Jean Piaget

Jean Piaget csodagyerekként kezdte: már 6 éves korában -1902-ben - megmutatkozott a természettudományok iránti vonzalma. Figyelme kezdetben a mechanika felé fordult, később a biológia izgatta. 10 évesen publikálta első cikkét - az albino verébfajtáról írt értekezést. Ez a publikáció ékes bizonyítékául szolgált rendkívül korán megnyilvánuló rendszerező képességének. Hamar éretté vált: szinte gyermekként kínáltak neki állást - felnőttnek, szakembernek gondolták értekezései alapján. Anyja bigott protestáns volt. Apja vallásos hit nélkül nevelte, s egyben úgy, hogy saját hivatásában sem hitt: történész volt, aki nem bízott a történelmi megismerés objektivitásában. Piaget a vallás és a tudomány konfliktusa mellett a tudományos ambíció és a nem eléggé tudományosnak bizonyuló hivatás közötti ellentétet gyerekfejjel élte át. Apja örült Jean természettudományos beállítódásának, remélte, hogy fia ily módon nem ismételheti meg az ő kételyekben gazdag pályafutását. Jean keresztapja viszont kiábrándítónak, majdhogynem abnormálisnak találta a fiú természetbúvárlását, s Bergsonnal próbálta jó útra téríteni a megtévedt csodagyereket. Bergson olvasása nem maradt hatás nélkül: a Teremtő fejlődést megismerve Piaget filozófus szeretett volna lenni, majd a filozófiai biológia tudományának művelését gondolta megfelelőnek a maga számára. A pszichológiát - melynek mestereként ma számontartják - hosszú időn keresztül csak segédtudománynak tekintette, nem igyekezett különösebbképpen elmélyedni benne. Ám amikor 1952-ben, addig példa nélkül álló döntés eredményeként nem-francia (svájci) léte ellenére a Sorbonne pszichológia-professzorának nevezték ki - tulajdonképpen WalIon utódjául -, ezzel természetesen pszichológusi nagyságát mélItányolták. Pszichológiatörténeteket lapozva azon utalások a legjellemzőbbek, melyek szerint Piaget főként Janet, Freud és Claparède elméleteit, az empirizmus, a pozitivizmus filozófiai konstrukcióit, illetve érett fővel a dialektikus materializmus világképét asszimilálta. Jarosevszkij szerint: a pszichológiával foglalkozó Piaget biológiai mondanivalóját úgy fejezi ki, hogy tulajdonképpen egyfajta átfogó filozófiai feladatot kíván megoldani. Piaget pályájának nagy ívét két filozófiai határponttal is jelezhetjük: Bergson filozófiájával szimpatizál, majd kritizálja Bergsont, s ettől a bírálattól a strukturalizmus felhasználásához és kritikájához jut el. Szellemi útravalóként az élettan eredményeit is felhasználó pszichoanalízistől, a gyakorlatot, a cselekvést, a tapasztalást kultiválő pragmatizmustól és empirizmustól kapott igazán sokat; szellemi útravalóul egy biológiailag megalapozott genetikus ismeretelméletet hagyott tanítványaira.