segítenek. Ennek megfelelően célunk, hogy a hallgatók megismerkedjenek a büntetőjog alapjaival, sajátos szemléletével. Kerültük a speciális dogmatikai kérdések ismertetését, nagy hangsúlyt helyeztünk azonban a szankciórendszerre. A tananyag összeállításánál törekedtünk arra, hogy az Általános részen túl a hallgatók megismerkedjenek a Különös rész alapjaival is. A jegyzet azonban nemcsak a szorosabb értelemben vett tananyagot tartalmazza: kisebb betűvel szedtünk olyan részeket, amelyek segíthetnek az ismeretek megértésében és elsajátításában. Ugyancsak ezzel a módszerrel mutatunk be néhány szemléletes, érdekes, gyakorlatban előfordult jogesetet is.
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Büntetőjog, Jogi asszisztensképzés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék

         4.12. A rágalmazás és a becsületsértés
161-163