A média társadalomtörténete

E kötet azzal a céllal készült, hogy egy hatalmas és egyre bővülő témán keresztül megmutassa, mekkora a jelentősége a múltnak a jelenben. Ezt a célt a történelemnek a médiakutatásba, illetve a médiának a történelembe való bevonásával igyekszik megvalósítani. Esetünkben a médium megválasztása határozott optimizmusunkat tükrözi a könyv jövőjéről, amely, úgy hisszük, a kommunikáció újabb formái mellett is megtalálja majd a helyét a médiumok közötti újfajta munkamegosztásban - ahogy az a kézzel írt művekkel történt a könyvnyomtatás korában. Ami a kötet szerzői közötti munkamegosztást illeti, az első három fejezet Peter Burke, a másik öt Asa Briggs munkája. A szöveg ellenőrzését a szerzők közösen végezték személyes találkozásaik alkalmával és telefonon folytatott beszélgetések során. A 21. század történésze számára érdekes lehet, hogy a szöveget részben kézírással, részben személyi számítógépen írta két olyan tudós, akiknek az autóvezetéssel, illetve az e-mail használatával szembeni ellenállása semmi esetre sem összeegyeztethetetlen a jelen, a jövő és a múlt technikai, valamint társadalmi változásai iránti érdeklődésével. Szeretnénk köszönetét mondani Amleto Lorenzininek, aki először hozott össze bennünket egy kommunikációtörténeti projektbe, és John Thompson-nak, aki megbízott e kötet megírásával. Emellett Asa Briggs részéről külön köszönet illeti a titkári feladatokat ellátó Pat Spencert, Peter Burke részéről pedig Joad Raymondot, aki átolvasta és észrevételeivel látta el a készülő harmadik fejezetet. (...) Az Oxford English Dictionary szerint az emberek csak az 1920-as években kezdtek először beszélni „a médiáról", és egy nemzedékkel később, az 1950-es években a „kommunikáció forradalmáról", de a kommunikációs eszközök iránti érdeklődés ennél sokkal régebbi keletű. A retorikát, a szóbeli és írásos kommunikáció művészetét az ókori görögök és rómaiak rendkívül komolyan kezelték. Tanulmányozása tovább folytatódott a középkorban, és még nagyobb lelkesedéssel a reneszánszban. A retorikát még a 18-19. században is komolyan vették, amikor már újabb kulcsfontosságú eszmék jelentek meg. A „közvélemény" fogalma a 18. század második felében alakult ki, a „tömegek" iránti érdeklődés a 19. század elején kezdett körvonalazódni, az idő tájt, amikor - amint Benedict Anderson az Imagined Communities (Képzelt közösségek) című munkájában írja 1983-ban - a napilapok nagyban hozzájárultak a nemzettudat kialakulásához azáltal, hogy felhívták az emberek figyelmét a hozzájuk hasonló olvasókra (lásd 35. old.) A 20. század első felében, különösen a két világháború nyomán, a tudományos érdeklődés a propaganda tanulmányozása felé fordult. Utóbb egyes gondolkodók - a francia antropológus Claude Lévi-Strausstól a német szociológus Niklas Luhmannig - még inkább kiterjesztették a „kommunikáció" fogalmát. Lévi-Strauss áruk és nők cseréjét tanulmányozta, Luhmann-nál pedig a hatalom, a pénz és a szerelem jelent meg mint megannyi „kommunikációs médium". Ha ez így van, kérdezheti máris az olvasó, akkor mi az, ami nem minősül kommunikációnak? Erre a kérdésre csak azt válaszolhatjuk, hogy az általunk elmesélt történet az információk és gondolatok kommunikációjára szorítkozik, ahogyan az szavakban és képekben a beszéd, az írás, a nyomtatás, a rádió, a televízió, illetve legújabban az internet révén megmutatkozik.