Polgári jog : a Ptk. magyarázata
Szerkesztő: Kőrös AndrásTovábbi szerzők: Katonáné Pehr Erika; Kőrös András; Makai Katalin; Szeibert Orsolya; Boros Zsuzsa
Cím: Polgári jog : a Ptk. magyarázata
Alcím: III/VI. Polgári jog, Családjog
Megjelenési adatok: HVG-ORAC, Budapest, 2021. | ISBN: 978-963-258-523-9
Megjegyzés: Negyedik, átdolgozott, bővített kiadás
A Polgári Törvénykönyvnek a Kormány 1003/2003. (I. 25.) Kormány, határozattal elfogadott Koncepciója szerint a családjog anyaga beépült az új Polgári Törvénykönyvbe. Ezen a koncepción a Kormány 1129/2010. (VI. 10.) határozata sem változtatott, amelynek alapján az igazságügyért felelős miniszter felkérte a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságot és a kormányhatározattal újonnan létrehozott Operatív Szakmai Bizottságot a Polgári Törvénykönyv új tervezetének elkészítésére. Az 1953 és 2014 között külön törvényben egységesen szabályozott családjog tehát - a magyar magánjogi hagyományoknak megfelelően - a Ptk. hatálybalépésével törvényi szinten is integrálódott a polgári jogi szabályok közé. Ez a módosulás nem csupán a családjog magánjogi hátterének és összefüggéseinek a korábbinál hangsúlyosabb érvényre juttatását tette lehetővé, hanem azt is, hogy a családjogi szabályoknak a gyorsan változó társadalmi viszonyokhoz igazítása és a nemzetközi kötelezettségekkel és elvárásokkal (elsősorban az Európai Unió és az Európa Tanács dokumentumaival, az Európai Unió Bíróságának és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága családjogi tárgyú ítélkezési gyakorlatával) való összhangba hozása is megtörténjék. A Csjt. szabályaihoz képest a legjelentősebb változások között említhetjük, hogy az eddig igen szűkszavúan rendezett házassági vagyonjog szabályozása lényegesen kibővült, a törvényes vagyonjogi rendszerként megtartott házastársi vagyonközösség mellett a feleknek szerződéssel lehetőségük nyílik vagyoni viszonyaik eltérő rendezésére, amelyhez a törvény két alternatív vagyonjogi rendszer (közszerzemény, vagyonelkülönítés) diszpozitív szabályozásával segítséget nyújt. A szülői felügyelet szabályai terjedelmileg és tartalmilag is változnak: a Ptk. a szülői felügyelet gyakorlása terén a szülők felelősségét helyezi a középpontba, elsődleges szerepet szán a szülők megállapodásának, amelynek korlátja a gyermek kiegyensúlyozott életvitelének biztosítása. Kiemelt szerepet kap az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményének megfelelő súllyal történő figyelembevétele minden őt érintő kérdésben. A Családjogi Könyv részben szabályozási körbe vonja az ún. tényleges családjogi kapcsolatokat (pl: élettársi kapcsolat, mostohaszülő-mostohagyermek, nevelőszülő-nevelt gyermek kapcsolat egyes vonatkozásainak szabályozása). Előtérbe helyezi a családjogi jogviták megegyezésen alapuló rendezését, amelynek érdekében mind a házassági bontóperrel kapcsolatban, mind a gyermeket érintő jogvitákban megjeleníti - lehetőségként, illetve utóbbi körben kötelezően is - a közvetítői eljárás (mediáció) igénybevételét. A Ptk. 8:4. §-a szerint a törvény 2014. március 15-én lépett hatályba. A 8:5. §-nak megfelelően az átmeneti rendelkezéseket külön törvény állapította meg. Átmeneti rendelkezés a Ptk. Negyedik Könyvéhez Ptké. 23, § Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Ptk. hatálybalépésekor fennálló családjogi jogviszonyokra, valamint az e jogviszonyokkal kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptké. IV. Fejezete a Ptk. Negyedik Könyvéhez több átmeneti rendelkezést kapcsol. A Ptké. 23. §-a a Könyvhöz tartozó általános szabályt rögzíti.
