A mozgás-kép

Az itt következő tanulmány nem filmtörténet, hanem taxonómia, kísérlet a képek és a jelek osztályozására. Ez az első kötet nem vállalkozik másra, mint az osztályozás alapelemeinek, illetve csupán egyetlen rész elemeinek a meghatározására. Gyakran hivatkozunk majd Peirce-re, az amerikai logikusra (1839-1914), hiszen ő állította fel a képeknek és a jeleknek az eddig kétségkívül legteljesebb és legváltozatosabb általános osztályozását. Olyan ez, mint Linné rendszere a biológiában, vagy - még inkább - mint Mengyelejev periódusos rendszere a kémiában. A film új szempontokat nyújt a képek és jelek osztályozásához. em kevésbé fontos egy másik kapcsolódási pont sem. Bergson 1896-ban írta az Anyag és emlékezet című művét, amely a pszichológia válságának látlelete volt. Nem lehetett többé szembehelyezni egymással a mozgást, mint a külvilágban létező fizikai realitást, és a képet, mint a tudat pszichikai valóságát. A mozgás-kép és - egy mélyebb szinten -az idő-kép bergsoni felfedezése máig megőrizte gazdagságát, nem biztos tehát, hogy minden következtetést levontunk már belőle. Bergson túlságosan is sommásnak tűnő kritikája, amellyel később a filmet illeti, sem változtat azon, hogy a mozgás-kép - abban az értelemben, ahogy ő meghatározta - kapcsolatba lépjen a filmképpel. Az első részben a mozgás-képpel és annak változataival fogunk foglalkozni. Az idő-kép a második rész tárgya lesz. Úgy véltük, a filmművészet nagy alkotói egyenrangúak nemcsak festőkkel, építészekkel és zenészekkel, de olyan gondolkodókkal is, akik fogalmak helyett mozgás-képekben és idő-képekben gondolkodnak. A jelentéktelen művek hatalmas aránya a filmgyártásban nem mond ennek ellent: nem rosszabb ez az arány, mint másutt, igaz ugyan, hogy ennek gazdasági és ipari következményei összehasonlíthatatlanok más területekéivel. A nagy filmes alkotók tehát csupán sebezhetőbbek: sokkal könnyebb őket megakadályozni művük létrehozásában. A film története egy hosszú szenvedéstörténet. A film maga tehát a művészet és a gondolkodás történetének szerves része, mégpedig azon autonóm - és mással nem helyettesíthető - alkotások révén, amiket a szerzők képesek voltak kitalálni és minden nehézség ellenére sikerre vinni. Szövegünket egyetlen képpel sem illusztráljuk, mivel úgy gondoljuk, hogy e szöveg éppen azoknak a nagy filmeknek az illusztrációja, amelyekről mindannyiunknak van több-kevesebb emléke, s melyekhez különféle érzelmek vagy értelmezések kötődnek. (...) Bergsonnak nem egy, hanem három tézise van a mozgással kapcsolatban. A leghíresebb az első, amely miatt hajlamosak vagyunk elfeledkezni a másik kettőről. Holott az csupán bevezető a többihez. Az első tézis szerint a mozgás nem keverhető össze a bejárt térrel. A bejárt tér elmúlt, a mozgás jelenvaló, maga a bejárás aktusa. A bejárt tér osztható, sőt végtelen módon osztható, míg a mozgás oszthatatlan, illetve nem osztható anélkül, hogy természetét meg ne változtatnánk minden egyes osztásnál. Ez már egy összetettebb gondolatot feltételez: a bejárt terek mind egyetlen homogén tér részei, miközben a mozgások heterogének, egymásra visszavezethetetlenek.