A fogyasztói többlet

A mottóban olvasható megállapítást Hicks 1939-ben, majdnem ötven évvel a Principles megjelenése után vetette papírra. Az idézett mondatot tartalmazó mű - az Érték és tőke - e témával foglalkozó többi sora ugyanakkor azt sugallja, hogy a két könyv kiadása között eltelt fél évszázadnyi idő egységes értelmezést kínálóan zárta le a vitát. Hicks elsősorban értékelő, magyarázó, s nem polemizáló jellegű okfejtése már arra utal, hogy az általa alkalmazott modem, a Marshallénál fejlettebb módszertani alapokon nyugvó szemlélet fényében a tárgy egzakt kifejtésére van lehetőség. E lehetőség látszott kiteljesedni Hicks e gondolatkörben, a '40-es évek első felében, illetve az '50-es évek közepén publikált további tanulmányaiban. A közgazdaságtudomány azóta újabb, bő emberöltőnyi kutatások eredményeivel gazdagodott, s bizonyos szempontból úgy tűnik, hogy az életművéért Nobel-díjjal jutalmazott szerző gondolatai kiállták az idő próbáját. Az elmúlt negyven év mérvadó mikroökonómiai tankönyveinek fogyasztói többlettel foglalkozó fejezetei - hasonlóképpen a napjainkban megjelent opuszokhoz - lényegében Hicks 1956-os művének már letisztult logikai apparátusára támaszkodva ismertetik e témát. Ez az elméleti konszenzus azonban csak látszólagos: a dolgozatunk tárgyát képező terület Hicks korszakhatárt jelentő megnyilvánulásait követően mindig is több hullámban feltámadó szakmai viták zajától hangos. Ezek egyik alaphangját - szinte még „melegében” - Samuelsonnak mindjárt a '40-es években megjelent művei jelölik ki; egyrészt eléggé szkeptikusan nyilatkozva a fogyasztói járadék elméleti fontosságáról, másrészt pedig kétségbe vonva az e gondolatkör „genetikai” előzményének számító marshalli keresleti modell egyértelműségét. Az amerikai szerző ide vonatkozó munkáiban erős meggyőződéssel vallja, hogy „a közgazdászok, legyenek bár a matematikai vagy az irodalmi irányzat képviselői, kezdők vagy gyakorlók, legjobban teszik, ha nem foglalkoznak a fogyasztói többlettel.” A keresleti doktrína egyik alapmotívuma - a jövedelem (pénz) határhasznának állandósága - pedig szerinte „azon számos téma egyike, amit Alfréd Marshall homályban hagyott. Ez egy olyan ember stílusát jellemezte - fűzi hozzá -, aki nem szerette tisztázni a dolgokat.” Az elméleti vita kb. 1975-től ismét megélénkül, amit az is jelez, hogy pl. Suzumara (1985) cikkének bibliográfiája 181 hivatkozást regisztrál.