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Család, Házasság, Jog, Rokon, Házastárs, Polgár, Gyermeki jog, Szülő, Személyi jog, Gyám, Élettárs
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Család, Házasság, Jog, Rokon, Házastárs, Polgár, Gyermeki jog, Szülő, Személyi jog, Gyám, Élettárs
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet
Tartalomjegyzék
Borító
Címlap
Copyright/impresszum
Áttekintő tartalomjegyzék
5-6
Tartalom
7-17
A főbb rövidítések jegyzéke
19-24
Negyedik könyv - Családjog
25-482
Bevezetés és átmeneti rendelkezés
27-28
Átmeneti rendelkezés a Ptk. Negyedik Könyvéhez (Ptké. 23. §)
27-28
Első rész - Alapelvek (Kőrös András)
29-43
4:1. § [A házasság és a család védelme]
30-36
1. A házasság védelme
31-33
2. A család védelme
33-36
3. A családi és az egyéni érdek összhangjának elve
36
4:2. § [A gyermek érdekének védelme]
36-40
4:3. § [A házastársak egyenjogúságának elve]
40-41
4:4. § [A méltányosság és a gyengébb fél védelmének elve]
41-43
Második rész - A házasság
44-193
I. Cím: A házasságkötés (Boros Zsuzsa)
44-53
4:5. § [A házasság létrejötte]
44-47
4:6. § [Házasság létezésének vagy nemlétezésének megállapítása]
47-48
4:7. § [A házasságkötést megelőző eljárás]
48-51
4:8. § [A házasságkötés alaki szabályai]
51-53
Átmeneti rendelkezés a Ptk. Negyedik Könyvéhez (Ptké. 23. §)
52-53
II. Cím: A házasság érvénytelensége (Boros Zsuzsa)
53-69
I. Fejezet - A házasság érvénytelenségének okai
53-63
4:9. § [A házasságkötési korhatár]
55-57
4:10. § [Gondnokság alá helyezés folytán cselekvőképtelen személy házassága]
57-59
4:11. § [Cselekvőképtelen állapotban kötött házasság]
59
4:12. § [Rokoni, hozzátartozói kapcsolat]
60-62
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:12. §-ához (Ptké. 24. §)
60-62
4:13. § [Korábbi házasság fennállása]
62-63
II. Fejezet - A házasság érvénytelenségének megállapítása
63-69
4:14. § [A házasság érvénytelenítése]
63-64
4:15. § [Érvénytelenítési per indításának jogosultsága]
64-65
4:16. § [A perindítási jogosultság korlátozása]
65-66
4:17. § [A perindítási jog személyes gyakorlása]
66-67
4:18. § [Az érvénytelenítési per alperesei]
67-69
1. A házasság érvénytelenségének megállapítása iránti per
68-69
4:19. § [A házasság érvényességének megállapítása]
69
III. Cím: A házasság megszűnése (Boros Zsuzsa)
70-88
4:20. § [A házasság megszűnésének esetei]
70-72
4:21. § [A házasság felbontása]
72-83
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:21-4:23. §-ához (Ptké. 25. §)
73
1. A magyar bontójogi rendszer
73-74
2. A feldúltságon alapuló bontás
74-76
3. A megegyezésen alapuló bontás
76-78
4. Megegyezés a járulékos kérdésekben
78-80
5. A házasság felbontása és a gyermek érdeke
80-83
4:22. § (Közvetítői eljárás]
83-84
4:23. § [A házasság felbontása iránti per megindítása; a bontás hatálya]
84-88
1. A házassági bontóper
85-88
IV. Cím: A házastársak személyi viszonyai (Boros Zsuzsa)
88-95
III. Fejezet - Általános rendelkezések
88-91
4:24. § [Együttműködési és támogatási kötelezettség]
88-90
Átmeneti rendelkezés a Ptk. Negyedik Könyvéhez (Ptké. 23. §)
88-90
4:25. § [Közös és önálló döntési jog]
90
4:26. § [A lakóhely megválasztása]
90-91
IV. Fejezet - A házastársak névviselése
91-95
4:27. § [Névviselés a házasságban]
91-93
4:28. § [Névviselés a házasság megszűnése vagy érvénytelenségének megállapítása után]
93-95
V. Cím: A házastársi tartás (Szeibert Orsolya)
95-107
4:29. § [A tartásra való jogosultság]
96-102
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:29. § (3) bekezdéséhez (Ptké. 26. §)
97
1. A házastársi tartás feltételrendszere
97-98
2. A jogosult rászorultsága
98-99
3. Az önhiba hiánya
99-100
4. A házastársi tartásra irányuló megállapodás
100-101
5. A rászorultság speciális esetei
101-102
4:30. § [A tartásra való érdemtelenség]
102-104
4:31. § [A tartási képesség]
104-105
4:32. § [Megállapodás a tartás egyszeri juttatással történő szolgáltatásáról]
105
4:33. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]
