A magyar nép dermatologiája corvina logo

Szerző: Berde Károly
Cím: A magyar nép dermatologiája
Alcím: A bőr és betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban
Megjelenési adatok: Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Budapest, 1940.

coverimage 1940-ben jelent meg Berde Károly A magyar nép dermatológiája. A bőr és betegségei népünk nyelvében hidelmeiben és szokásaiban című hézagpotló néprajzi munkája. A kötet nem volt előzmények nélküli, hiszen szerzője korábban is érdeklődött a néprajz és a népi orvoslás iránt. A Magyar Dermatológiai Társulat 1938-as nagygyűlésén tartott előadásának is ez volt a témája. A munka elkészítését széleskörű anyaggyűjtés és kutatómunka előzte meg, mely nem ment akadályok nélkül. Hiszen a Magyar Orvosi Könyvkiadó által kiküldött tizenkétezer adatszolgáltatásra felkért orvos közül mindössze négy válaszolt. Így Berde Károly tanítványaival néprajzi, nyelvészeti, történeti, orvosi folyóiratokat, monográfiákat, adattárakat, oklevéltárakat néztek át és gyűjtötték össze az anyagot a kötethez, de a népköltészetből, babonákból is merítettek adatokat. Berde a kötetet Pápai Páriz Ferenc – szintén nagyenyedi kötődésű – professzor, a Pax Corporis szerzője emlékének szenteli. A tíz fejezet témakörei között megtaláljuk a bőrbajok okairól, a bőr ápolásáról, a népi tünettanról, a bőrbajok megelőzéséről és terápiájáról szóló részt, de foglalkozik a bőr- és nemi betegségek népi elnevezéseivel, tájnyelvi változataival is. Tartozik a könyvhöz egy jegyzék is, melyben az egyes bőrbetegségek különféle népi elnevezései mellett annak népi gyógyászati orvoslási módjait, illetve szakirodalmi és néprajzi gyűjtésekben található említéseit is összegyűjti. A gyűjteményből azt is világosan láthatták az olvasók, hogy a népi gyógymódok, a varázslás, a boszorkányok, javasasszonyok tevékenysége a 20. században is sok helyütt élő volt. A mű méltatói szerint a munka megjelenése nemcsak tudománytörténeti szempontból jelentős, hanem a gyakorlati orvoslásban is hasznos lehet. Hiszen, ha a népi orvoslásban nemcsak a babonát látjuk meg, hanem tanulmányozzuk annak hatását, vagy megfigyeljük az egészségápolásra vonatkozó részeit és megértjük a gyakorlat kialakulását, történetét, akkor az a praktizáló falusi orvos és a betegei közötti bizalmat is növelheti.
Kategóriák: Helytörténet
Tárgyszavak: Bőrgyógyászat, Orvostudomány története
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék