A vallás mint forrás Karácsony Sándor nevelési koncepciójában corvina logo

Szerkesztő: Bognárné Kocsis Judit
Cím: A vallás mint forrás Karácsony Sándor nevelési koncepciójában
Sorozatcím: Károli könyvek Monográfia | Sorozat szerkesztő: Sepsi Enikő
Megjelenési adatok: Károli Gáspár Református Egyetem - L'Harmattan, Budapest, 2018. | ISSN: 2063-3297 | ISBN: 978-963-414-473-1

coverimage A szerző a vallás és a nevelés értékkoherenciáját vizsgálja alapvetően keresztyén szakirodalom alapján. A kötetben a vallás az egyén értékesz­méjeként, a társakhoz való lelki viszonyulás szándéka szerint kerül elem­zésre. A szerző a vallás és a nevelés általános kapcsolódási pontjainakvizsgálata mellett fontosnak tartja, hogy egy konkrét életművön keresz­tül mutassa be a vallásosság és a nevelés/önnevelés, illetve a másik emberre gyakorolt hatás megnyilvánulási formáit, ezzel is segítve a té­makör megértését. A szerző korábbi kutatásai alapján esett a választás Karácsony Sándor munkásságára. Ő a hazai neveléstudomány rendkí­vüli műveltségű alakja, aki a mai napig hatást gyakorol a pedagógiai gondolkodásra, a református pedagógiára. Vallása jelentette számára azt a szilárd, tiszta alapot, amely életének rendjét meghatározta. Hite abban erősítette meg, hogy az önző, énközpontú világ helyett csak a Krisztusközpontú világ lehet az emberek számára az egyedüli megol­dás, így annak megvalósítását gyakorolta életében. Kálvin követőjeként kötelességének érezte a folyamatos Igeolvasást, feladatainak magas színvonalú teljesítését, a szorgalmas munkát. Koncepciója napjainkban is érvényes, minden nevelőhöz szól, eszméi, az általa közvetített értékek maradandóak. A kötet megmutatja, hogy a vallás nevelési forrásként hogyan jelen­het meg egy ember életében, különösképpen Karácsony Sándor mun­kásságában, pedagógiai nézetrendszerében. | Napjaink neveléselméletében és -gyakorlatában számos filozófiai irányzat, nézet tetten érhető. A nevelő a hitének, meggyőződésének megfelelően tud választani és azonosulni a számára elfogadható koncepcióval, nevelési elvekkel. A kérdés az, hogy az általa képviselt pedagógia milyen értékek mentén írható le. A szerző arra vállalkozott, hogy a vallás és a nevelés értékkoherenciáját vizsgálja alapvetően keresztény/keresztyén szakirodalom alapján. A kötetben a vallás, a bevezetés mottójában megjelenő értelmezés szerint, mint az egyén értékeszméje, illetve mint a környezethez, a társakhoz való lelki viszonyulás szándéka, mértéke kerül tanulmányozásra. A szerző a keresztyén vallás és a nevelés általános kapcsolódá­si pontjainak vizsgálata mellett fontosnak tartotta, hogy egy konkrét életművön keresztül mutassa be a vallásosság és a nevelés/önnevelés, illetve a másik emberre gyakorolt hatás megnyilvánulási formáit, jellemzőit, ezzel is segítve a témakör megértését. A tárgykör gazdag és szemléletes alátámasztása, illetve korábbi e témakörben végzett kutatások alapján esett a választás a református hitű Kará­ csony Sándor életére, munkásságára.

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Sorozatinformációk
Címlap
Copyright/impresszum
Tartalomjegyzék
5-7
Bevezetés
9-11
Karácsony Sándor keresztyén életének fontosabb állomásai
13-15
Tudomány és pedagógia
17-25
   Tárgykörre vonatkozó fontosabb pedagógiai fogalmak értelmezési keretei
17-19
   A tudománypedagógiai gondolkodásról
19-21
   Patológia a vallásos nevelés területén
21-23
   Karácsony Sándor tudományossága
23-25
Vallásértelmezések
27-32
Karácsony Sándor, a reformáció értékeinek közvetítője
33-38
A vallásos lelkület konstruktív ereje
39-44
Keresztyén énkép, keresztyén identitás
45-53
   Személyiség és énkép
45-47
   Keresztyén éntudat és önnevelés
47-49
   Önazonosság és az érett személyiség
50-53
Társaslélek, társas kapcsolat
55-71
   Karácsony Sándor kapcsolatkialakítási és kapcsolatápolási stratégiája
56-58
   A nyelv és a kommunikáció szerepe a kapcsolatokban
58-59
   Karácsony Sándor társas kapcsolatai, azok visszhangja, kritikája
59-71
      Az 1945 elötti időszak
59-61
      A szárszói konferencia és Karácsony Sándor személyének kritikája
61-62
      Az 1945 és 1952 közötti időszak
62-64
      Kerékgyártó Elemér és Karácsony Sándor
64-65
      Németh László és Mátrai László ambivalens álláspontja
65-66
      Karácsony Sándor mint nevelő-tanítványai véleménye alapján
66-67
      Karácsony Sándor szellemi örökségének ápolása
67-71
Vallás és szocializáció
73-88
   A család, a keresztyén család
75-79
   Az iskola és a református oktatás-nevelés sajátosságai
79-86
   A vallási szocializáció
86-88
Nevelhetőség és nevelési reform
[89]-98
   Nevelési célok és azok értelmezései
[89]-91
   Karácsony Sándor nevelési elvei
91-95
   Karácsony Sándor nevelési reformjának alapelvei
95-97
   Karácsony Sándor tevékenységének nevelési színterei
97-98
Vallás és nevelés
99-112
   Karácsony Sándor nevelési koncepciójában megjelenő református sajátosságok
103-104
   A vallásos nevelés feladatai
104-107
   A magyar észjárás és a vallásos nevelés
107-108
   A vallásos magatartás kialakulásának állomásai
109-112
Képességfejlesztés, tehetséggondozás
113-120
   A magyar képességfejlesztés, tehetséggondozás gyökerei
113-116
   Tehetség, talentum
116-119
   Karácsony tehetségfejlesztésének szervezeti formái, szervezési módjai
119-120
A nevelő
121-132
   A nevelő szerepei, feladatai
121-124
   Karácsony Sándor nevelői képe
124-130
   Karácsony Sándor nevelői attitűdjének összegzése
131-132
A növendék
133-143
   Tanulók különböző szempontú csoportosítási lehetősége
133-135
   Felekezeti és világi iskolákban végzett tanulói képre vonatkozó kutatások
135-139
   A gyermek- és tanulókép református megközelítése
139
   Karácsony Sándor tanulóképe
139-143
Kutatás és vallásos nevelés
145-157
   A protestáns valláspedagógia törekvései a 20. században
145-148
   Kutatási kérdések, kutatási irányok a vallásos nevelésben
148-150
   Valláspedagógiai kutatások néhány nemzetközi példája
150-153
   Valláspedagógiai kutatások kihívásairól
153-156
   Tudományosság, érvényesség
156-157
Összegzés
159-162
Felhasznált irodalom
163-170
A sorozatban eddig megjelent
Kolofon
Hátsó borító