105-107
1. A tartás mértéke, időtartama
106
2. A tartás mértékének megváltoztatása, a tartáshoz való jog megszűnése
106-107
VI. Cím: Házassági vagyonjog (Kőrös András)
107-193
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:34-4:85. §-ához (Ptké. 27. §)
109-110
V. Fejezet - Általános rendelkezések
110-115
4:34. § [A házastársak vagyoni viszonyainak rendezése]
110-113
1. A vagyoni viszonyok rendezésének módja
110-111
2. A házassági életközösség
111-113
4:35. § [A vagyonjogi rendelkezések időbeli hatálya]
113-114
4:36. § [Az érvénytelen házasság vagyonjogi hatásai]
114-115
VI. Fejezet - A házastársi vagyonközösség
115-159
1. A házastársi közös vagyon és a különvagyon
115-128
4:37. § [A házastársi közös vagyon]
115-117
4.38. § [A házastárs különvagyona]
117-123
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:38. § (3) bekezdéséhez (Ptké. 28. §)
118-123
4.39. § [A különvagyon terhei és tartozásai]
123-125
4:40. § [A közös vagyonhoz tartozás vélelme]
126-127
4:41. § [A házastársak közötti egyes szerződések]
127-128
2. A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése
128-131
4:42. § [A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése]
128-129
4:43. § [A foglalkozás gyakorlásához szükséges és az üzleti célú vagyon használata és kezelése]
129-131
4:44. § [Költségek és kiadások viselése]
131
3. Rendelkezés a közös vagyonnal
131-135
4:45. § [Rendelkezés a közös vagyonnal a vagyonközösség fennállása alatt]
132-133
4:46. § [A házastárs hozzájárulásának vélelme]
133-134
4:47. § [Rendelkezés a közös vagyonnal a házastársi vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időben]
134-135
4:48. § [A közös lakásra és a társasági vagyoni hozzájárulásra vonatkozó külön szabályok]
135
4. A rendelkezési jog gyakorlásából eredő felelősség
136-140
4:49. § [Harmadik személyekkel szembeni felelősség szerződés esetén]
136-137
4:50. § [A házastárs hozzájárulása nélkül kötött szerződés joghatásai]
137-138
4:51. § [Harmadik személlyel szembeni helytállás jogalap nélküli gazdagodás alapján]
138
4:52. § [A szerződést kötő házastárs felelőssége házastársával szemben]
139-140
5. A vagyonközösség megszűnése
140-143
4:53. § [A vagyonközösség megszűnése]
140-141
4:54. § [A vagyonközösség bírósági megszüntetése]
142-143
4:55. § [A vagyonközösség bírósági megszüntetésének jogkövetkezményei]
143
4:56. § [A vagyonközösség bírósági helyreállítása]
143
6. A házastársi közös vagyon megosztása
144-159
4:57. § [A közös vagyon megosztása]
144-147
1. A közös vagyon megosztására vonatkozó igény
144-145
2. A közös vagyon megosztásának módja
145-147
4:58. § [A közös vagyoni igények rendezése]
147-149
1. Az egységes rendezés elve
147-148
2. A méltányosság
148-149
4:59. § [A közös vagyon és a különvagyon közötti megtérítési igények]
149-151
1. A megtérítési igény jellege
150
2. A megtérítés módja és korlátai
150-151
3. A megtérítési igény és harmadik személyek
151
4:60. § [A közös vagyoni hányad értéke és kiadása]
152-155
1. A vagyontárgyak értéke
152
2. A vagyontárgyak megosztásának módja
153-154
3. Vagyoni értékű jogok és követelések megosztása
154-155
4:61. § [A vagyontárgyak és a tartozások szétosztása]
155-158
1. A vagyoni rész kiadásának főszabálya
155-156
2. Egyes vagyontárgyakra vonatkozó különös szabályok
156-157
3. A tartozások szétosztása
158
4:62. § [A különvagyon kiadása]
158-159
1. Változások a házassági vagyonjogi perek szabályozásában
158-159
VII. Fejezet - A házassági vagyonjogi szerződés
160-173
1. Általános rendelkezések
160
4:63. § [A házassági vagyonjogi szerződés tartalma]
160-164
1. A szerződés alanyai és időbeli hatálya
161-162
2. A szerződési szabadság tartalmi korlátai
162-164
4:64. § [A házassági vagyonjogi szerződés megkötésének feltételei]
164
4:65. § [A házassági vagyonjogi szerződés alakja és nyilvántartása]
164-166
1. A házassági vagyonjogi szerződés alakja
165
2. A házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartása
165-166
4:66. § [A házassági vagyonjogi szerződés módosítása és megszüntetése]
166-167
4:67. § [Harmadik személyek védelme]
167
4:68. § [Rendelkezés halál esetére]
167-168
2. Közszerzeményi rendszer
168
4:69. § [A közszerzeményi rendszer]
168-169
4:70. § [A házastárs közszerzeményi részesedésének védelme]
169-170
4:71. § [A közszerzemény megosztása]
170
3. Vagyonelkülönítési rendszer
170
4:72. § [A vagyonelkülönítési rendszer]
170-171
4:73. § [A vagyontárgyak használata és kezelése; tartozások, költségek és kiadások viselése]
171
4. A szerződés megszűnése
172
4:74. § [A szerződés megszűnésének esetei]
172-173
4:75. § [Elszámolás, vagyonmegosztás]
173
VIII. Fejezet - A házastársi közös lakás használatának rendezése
173-193
4:76. § [A házastársi közös lakás]
174-176
1. A házastársi közös lakás fogalma
174-175
2. A lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek
175-176
4:77. § [A közös lakással való rendelkezés korlátai]
176-177
4:78. § [A lakáshasználat előzetes szerződéses rendezése]
177-178
4:79. § [A gyermek lakáshasználati jogának figyelembevétele]
178-179
4:80. § [A lakáshasználat rendezése az életközösség megszűnése után]
179-181
4:81. § [A közös jogcímen lakott lakás használatának megosztása és a megosztás mellőzése]
181-183
1. A használat megosztása
181-182
2. A megosztás mellőzésének esetei
182-183
4:82. § [Az egyik házastárs használati jogának megszüntetése]
183-184
4:83. § [Az egyik házastárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás használatának rendezése]
184-188
1. A rendezés főszabály a; a kizárólagos jogcím fogalma
185-186
2. A másik házastárs feljogosítása az osztott, illetve kizárólagos használatra
186-187
3. A rendezés jogkövetkezményei
187-188
4:84. § [A lakáshasználati jog ellenértékének megtérítése]
188-192
1. A lakáshasználati jog ellenértéke
188-189
2. A térítés összege
189-190
3. Használati (többlethasználati) díj
190-192
4:85. § [A lakáshasználat újrarendezése]
192-193
Harmadik rész - Az élettársi kapcsolat családjogi hatásai (Szeibert Orsolya)
194-206
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:86. § (1) bekezdéséhez és 4:94. § (1) bekezdéséhez (Ptké. 29.)
196
VII. Cím: Az élettársi tartás
196-202
4:86. § [Az élettársi tartásra való jogosultság]
197-199
1. Rászorultság és önhiba hiánya
197-198
2. Az élettársi kapcsolat fennállása, kezdete és megszűnése
199
4:87. § [A tartásra való érdemtelenség]
199-200
4:88. § [A tartási képesség]
200
4:89. § [Megállapodás a tartás egyszeri juttatással történő teljesítéséről]
201
4:90. § [A tartás sorrendje az élettárs és a házastárs között]
201
4:91. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]
201-202
VIII. Cím: Az élettársak lakáshasználatának rendezése
202-206
4:92. § [A lakáshasználat bírói rendezése]
203
4:93. § [Az élettársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatának rendezése]
203-204
4:94. § [Az élettárs feljogosítása a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás használatára]
204-206
4:95. § [A lakáshasználat újrarendezése]
206
Negyedik rész: A rokonság
207-457
IX. Cím: A rokoni kapcsolat (Boros Zsuzsa)
207-208
4:96. § [A rokoni kapcsolat]
207
4:97. § [A rokoni kapcsolatok alapjai]
208
X. Cím: A leszármazáson alapuló rokoni kapcsolat (Boros Zsuzsa)
209-252
IX. Fejezet - Az apai jogállás keletkezése
209-230
4:98. § [Apai jogállást keletkeztető tények]
209-211
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:98. §-ához (Ptké. 30. §)
209-211
4:99. § [Házassági köteléken alapuló vélelem]
211-213
4:100. § [Reprodukciós eljáráson alapuló vélelem]
213-215
4:101. § [Apai elismerő nyilatkozaton alapuló vélelem]
215-219
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:98. §-ához (Ptké. 31. §)
216-219
4:102. § [A teljes hatályú elismerés alaki feltételei és hatálya]
219-220
4:103. § [Bírósági határozaton alapuló vélelem]
220-225
1. A perindítás feltételei
221-222
2. Az apasági per
222-225
4:104. § [Az apaság megállapítása iránti per indítására jogosultak]
