Tanulmány az emberi értelemről

Az erkölcsfilozófiát, vagyis az emberi természet tudományát két módon tárgyalhatjuk; mindkettőnek megvannak a maga előnyei, mindkettő hozzájárulhat az ember szórakoztatásához, okulásához és tökéletesedéséhez. Az egyik az embert elsősorban mint tevékenységre született lényt szemléli, akinek cselekedeteit ízlés és érzelem vezérli, aki aszerint törekszik valamire vagy tartózkodik valamitől, hogy az a szemében milyen értékes, és milyen megvilágításban jelenik meg előtte. Mivel pedig az erény mindenek közt elismerten a legbecsesebb dolog, ezért azt e filozófusok a legvonzóbb színekkel festik le, segítségül híván a költészetet meg az ékesszólást, s tárgyukat könnyű és közérthető formában fejtik ki, olyképpen, hogy az minél inkább megragadja képzeletünket, és felkeltse vonzalmainkat. A mindennapi életből a legfeltűnőbb jelenségeket és példákat ragadják ki; ellentétes jellemeket kellő megvilágításban szembeállítanak egymással; dicsőség és boldogság felcsillantásával az erény útjára csalogatnak minket, ahol aztán a legüdvösebb előírásokkal és a legtündökletesebb példákkal irányítják lépteinket. Átéreztetik velünk a vétek és erény közti különbséget; felszítják és igazgatják érzelmeinket, s ha ily módon szívünkbe plántálták a becsületesség és az igazi tisztesség szeretetét, úgy vélik, elérték mindazt, amiért fáradoztak. A filozófusok másik fajtája az embert nem annyira cselekvő, mint inkább gondolkodó lénynek tekinti, s inkább értelmének pallérozására, semmint erkölcseinek csiszolására törekszik. Elmélkedésük tárgya az emberi természet; tüzetes vizsgálatnak vetik alá, hogy felfedjék azokat az alapelveket, amelyek értelmünket irányítják, felszítják érzelmeinket, s arra késztetnek bennünket, hogy bizonyos dolgot, cselekedetet vagy magatartást helyeseljünk, illetve rosszaljunk. Az egész tudomány szégyenének tartják, hogy a filozófia még mindig nem tudta vitathatatlanul megállapítani az erkölcs, a gondolkodás és az ítélet alapjait, s hogy egyre csak valóról és valótlanról, bűnről és erényről, szépségről és csúnyaságról fecseg anélkül, hogy e különbségtételek kiindulópontját meg tudná határozni. E filozófusok fáradságos feladatukkal viaskodva, semmiféle nehézségtől nem riadnak vissza, egyedi esetekből kiindulva általános elveket állítanak fel, majd tovább folytatják vizsgálódásaikat a még általánosabb elvek felfedésére, s addig nem nyugszanak, amíg el nem jutnak azokhoz a végső elvekhez, amelyek az emberi kíváncsiságnak minden tudomány terén szükségképpen határt szabnak. Igaz, elmélkedéseik az átlagolvasó számára elvontak, sőt érthetetlennek látszanak, ők azonban a művelt és bölcs emberek elismerésére törekszenek, s úgy érzik, életük minden fáradalmáért kellő kárpótlásban részesültek, ha sikerült valamely rejtett igazságot felfedezniök, amely az utókor okulására szolgálhat.