Méreg

Az amerikai Középnyugat egét hatalmas, látóhatártól látóhatárig nyúló, szürke felhők borították. Alatta végeláthatatlan, lapos táj terült el, amelyen nyaranta kukorica- és szójatenger hullámzott, most viszont lehangolóan üres volt; piszkos hófoltok és néhány magányos, csupasszá vedlett fa állt csak rajta. Az ólomszürke felhők hajnal óta könnyeztek - sűrű, apró szemű permetet szórtak csupán, nem igazi esőt. Délután két óra tájt a szemerkélés is megszűnt, és a sáros úton döcögő, öreg, rozzant teherautó még működő ablaktörlőjét ki lehetett kapcsolni. Mit mondott az öreg Oakly? - kérdezte Bart Winslow. Ő vezette a kocsit; társával, Willy Brownal együtt az ötvenes éveiben járt már, és aki nem ismerte őket közelebbről, könnyen azt hihette, hogy testvérek. Ráncos, széltől cserzett arcuk a szabad ég alatt végzett munkával töltött életről tanúskodott. Mindketten piszkos, szakadt overallt viseltek és bagót rágtak. Nem sokat - válaszolta Willy, miután keze fejével letörölte álláról a dohánylevet. - Csak annyit, hogy az egyik tehene beteg. Mennyire? - forszírozta tovább a témát Bart. Annyira biztosan, hogy elvigyük. Bart és Willy az évek folyamán egyszerű mezőgazdasági munkásból küzdötte fel magát; most a környék farmereitől ők szedik össze az elhullott, halódó vagy gyógyíthatatlanul sérült állatokat, és szállítják a dögtelepre. Nem volt különösebben irigyelt állás, de Bartnak és Willynek tökéletesen megfelelt. A teherautó egy rozsdás postaládánál elkanyarodott, és drótkerítések között húzódó mellék-úton haladt tovább. Körülbelül másfél kilométer után kis farmhoz értek. Bart egyenesen az istállóhoz kanyarodott, hátratolatott, és a nyitott ajtónál állt meg. Mire Willyvel kiszállt a kocsiból, Benton Oakly is megjelent. Napot! - köszönt Benton. Legalább olyan szűken mérte a szót, mint Bart és Willy. A vidékben lehetett valami, ami arra késztette az embereket, hogy ne sokat beszéljenek. Benton magas, sovány férfi volt, rossz fogakkal. Igyekezett kellő távolságot tartani Barttól és Willytől, és ugyanúgy Shep, a kutyája is. Shep mindaddig ugatott, míg Bart és Willy ki nem szállt a vezetőfülkéből, majd a halál szagát megérezve rajtuk, behúzta a farkát, és a gazdája mögé húzódott, tőle várva védelmet. Odabent - mondta Benton, és már indult is előre. Az egyik karámnál aztán megállt, és kurta kézmozdulattal jelezte, hogy helyben vannak. Bart és Willy közelebb lépve ráncolni kezdte az orrát a friss ürülék átható bűzétől. A karámban szemmel láthatóan beteg állat feküdt híg mocskában. A mozgást észlelve nehézkesen fölemelte a fejét, Bartra és Willyre nézett. Egyik szeme szürke volt, mintha hályog borította volna. Mi van a szemével? - kérdezte Billy. Borjú kora óta ilyen - válaszolta Benton. - Biztosan belecsapott egy ág. Reggel óta beteg? - érdeklődött Bart. Igen, de már egy hónapja kevés tejet ad. Vigyék, mielőtt a többi is megkapja a hasmenést! Rendben. Még mindig huszonöt dollár a szállítás? - kérdezte Benton. Igen. De le kéne mosni, mielőtt felrakjuk. Ahogy akarják. Ott van a locsolócső a fal mellett.