225-226
4:105. § [A perindítás személyessége]
226-227
4:106. § [Az apaság megállapítása iránti per alperesei]
227-230
1. Az apaság megállapítása iránti per
228-230
X. Fejezet - Az apaság vélelmének megtámadása
230-248
4:107. § [Az apasági vélelem megtámadásának okai]
230-233
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:107-4:114. §-ához (Ptké. 32. §)
231-233
4:108. § [Az apasági vélelem megtámadásának kizártsága]
233-234
4:109. § [Az apasági vélelem megtámadására jogosultak]
234-236
4:110. § [A perindítás személyessége]
237
4:111. § [A megtámadási határidők]
237-240
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:111. §-ához (Ptké. 33. §)
238-240
4:112. § [Az apasági vélelem megdöntése iránti per alperesei; az ítélet hatálya]
240-242
1. Az apaság vélelmének megtámadása iránti per
241-242
4:113. § [Névviselés és kapcsolattartás az apasági vélelem megdöntése után]
242
4:114. § [Az apaság vélelmének megdöntése nemperes eljárásban]
242-248
1. Az apasági vélelem „egyszerűsített’’ megdöntésének feltételei
243-244
2. A nemperes eljárás szabályai
244-247
3. Az apasági vélelem megdöntésének átmeneti szabályai
247-248
XI. Fejezet - Az anyai jogállás
248-252
4:115. § [Az anyai jogállás]
248-251
4:116. § [Negatív megállapítási per]
251
4:117. § [A perindítás személyessége]
251-252
4:118. § [Az anyasági per alperesei és az anyai jogállás változásának joghatása]
252
XI. Cím: Az örökbefogadás (Katonáné Pehr Erika)
253-311
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:119-4:145. §-ához (Ptké. 34. §)
254
XII. Fejezet - Az örökbefogadás célja és feltételei
254-295
4:119. § [Az örökbefogadás célja]
254-258
4:120. § [Az örökbefogadás általános feltételei]
259-265
4:121. § [Az örökbefogadó személye]
265-270
4:122. § [Az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítása]
270-275
4:123. § [Az örökbefogadható gyermek]
275-277
4:124. § [Az örökbefogadhatónak nyilvánítás]
278-281
4:125. § [Szülői hozzájárulás a nyílt örökbefogadáshoz]
281-283
4:126. § [Szülői hozzájárulás a titkos örökhefogadáshoz]
283-285
4:127. § [Örökbefogadás szülői hozzájárulás nélkül]
285-287
4:128. § [Örökbefogadás előtti gondozás]
287-289
4:129. § [Nemzetközi örökbefogadás]
289-292
4:130. § [A haszonszerzés tilalma]
292-293
4:131. § [Az örökbefogadás létrejötte és utánkövetése]
293-295
XIII. Fejezet - Az örökbefogadás joghatásai
295-303
4:132. § [Gyermeki jogállás az örökbefogadó családjában; közös gyermekké fogadás]
296-297
4:133. § [Joghatás a leszármazásból eredő jogokra és kötelezettségekre]
297-298
4:134. § [Az örökbefogadott neve]
298-300
4:135. § [Örökbefogadott gyermek vérségi származás megismeréséhez fűződő joga]
300-302
4:136. § [Tájékoztatás a vér szerinti szülő egészségügyi adatairól]
303
XIV. Fejezet - Az örökbefogadás hatálytalanná válása és felbontása
303-310
4:137. § [Az örökbefogadás hatálytalanná válása]
303-304
4:138. § [Az örökbefogadás felbontása kölcsönös kérelemre]
304-306
4:139. § [Az örökbefogadás felbontása egyoldalú kérelemre]
306-308
1. Az örökbefogadás felbontása iránti per
307-308
4:140. § [Az örökbefogadást felbontó ítélet hatálya]
308
4:141. § [Az örökbefogadást felbontó határozat hatálya több örökbefogadó esetén]
309
4:142. § [Névviselés az örökbefogadás felbontása esetén]
309
4:143. § [A meghalt örökbefogadó után megszerzett jogok védelme]
309
4:144. § [Az örökbefogadás megszűnésének joghatása a leszármazáson alapuló rokonságra]
309-310
XV. Fejezet - Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatok
310-311
4:145. § [Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatok]
310-311
XII. Cím: A szülői felügyelet (Makai Katalin)
311-395
XVI. Fejezet - A szülői felügyelet általános szabályai
313-317
4:146. § [A kiskorú jogállása; a szülői felügyeleti jogok és kötelezettségek]
313-314
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:146. És 4:193. §-ához (Ptké. 39. §)
313-314
4:147. § [A szülői felügyelet gyakorlásának elvei]
