Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára

A hetvenedik születésnapra készült „Emlékkönyv…”, s a hetvenötödik évfordulóra szerkesztett „Adamante notare” után örömmel és szeretettel ajánljuk Ádám Antal professzor úrnak az újabb, immár nyolcvanadik életévét köszöntő kötetet. A tanulmányok szerzői ezúttal az alkotmány, az alkotmányozás és az alkotmányosság problémáinak gazdag tárházából válogattak, tisztelegve Professzor úr tudományos munkássága előtt, amely több mint fél évszázadot fog át. Zivataros, fordulatos félszázadát a magyar közjognak, amelyben a kiegyensúlyozott, nyitott és probléma-érzékeny tudós konstruktív, bölcseleti irányba ívelő életművet épített fel. A jogtudomány fejlesztése Ádám Antal munkásságában napjainkig a jogászképzés szolgálatával párosul. Egyházjogi kurzusán és évfolyam-előadásain páratlan szellemességgel és utánozhatatlan könnyedséggel adja át a széles műveltségen, biztos tapasztalaton alapuló tudást. Nem csupán népszerű, hanem szeretett alakja is az egyetemi világnak és a magyar közjogász-közösségnek. Tanúsítja ezt a kötetben szereplő számos tanulmány személyes hangvételű ajánlása. Bizonyítja sok, oktató és kutatómunkáját elismerő díj és kitüntetés, tudományos közéleti felkérés és megkeresés, sajtószereplés. De talán még inkább igazolja az irodája ajtaján nap mint nap felhangzó reménykedő kopogtatás, kollégáké és hallgatóké, akik figyelmét kérik, tanácsát várják. Soha, senki nem távozik anélkül, hogy ezt ne kapná meg. A jeles alkalom talán megengedi, hogy szerkesztők a kicsit formabontó, személyes hangvételű előszóban a kötet bemutatása helyett Professzor urat köszöntsék. Ünnepeltünk azonban közismert szerénységéből adódóan nem kedveli a túlzó laudációt, ezért azt szeretnénk összefoglalni, mi az, amit az együtt töltött évek során Tőle tanultunk. Közelebbről, mit is jelent az előterjesztések és méltatások szokásos fordulata: iskolateremtő személyiség. | Ádám Antal a hetvenedik életévének betöltésekor még azt tervezte, nyugállományba vonul. Az Alkotmányjogi Tanszék akkori vezetője azonban arra kérte, hogy maradjon tagja professor emeritusként a kari munkaközösségnek, és kísérje figyelemmel, segítse, támogassa az abban az időben még fiatal tanszéki oktatók szakmai fejlődését. Professzor úr azóta is lelkesen és nagy odaadással teljesíti ezt a küldetést. Figyelemmel olvassa és korrigálja a Vele megosztott kéziratokat, orientálja a fiatalokat a közjogtudomány aktuális, újszerű kérdései felé, támogatja pályázati és publikációs törekvésüket, s amikor elérkezik az idő, ösztönzi tudományos fokozatszerzésüket.