Taine Hippolyte emlékezete
Szerző: Alexander BernátCím: Taine Hippolyte emlékezete
Sorozatcím: A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek ; 12/1.
Megjelenési adatok: Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1903.
Megjegyzés: A kötet karakterfelismert szövegét pécsi KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY munkatársa, Csomor Henriett önkéntes felajánlásban javította!
(Olvastatott a M. Tud. Akadémia 1903 febr. 23-án tartott összes ülésén.) Néhány nap mulva lesz tíz éve, hogy Taine meghalt, midőn írói pályájának épen negyvenedik évfordulójához ért és e negyven év alatt bámulatos munkaerővel, kitartással és folyton fokozódó és tisztuló tehetséggel a XIX. századnak egyik legérdekesebb irodalmi épületét emelte. Az épületet most áttekinthetjük egész kiterjedésében, megvizsgálhatjuk alaprajzát, bejárhatjuk minden részét. Az első pillantásra arányainak hatalmassága tünik szemünkbe. Taine óriási munkákat írt, az angol irodalomj történetét öt kötetben, a jelenkori Francziaország történetét tizenegy kötetben az értelem lélektanát két kötetben, kisebb irodalmi tanulmányokat sok kötetben, képzőművészeti tanulmányokat, uti képeket, összesen közel negyven kötetet, de ez csak a felső építmény, mely még sokkal hatalmasabb földalatti, alapokon nyugszik. Mindezekhez a munkákhoz nagy előtanulmányok kellettek, népek egész irodalmának elolvasása, ezernyi ezer adat, megfigyelés, tény gyűjtése olvasás és utazás közben, laboratóriumban és kórházban, a természet ölén és a nagyvilágban. De ez épületnek részeiben való változatossága is nevezetes. A szigorú, elvont philosophiának megvan a maga szárnya, még nagyobb az irodalmi kritikáé, nem kisebb az irodalomtörténeté és az aesthetikáé, és legnagyobbnak látszik a történeti. Szinte megzavarodunk: vajon egy ember építette és vajon egy épület-e, vagy csak épületek halmaza? De ha eligazodunk benne, zavarunk megszűnik. Mert ámbár ember műve sohasem lehet teljes és befejezett és nem előre megállapított terv szerint készül — a körülményeknek nagy részök van dolgaink intézésében — Taine műve mégis egységes, egy gondolat kifejezése, egy ember megnyilatkozása. Ez az épület nem sablonok szerint készült. Erős egyéniség műve ez, mely minden részére rányomta annak a főgondolatnak a bélyegét, mely az ő sajátja volt és egész belső életét magába foglalta. És mennél tovább időzünk ebben az épületben, annál inkább megszeretjük. Mint templomban, úgy érezzük magunkat benne. A világ förtelmes harczainak zaja nem hat el ide; komoly, áhítatos csönd áhítatot kelt lelkünkben, itt is istenség lakozik, az igazság istensége, melynek tiszteletére a nagy mester ezt az épületet rakta. Hiúság, érdek, képmutatás, hazugság egyetlenegy követ sem hordott ide. De ha komoly is az épület, mégsem komor. Az épületnek van disze és mindenekfölött jólesően világos. Ablakain át megpillantjuk a természet szépségét, azt az egyetlen vigasztalást, melylyel az építőmester emberi szenvedéseit enyhítette. És nyomban eligazodunk mindenütt. Művész ember építette, ki szereti a rendet, szereti a forma szépségét, szereti a fényes világosságot. Nem az égbetörő nagy középkori dómok jutnak eszünkbe, sejtelmesen homályos belsejökkel és forrongóan képzeletes külső diszökkel, inkább a görög oszlopcsarnokos templomok, melyek magaslaton, de nem magasan emelkednek és nyugalmas, világos rendjökkel oly jólesően nyugtatják meg lelkünket. Ha pedig azt kérdezzük, hogy gyorsan romboló korunkban mi maradt meg épen abból az épületből, melynek alapköveit a mester ötven év előtt kezdte rakosgatni, az ő és műve dicsőségére azt felelhetjük: minden ép állapotban van és ma sem puszta történeti emlék, mely mellett hűvös tisztelettel elhaladunk. Az utolsó tíz évben talán nem oly tömegesen keresik föl mint azelőtt, mikor Taine szinte korlátlanul uralkodott a szellemeken Francziaországban, de mostani közönsége, miután a divat áramlatát követő tömeg el-elmaradoz, a javából való...
Share
Tweet