Ragály

1991. június 12-én szinte tökéletes késő tavaszi nap virradt fel, amint az első napsugarak megérintették az észak-amerikai kontinens keleti partvidékét. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó legnagyobb része tiszta, napsütéses időre számíthatott. A meteorológiai radarokon csupán egyetlen lehetséges zivatarzóna jele mutatkozott, ez a sík vidékekről esetleg átterjedhetett a Tennessee völgye fölé, valamint néhány záporé, amely az előrejelzés szerint a Bering-szoros felől haladt az alaszkai Seward-félsziget felé. Ez a június 12-e szinte minden tekintetben olyan volt, mint az összes többi június 12-e, egy különös jelenségtől eltekintve. Három váratlan esemény történt, amelyek között látszólag semmiféle összefüggés nem volt, ám három érintettnek tragikus módon összekapcsolta az életét. Hé! Richard! Dick! Erre! - kiabált Ron Halverton. Vadul hadonászott, hogy észrevetesse magát volt szobatársával. Nem mert kiszállni a dzsipjéből a szűkös kis repülőtéren hirtelen eluralkodó zűrzavarban. A reggeli anchorage-i 737-es nemrég szállt le, és a biztonsági emberek nem teketóriáztak az üresen hagyott autókkal. Buszok és teherautók várták a turistákat és az olajcég visszaérkező alkalmazottait. Richard (vagy ahogyan egyetemista korában szólították. Dick) meghallotta a nevét, felismerte Ront és visszaintett neki, majd a nyüzsgő sokaságon átfurakodva megindult feléje. Ron egy éve, a diplomaosztás óta nem találkozott vele, de külsőre Dick semmit nem változott. Ralph Lauren-ingjében, széldzsekijében, Guess-farmerjében és a vállára vetett kis hátizsákkal maga volt a mértéktartás. Ron azonban ismerte az igazi Dicket. a nagyra törő mikrobiológust, aki gondolkodás nélkül képes volt Atlantából egészen Alaszkáig repülni egy ismeretlen mikroba kedvéért. Ez az ember imádta a baktériumokat és a vírusokat. Úgy gyűjtötte őket, ahogyan más a bélyeget. Ronnak eszébe jutott - még most is elmosolyodott rajta -, hogy a Colorado Egyetemen Dick a közös hűtőszekrényükben is mikrobákkal teli petricsészéket tárolt. Első évfolyamon ismerte meg, és időbe telt, amíg megszokta Dicket. Vitathatatlanul hűséges barát volt, bár különös és kiszámíthatatlan. Elszántan küzdött az egyetemi sportversenyeken, és nem kívánhatott nála megbízhatóbb társat, ha véletlenül rossz környékre tévedt a városban, ugyanakkor a laboratóriumi gyakorlaton egy békát sem volt képes elpusztítani. Ron önkéntelenül fölnevetett, amikor egy másik meglepő és zavarba ejtő emlék jutott eszébe Dickről. Másodévesek voltak, sítúrára indultak, és jó néhányan bezsúfolódtak az autóba. Dick vezetett, és véletlenül elgázolt egy nyulat. Ettől sírva fakadt. A többiek azt sem tudták, mit mondjanak. Azután később mindenfélét terjesztettek róla a háta mögött, különösen hogy kiderült, a kollégiumban a svábbogarat nem taposta el, és nem dobta a vécébe, ahogyan mindenki más, hanem összeszedte és az udvaron elengedte őket. Dick odaért a dzsiphez, a táskáját a hátsó ülésre dobta, és csak azután szorította meg Ron kinyújtott kezét. Lelkesen üdvözölték egymást.