315
1. Együttműködési kötelezettség
315
2. A szülők egyenjogúságának elve
315
4:148. § [A gyermek bevonása a döntésekbe]
315-316
4:149. § [A szülői felügyelet korlátozásának kivételessége]
317
XVII. Fejezet - A szülői felügyelet tartalma
317-337
1. A gyermek nevének meghatározása
317
4:150. § [A gyermek nevének meghatározása]
317-320
1. Névviselés képzelt apa bejegyzése esetén
319-320
2. A gyermek utónevének meghatározása
320
4:151. § [Gyámhatósági névmegállapítás]
320-321
2. A gyermek gondozása és nevelése
321
4:152. § [A gyermek gondozása, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározása]
321-326
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:152. §-ához (Ptké. 35. §)
322
1. A gyermek lakóhelye a szülő lakásában
322-323
2. A gyermek kiadása iránti eljárás a törvényes lakóhely biztosítása érdekében
323
3. A gyermek lakóhelyét biztosító szülői ház elhagyása
323-324
4. A gyermek külföldi utazása, tartózkodása
324-325
5. Letelepedési célú külföldre távozás
325-326
4:153. § [A gyermek nevelésének és életpályájának megválasztása]
326-328
4:154. § [A gyermekekkel tényleges családi kapcsolatban álló személy részvétele a gyermek gondozásában és nevelésében]
328-329
3. A gyermek vagyonának kezelése
329
4:155. § [A gyermek vagyonának kezelői]
329-330
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:155. §-ához (Ptké. 36. §)
329
1. A szülői vagyonkezelés
329
2. A szülői vagyonkezelés alól kivett vagyon kezelése
330
4:156. § [A szülő egyedüli vagyonkezelői joga]
330-331
1. Egyedüli vagyonkezelői jog a szülők megállapodása folytán
330
2. Az egyedüli vagyonkezelő kijelölése
331
4:157. § [A gyermek vagyonának és jövedelmének felhasználása]
331-332
4:158. § [A szülő felelőssége a vagyonkezelésért]
332
4:159. § [A szülők vagyonkezelői jogának korlátozása]
332-360
1. A vagyonkezelői jog gyámhatósági korlátozása
333
2. A vagyonkezelői jog törvényi korlátai
333-360
4:160. § [A gyermek vagyonának kiadása]
334
4. A gyermek törvényes képviselete
334
4:161. § [A gyermek törvényes képviselete]
334-335
4:162. § [A szülői törvényes képviselet kizártsága a jognyilatkozat személyessége miatt]
335
4:163. § [A szülői törvényes képviselet kizártsága érdekellentét miatt]
335-337
XVIII. Fejezet - A szülői felügyelet gyakorlása
337-379
1. A szülők megállapodása a szülői felügyelet gyakorlásáról
337
4:164. § [A szülői felügyelet közös gyakorlása]
337-338
4:165. § [A különélő szülők megállapodása a felügyeleti jogok megosztásáról és a közös szülői felügyeletről]
338-341
1. A különélő szülők peren kívüli megállapodása a közös szülői felügyeletről
339
2. A bíróság döntése a közös szülői felügyeletről
339-341
4:166. § [Döntés a közös szülői felügyelet gyakorlásával összefüggő vitában]
342-343
2. A szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése
343-344
1. A szülői felügyelettel kapcsolatos perek mint személyi állapoti perek
343-344
4:167. § [A szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése]
344-346
1. A Legfelsőbb Bíróság 17. számú, a gyermek elhelyezésére vonatkozó Irányelvének alkalmazhatósága
345-346
4:168. § [A különélő szülő feljogosítása egyes szülői felügyeleti jogok gyakorlására]
347-348
4:169. § [A gyermek elhelyezése harmadik személynél]
348-349
4:170. § [A szülői felügyelet gyakorlásának és a gyermek elhelyezésének megváltoztatása]
349-352
1. A közös szülői felügyelet megszüntetése
351-352
4:171. § [A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése iránti per]
352-355
1. Felek a szülői felügy elet gyakorlásának rendezése, illetve a gyermekelhelyezés iránti perben
353
2. A gyermek meghallgatása
353-355
4:172. § [Közvetítés a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perben]
355-359
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:172. És 4:177. §-ához (Ptké. 37. §)
356
1. A közvetítés önkéntes igénybevétele
356
2. A kötelező közvetítői eljárás
357-359
3. A gyermekétől külön élő szülő jogai és kötelezettségei
359
