Környezetgazdálkodás

A környezetvédelem, a környezeti tudat kialakulása a XX. század végének legmeghatározóbb szellemi áramlata a Földön. Kiteljesedése, uralkodóvá válása azonban még hosszú időt vesz igénybe. Ameddig napjainkig tömegméretekben eljutottunk, az sajnos csak annyi, hogy a veszélyek ismeretében már szinte minden ember, amikor környezetével szemben követelményeket, elvárásokat fogalmaz meg, akkor a „zöld ideológia” elkötelezett híve. Hiszen mindenki tiszta, egészséges, a természet szépségét megőrző környezetben szeretne élni, és ilyen környezetet szeretne örökül hagyni a gyermekeire is. Az emberek többsége azonban még a fogyasztása vagy a munkája során hozott döntések esetében „sárga, kék, fekete”, de a legkevésbé sem „zöld”. Ezt a tudathasadásos állapotot a személyes kényelem megőrzésére, a jelenlegi gazdasági logikából adódó sokszor csak rövid távú és látszólagos előnyök megtartására irányuló törekvés és nem kevésbé a feladatok körültekintő megoldásához szükséges ismeretek hiánya magyarázza. A jövő szempontjából épp olyan veszélyes lehet az alapvető emberi szükségletek megszerzésére irányuló emberi törekvéseket is figyelmen kívül hagyó, szinte minden fejlődést tagadó szélsőséges zöld ideológia, mint a technokráciának a technológiai fejlődést fetisizáló és minden más gondolkodást elutasító magatartása. Nem könnyű megtalálni a középutat, és bizonytalan ismereteink, valamint a feladatok bonyolultsága nem teszi lehetővé, hogy - a leghétköznapibb összefüggéseket kivéve - környezetvédelmi kérdésekben kijelentő módban beszéljünk. A hibás döntések számának csökkenése érdekében mindenki számára több ismeretre, a hivatalok és a termelő egységek részéről nagyobb nyíltságra és a környezet alakításában a közös cselekvés lehetőségére van szükség. Az első két feltétel hiányában a fejlesztési irányok meghatározásában az érzelemtől fűtött vélemény alkotás lesz a jellemző. Az érzelmi elkötelezettség minden emberi cselekvés, így a helyes cselekvési irányok meghatározásának és azok megvalósításának is szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele, és a szakértelem hiánya gyakran hozzájárul a szélsőséges magatartásformák kialakulásához. Ha ehhez társul még az, hogy a döntésekben és a végrehajtásban a részvétel lehetősége nem adott, akkor tömegméretekben kialakul, illetve már kialakult a „mindenhol lehet, csak ne a kertem végében” önvédelmi reflextől vezérelt, közömbös, befelé forduló magatartásforma. Ez a nyugati irodalomban „NIMBY szindrómá”-nak nevezett, a maga közvetlen érdekeire túlfűtötten reagáló, de egyébként a környezet ügyével ténylegesen egyáltalán nem törődő magatartásforma jelentheti a legnehezebben áttörhető falat már jelenleg is, de ha nem vigyázunk, akkor a jövőben is ez lesz a legfőbb akadály.