Nagyvárad a török-foglalás korában 1660-1692

Nagyváradnak török kézbe esését s onnat kiszabadulását akarjuk röviden elmondani. Eközben nehány szóval a török foglalás szomorú következményeiről is megemlékszünk. A dolog úgy történt, hogy II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1660 május 22-ikén Szász-Fenesnél csatáját a törökkel elvesztette. «Az én keblemből sem fog tej serkedni» — mondá sejtelmesen a csata előtt, és szava beteljesedett. Fején, melyről a sisakot a csata hevében elvesztette, halálos vágást kapott. Hívei nagy-nehezen kiragadták az ellenség tömegei közöl és Nagyváradra menekültek vele. Itt azonban nehány napi szenvedés után, junius 7-ikén elhúnyt. Halála éjjeléről maradt fenn a következő, legendaszerű hagyomány. A haldokló fejedelemnek szemeit Petki Anna, a jelenvolt fejedelemasszony, Báthori Zsófia, egyik udvarhölgye fogta be. Petki Anna azután kiment a várbeli palota folyosójára és ott sírt. Akkor egyszerre a vár napkeleti bástyáján nagy fényességet látott. Erre egy kevés vártatva, mondá a leány az ő atyjának, Petki Istvánnak: én bizony jó reménységgel vagyok a szegény fejedelem felöl, hogy Isten irgalmazott neki, mivel most ilyen nagy fényességet láttam a bástyán. Erre Petki István így szólt: szegény leányom! inkább hiszem, hogy a szent királyok ide temetett testeinek dicsőségére volt az a fényesség a bástyán. De az a fényesség, mely Rákóczi halálának éjszakáján Nagy - váradon feltetszett, mintha ellátszott volna Temesvárig, hol akkor Ali basa, az új szerdár táborozott. Az egykorúak legalább szentül hitték, hogy Rákóczinak nagyváradi halála fordította a törökök figyelmét Nagyváradra. Ali basa, — mennyi bús emlék fűződik nálunk e névhez! E nevet átkozta már Szondi két apródja; e név viselője tette özvegyekké az egri nőket; és azután még hosszú száíz esztendeig hány Ali írta be nevét tűzzel, vérrel hazánk történelmébe! Nagyvárad legnagyobb szerencsétlensége is összefügg az Ali névvel. Mióta Szolimán, a nagy, i 541-ben Budát álnokul hatalmába ejtette s János király özvegyét csecsemő fiával a Tiszán-túlra küldte: azóta a török császárok sajátjokul tekintették Erdélyt s az erdélyi fejedelmeket jobbágyaikul, Ha a fejedelmek megfizették az évi adót és —• mint akkor mondák — hűségesen ragaszkodtak a hatalmas császár köntöséhez: akkor csak meglehettek valahogy. De ha panaszra adtak okot, kivált ha közeledtek a némethez, mint akkor a bécsi kormányt nevezék: akkor ugyancsak meggyűlt a bajuk. ilyenkor először is Nagyvárad, Boros-Jenő, Arad, Lippa s általában az úgynevezett végvárak érezték a törökök boszuját. Így történt ez már Frater György nagyváradi püspök halálával. Mihelyt megtudta a fényes kapu, hogy a barát, amint akkor a nagy diplomata püspököt s Erdély kormányzóját nevezték — átadta Ferdinand királynak a szent koronát s vele Erdélyt: a következő 1552. évben már megindultak a török hadak, s Temesvár Losonczi Istvánnal, Drégely Szondi Györgygyel elesett, Egert is csupán védőinek hősiessége mentette meg. így történt később Báthori Zsigmond fejedelem korában, a mikor a török hasonló okból Nagyváradot akarta elvenni s hat hétig ostromolta is; és így történt Báthori Gábor, legújabban pedig ifjabb Rákóczi György fejedelem idejében.