4:173. § [A szülők együttműködési kötelezettsége]
359
4:174. § [A gyermekkel együttélő szülő tájékoztatási kötelezettsége]
359-360
4:175. § [Közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogok]
360-361
1. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdések
360
2. A gyámhatóság döntése a szülők megállapodásának hiányában
361
4:176. § [A különélő szülő tájékoztatási kötelezettségei
361
4:177. § [Közvetítés a gyámhatósági eljárásban]
361-363
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:172. És 4:177. §-ához (Ptké. 37. §)
362-363
4. A kapcsolattartás
363
4:178. § [A kapcsolattartás joga]
364-365
1. A kapcsolattartás mint gyermeki jog
364-365
2. A kapcsolattartás mint szülői jog és kötelezettség
365
3. Kapcsolattartás a szülői felügyelet szünetelése, megszűnése, megszüntetése esetén
365
4:179. § [Kapcsolattartásra jogosult más hozzátartozók]
365-367
4:180. § [A kapcsolattartási jog tartalma]
367-369
1. Kapcsolattartás külföldön
367-368
2. A kapcsolattartás költségének viselése
368-369
4:181. § [A kapcsolattartás rendezése]
369-373
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:181. § (4) bekezdéséhez (Ptké. 37/A. §)
369
1. A felek megállapodása, a bíróság, illetve a gyámhatóság döntése a kapcsolattartásról
369-370
2. A gyermek érdekének, véleményének figyelembevétele
370-371
3. A kapcsolattartásra vonatkozó határozat tartalma
371-373
4:182. § [Tájékoztatási kötelezettség; az elmaradt kapcsolattartás pótlása]
373-374
4:183. § [Felelősség a kapcsolattartás akadályozásáért, szabályainak megszegéséért]
374-375
4:184. § [A kapcsolattartási jog korlátozása és megvonása]
375-376
4:185. § [A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása]
377-379
XIX. Fejezet - A szülői felügyeleti jog szünetelése és megszűnése
380-395
1. A szülői felügyeleti jog szünetelése
380
4:186. § [A szülői felügyeleti jog szünetelése]
380-385
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:186. § (2) bekezdéséhez (Ptké. 38. §)
381
1. A szülői felügyeleti jog szünetelésének esetei
381-383
2. A szülői felügyeleti jog feléledése”
383-385
2. A családbafogadás
385
4:187. § [A családbafogadás]
385-387
4:188. § [A szülő jogai és kötelezettségei családbafogadás esetén]
387
4:189. § [A családbafogadás felülvizsgálata]
387-388
3. A szülői felügyeleti jog megszűnése, megszüntetése és visszaállítása
388
4:190. § [A szülői felügyeleti jog megszűnése]
388-391
1. A szülői felügyeleti jog megszűnésének esetei
389-390
2. A külön élő szülő felhívása a szülői felügyeletijogok gyakorlására
390-391
4:191. § [A szülői felügyeleti jog bírósági megszüntetése]
391-393
1. A szülői felügyelet megszüntetésének jogkövetkezményei
392-393
4:192. § [A szülői felügyeleti jog bírósági visszaállítása]
393-394
4:193. § [A szülői felügyeleti jog megszüntetése és visszaállítása iránti per indítására jogosultak és a per alperesei]
394-395
XIII. Cím: A rokontartás (Szeibert Orsolya)
395-457
Átmeneti rendelkezés a Ptk. 4:194-4:222. §-ához (Ptké. 40. §)
396
XX. Fejezet - A rokontartás közös szabályai
397-425
4:194. § [A rokontartásra való jogosultság]
397-400
1. A rokontartásra jogosultság feltételrendszere; az önhibán kívüli rászorultság
397-398
2. Tartásra kötelezhető házastárs hiánya
398-399
3. Érdemtelenség
399-400
4:195. § [A tartási képesség]
400-401
4:196. § [A tartásra kötelezettek köre és a tartási kötelezettség sorrendje]
401-403
4:197. § [A testvértartás]
403-404
4:198. § [A mostohagyermek tartása]
404
4:199. § [A mostohaszülő és a nevelőszülő tartása]
404-405
4:200. § [A tartásra jogosultság sorrendje a vér szerinti és a tényleges családi kapcsolatokban]
405-406
4:201. § [A tartási kötelezettség megoszlása]
406-407
4:202. § [A tartásra való jogosultság sorrendje]
407-408
4:203. § [Eltérés a sorrendtől]
408
4:204. § [A tartás mértékének és módjának meghatározása]
408-409
4:205. § [A tartás mértéke]
409-410
4:206. § [A tartás módja]
410-411
4:207. § [A tartásdíj meghatározása]
411-413
