Szöktetés

Perry Bergman furcsa remegésre ébredt nyugtalan álmából, és rögtön baljós előérzete támadt. A kellemetlen, reszelős hang olyan volt, mint amikor a társai idegeit nem kímélő diák végighúzza körmét az iskolai táblán. Azt hitte, álmodik, de hiába kelt föl, a remegés nem szűnt meg, sőt, mivel mezítláb állt az acélpadlón, még kellemetlenebbé vált, fogorvosának a fúróját juttatta eszébe. Közben a nyugtalanító hangon kívül tisztán hallotta a hajó generátorainak ismerős zúgását, és a légkondicionáló halk, egyenletes neszét is. Mi az ördög ez? - kérdezte fennhangon Bergman, bár senki nem volt a közelben, hogy válaszoljon. Előző este, hosszú és kimerítő utazás után, helikopterrel érkezett a Benthic Explorer fedélzetére. Los Angelesből New Yorkba kellett repülnie, és onnan tovább, az Azori-szigetekhez tartozó San Miguelen lévő Ponta Delgadába. Az időzónaváltás és a műszaki problémákról tartott hosszú munkamegbeszélés érthető módon kifárasztotta, nem szívesen kelt föl, és főleg nem a hajótest ismeretlen eredetű, csikorgó hanggal párosuló remegése miatt. Bergman a falra szerelt telefonért nyúlt, dühösen a parancsnoki hidat hívta. Miközben a válaszra várt, lábujjhegyre állva kinézett lakosztálya kerek ablakán. Százhetven centi magas volt - saját mércéje szerint középtermetű. Odakint a nap épphogy lebukott a látóhatár alá, a hajó hosszú árnyékot vetett az Atlanti-óceánra, amely úgy nyújtózott nyugatnak, mint hatalmas, durván kikalapált ónlemez. A hajó enyhén himbálózott hosszanti tengelye mentén, megadva magát az egymást követő hullámok nyomásának. Derűs nyugalom jellemezte a felszínt, odalent azonban, a tenger mélyén lázas tevékenység zajlott. A Benthic Explorert számítógéppel vezérelt hajócsavarjai, az orr- és tatrészbe szerelt tolóhajtóművei tartották egy helyben az óceánt hosszában kettéosztó, tizenkétezer kilométer hosszú víz alatti hegyvonulatnak, a Középatlanti-hátságnak egy szakasza fölött, amelyet élénk vulkáni és szeizmológiai tevékenység jellemez. Egymást követő hatalmas lávafolyamaival, óriási gázkitöréseivel és sorozatos kis földrengéseivel a mélybe merült hegylánc maga volt a nyáresti nyugalmat árasztó felszín tagadása. Parancsnoki híd - hallotta Bergman a vonal túlsó végéről a fásult, unott hangot. Hol van Jameson kapitány?! - kérdezte idegesen. Ha jól tudom, a kajütjében - válaszolta hajszálnyival óvatosabban az ügyeletes. Mi az ördög ez a remegés?! - követelőzött változatlan hevességgel Bergman. Fogalmam sincs, de biztosan nem a gépházból jön. A fiúk már szóltak volna, ha valami baj lenne. Valószínűleg a fúrószerkezet okozza. Kérdezzem meg a fúrómestereket? Bergman nem válaszolt, dühösen lecsapta a kagylót. Felháborította, hogy az ügyeletesnek -bárki lett légyen is - magától nem jutott eszébe utánanézni annak, hogy mi okozza a különös remegést. Ennyire közömbös, nemtörődöm? Erősen nyugtalanította az elemi szakmai éberségnek ez az égbekiáltó hiánya, de úgy döntött, majd később foglalkozik vele.