Az elme gyógyítása

Immáron ötven éve, hogy a pszichiátria területén dolgozom. Tudatosan választottam a szakmát, bár medikus koromban csak egy része, a pszichoterápia érdekelt. Már akkor olvastam idegen nyelveken, és bejárhattam a Budapesti Orvostudományi Egyetem (később Semmelweis Orvostudományi Egyetem - SOTE, ma Semmelweis Egyetem) Kari Könyvtárába, ahol kézbe vehetőek voltak a világ vezető orvosi szaklapjai, az itthoni kiadványok is, és így tájékozódtam arról, mi történik a pszichiátria terén a világban. Orvosegyetemi éveimben a pszichiátria Budapesten sajátos virágzásban volt. Nyíró Gyula önálló tanszéket hozott létre, és a szakma önállóságát hangsúlyozta. Az ötvenhatos forradalom utáni képlékeny társadalmi szakaszban önálló szakvizsga lett a pszichiátria (korábban az ideggyógyászat egyik területe volt), de a szovjet mintára megalapított Orvostovábbképző Intézetben (később egyetemen, különböző nevekkel) még a nyolcvanas évekig is csak ideggyógyászati tanszék működött, és az irányította a pszichiátriában is a továbbképzést. Még a budapesti Pszichiátriai Klinikán is illett neurológiai szakképesítést szerezni; a három vidéki egyetemen ez egyenesen kötelező volt. Nyíró Gyula tekintélye nagy volt, nemcsak Budapest okán, ahol az egészségügyet nagy befolyással szervező Egészségügyi Minisztérium működött, hanem azért, mert sajátos irányzatot képviselt. Egyfajta materialista hagyományt újított fel (tanítómestere, Lechner Károly, illetve német pszichiáterek, főleg Theodor Ziehen nyomán), amely közel állt a pavlovizmushoz: a betegségeket a hibás tanulás, az önálló jelenségterületként értelmezett legfelsőbb idegrendszeri működések szerzett zavarainak tekintette. így is kezelte őket, valóságos apostola lett a konvulzív (epilepsziás görcsrohamokat kiváltó) terápiáknak, különösen a II. világháború után egyeduralkodóvá vált elektrosokknak (epilepsziás görcsroham kiváltásának elektromos ingerléssel). E terápiáknak mintegy ideológiát adott, szerinte a görcs a kóros reflexpályákat, asszociációs kapcsolatokat szakította meg, így helyreállhattak a normális funkciók. Ezt az egyetemi oktatásban is képviselte, és demonstrálni is próbálta a sokk előtti és utáni állapot bemutatásával. Egyes előadásaira már azelőtt bejártam, mielőtt a tantárgy kötelezővé vált volna számomra, és láthattam, hogy a korábban bemutatott zavart beteg később gyógyultként jelent meg. Amikor már fel kellett vennem a tantárgyat, megfigyelhettem a klinikán a sokk-kezelés kissé riasztó menetét, az ún. biológiai terápiák közül az inzulinkómát (a szifiliszes elmebajokat ekkorra már kigyógyította a penicillin, nem volt szükség a mesterségesen előidézett ún. lázterápiára), de láthattam, hogy hatékony gyógyszerek is vannak (a Hibernál, a korábban Largactil néven importált szer szkizofréniában, vagy a depresszióra adható Melipramin).