4:208. § [Tartással kapcsolatos per]
413-415
1. A kiskorú gyermek tartása iránt indított per
415
4:209. § [A tartás időtartama]
415-416
4:210. § [A tartás mértékének vagy szolgáltatása módjának módosítása]
417-422
1. A körülményváltozás és lényeges jogi érdeksérelem együttes fennállásának szükségessége
417-419
2. Többletfeltételek a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatása esetén
419-422
4:211. § [A tartási kötelezettség megszüntetése]
422-424
4:212. § [A tartáshoz való jog és a tartási kötelezettség megszűnése]
424-425
XXI. Fejezet - A kiskorú gyermek tartása
425-447
1. A kiskorú gyermek tartásának különleges jelentősége az Alaptörvényre és a nemzetközi kötelezettségvállalásra is tekintettel
425-427
2. A kiskorú gyermek tartásának különleges jelentősége az ítélkezési gyakorlatban
427
3. A gyermektartásnak és az apaságnak egyes sajátos összefüggései
427-428
4:213. § [A rokontartás szabályainak alkalmazása]
428-429
1. A kiskorú gyermek tartásának feltételrendszere
428-429
4:214. § [A rászorultság vélelme]
429-430
4:215. § [A szülő tartási kötelezettsége]
431-432
4:216. § [A gyermektartás módja]
432-435
4:217. § [A szülők megegyezése a gyermektartásról]
435-437
4:218. § [A gyermektartásdíj bírósági meghatározása]
437-447
1. A gyermektartásdíj bírósági meghatározásának szempontjai
438
2. A gyermek indokolt szükségletei
438-441
3. A szülők jövedelmi viszonyai és vagyoni helyzete
441-443
4. A gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások
443
5. A rendkívüli kiadások köre
443
6. A gyermektartásdíj meghatározásának módja
444
7. A gyermektartásdíj megváltoztatása
445-446
8. A gyermektartásdíj megelőlegezése
446-447
XXII. Fejezet - A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása
447-457
4:219. § [A rokontartásra és a kiskorú gyermek tartására vonatkozó szabályok alkalmazása]
448-449
4:220. § [A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásra való jogosultsága]
449-456
1. A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának feltételrendszere
449-450
2. A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának különös feltételei
450-456
4:221. § [A tartásdíj mértéke]
456-457
4:222. § [Tájékoztatási kötelezettség a tanulmányok folytatásáról]
457
Ötödik rész: A gyámság (Katonáné Pehr Erika)
458-482
XIV. Cím: A gyámrendelés
458-471
4:223. § [Gyámság alatt álló kiskorú]
459
4:224. § [A gyám feladatköre]
460
4:225. § [A gyámrendelés szükségességének bejelentése]
460-461
4:226. § [Nevezett gyám]
461-462
4:227. § [Rendelt gyám]
462-463
4:228. § [Az ítélőképes gyermek véleményének figyelembevétele]
463-464
4:229. § [Kötelező gyámrendelés]
464-465
4:230. § [Gyermekvédelmi gyámság]
465-467
4:231. § [Többes gyámrendelés]
468
4:232. § [A gyámság viselésének feltételei]
469
4:233. § [Kizárás a gyámság viseléséből]
469-471
XV. Cím: A Gyámság gyakorlása
471-478
4:234. § [A gyámság gyakorlása]
471-472
4:235. § [A gyám jogkörének korlátái]
472-473
4:236. § [A gyám vagyonkezeléssel kapcsolatos jogai és kötelezettségei]
473-475
4:237. § [Gyámhatósági felügyelet a gyám működése felett]
475-476
4:238. § [A gyám költségeinek és kiadásainak megtérítése]
476-477
4:239. § [A gyám számadási kötelezettsége]
477-478
XVI. Cím: A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése
478-482
4:240. § [A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése]
478
4:241. § [A gyám felmentése]
478-479
4:242. § [A gyám elmozdítása]
479-480
4:243. § [A gyám kötelezettségei a gyámi tisztség megszűnésekor]
480-481
4:244. § [A gyám kártérítési felelőssége]
481-482
Áttekintő táblázatok a Kúria elvi iránymutatásainak alkalmazásához
483-489
I. Áttekintő táblázat az 1/2014. FJE határozathoz
483-485
II. Áttekintő táblázat a 3/2015. FJE határozat és az 1/2017. PJE határozathoz
486-487
III. Áttekintő táblázat a 2/2015. BKMPJE és a 2/2017. KMPJE határozathoz
488
IV. Áttekintő táblázat a 3/2015. FJE határozat meghozatala után született elvi iránymutatásokról
489
Kolfon
Hátsó borító