Iskola a hegyoldalban

Szerző: Dessewffy Tibor
Cím: Iskola a hegyoldalban
Sorozatcím: Nagyítás ; 27.
Megjelenési adatok: Új Mandátum, Budapest, 1999. | ISSN: 1416-7867 | ISBN: 963-9158-36-4

coverimage A legtöbb könyv szörnyű igazságtalanságok letéteményese. Az olvasó néhány óra, jobb esetben néhány nap alatt keresztülszáguld azokon a lapokon, amelyek létrehozásához hónapokra, rosszabb esetben évekre volt szüksége a szerzőnek. Emellett a mindenkori író számára tetézi a bajt, hogy az alkotás idején - bár gyakran úgy tűnik - az idő nem áll meg, változik a világ és benne a kutató ismeretei, viszonyítási keretei, tudományos preferenciái. Az utolsó lap aljára kanyarított „Vége" leírása után visszatekintve nemcsak a könyv első bekezdései, de akkori gondolataink, akkor meg nem kérdőjelezett előfeltevéseink s néha egész hajdani személyiségünk is némiképp idegennek tűnhet. Kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem hét évig dolgoztam ezen a könyvön. Hogy ez alatt az idő alatt mekkora utat jártam be, az az Olvasó számára is kiderülhet, igaz, nem ebből a munkából. A magyar könyvkiadás egyik- számomra mellesleg nehezen felfogható - furcsasága, hogy előbb jelent meg az a kötet, amely egyebek mellett e nagyobb munka háttértanulmányait is tartalmazza, mint maga az „igazi" könyv. Visszatekintve: a kutatást három mélyen átélt hiány ösztökélte, amelyek számomra rendkívül fontosak voltak a kilencvenes évek elején. Nem tudom, hogy az Olvasó mennyiben találja aktuálisnak ma ezeket a problémákat, de talán nem árt, ha saját alapállásomat tisztázva jelzem azt, hogy mik is voltak azok a kiindulási pontok, amelyek meghatározták e kutatás és így a jelen könyv szerkezetét is. Egyrészt akármennyire is csak morzsákat ismertem abból az elborzasztó mennyiségű tudásból, amit szociológiaként címkéznek meg a buzgó katalóguskészítők, egyre inkább elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy a legdivatosabb elméletek nagy részéből végzetesen hiányzik az egyén, az aktuálisan létező, személyes világok megragadására irányuló szándék. Paradoxnak tartottam, hogy az a tudomány, amelynek - legalábbis az egyik alapító atya szerint - az „elidegenedés visszavételét" kellett volna segítenie, maga is az elidegenítő masinériák részévé válik. Ma már azt hiszem, hogy mindez sokkal inkább saját intellektuális identitásom kereséséről és nem feltétlenül a szociológia tényleges állapotáról szólt. De meg kellett tanulnom, hogy különösebben nem vonzódom a hideg elméletekhez, a steril absztrakciókhoz; ahol nincs ott az „Élet" a maga különös lüktetésében, az én érdeklődésemet nehéz volt (és attól tartok nehéz is lesz) felkelteni.
Kategóriák: Politikatudomány, Történelem
Tárgyszavak: Elit, Kommunista, Kommunista iskola, Szovjet Ösztöndíjas Iskola, Oleg Kosevoj
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Impresszum
Címlap
Ajánlás
Tartalom
5-7
Bevezető
9-13
Első fejezet: Az eltűnő kommunizmus nyomában
15-29
második fejezet: A történelem viharában
31-78
   Első rész: Az ancien régime
31-50
      I. Egy különös találkozó
32-37
         1.1. Trianon és következményei
33
            1.2.1. Revízió
33-34
            1.1.2. Modernizáció
35
         1.2. Forradalom és konszolidáció
35-37
      II. Fogaskerék és csáklya - Modernizáció és konszolidáció
37-39
      III. Kettős társadalmi struktúra
39-44
      IV. A pokolba vezető út
44-47
      V. Az úri antiszemitizmustól az Endlösungig
47-50
   Második rész: A forradalom - avagy a formatervezett karizma
51-78
      I. Egy másik különös találkozó
51-53
         1.1 Szervilizmus
53-54
         1.2 Pszeudokarizma
55-57
         1.3 Modernizáció
58-59
      II. Antifeudális forradalom - Forradalom alulról
60-62
      III. A forradalom társadalmi bázisa
62-66
      IV. Forradalom felülről - a pszeudokarizma működése
66-71
      V. Rutinizáció
72-78
Harmadik fejezet: Történelem alulnézetben
79-129
   I. Az elektív affinitás fogalmának újragondolása
79-82
   II. Generáció(k)
82-84
   III. Család
84-98
      111.1. Parasztság
85-90
      111.2. Munkásság
90-95
      111.3. Egyéb
96-98
   IV. Vallás
98-112
         IV.1.1. Identifikáció
100-101
         IV.1.2. Konformitás
101-102
         IV.1.3. Mimikri
102-104
      IV.2. A vallásos hit változásai - a kiábrándulás
104-112
   V. Történelem
112-121
   VI. Mozgalom
121-128
      VI.1. Nékosz
122-125
      VI.2. Ifjúsági mozgalom
125-127
      VI.3. Szakérettségi
127-128
   VII. Összefoglalás
129
Negyedik fejezet: Az új ember kovácsa
131-182
   I. Az új világ építése
131-141
      1.1. Az ösztöndíjrendszer változásai
134-135
      1.2. A bürokrácia elleni harc
135-137
      1.3. Az éberségi harc
137-140
      1.4. Az iskola létrehozásának okai
140-141
      II. Az iskola felállítása
142-148
      II.1. Kettős irányítás
143-145
         II.1.1. Teokratikus aporia
145-146
      II.2. A kiválasztás további szempontjai
146-148
   III. Az iskola
148-163
         III.1. Az elemzés szempontjai
150-151
      111.2. A totális intézmény fogalma
152-153
      111.3. Az Oleg Kosevoj mint totális intézmény
153-157
         III.3.1. A definíció következményei
155-157
      111.4. Totális intézmény - Episztemológiai hiányosságok
157-160
      111.5. A totális intézmény voluntarista típusa
160-163
         III.5.1 A totális intézmény voluntarista típusának önkorlátozó funkciója
162-163
   IV. Az elit-jelleg
163-168
   V. Az iskola felszámolása
168-170
   VI. Indoktrinácó
170-182
      VI.1. Az indoktrináció „negatív" feltételei
171-172
      VI.2. Az indoktrináció „pozitív" feltételei
172-173
         VI.2.1. Közvetlen indoktrináció
173-176
         VI.2.2. Közvetett indoktrináció
176-182
Ötödik fejezet: „Küzdő korunknak új nemzedéke'
183-225
   1.1. A hivatás hatalma
183-185
   1.2. A kommunizmus mint vallás
185-189
      1.2.1. A politikai vallás mint természetes közeg
189-190
      1.2.2. A megtalált hivatás
190-192
   II. A modernitás csábításai
192-199
      II.1. A társadalmi-technológiai haladás igézetében
194
      11.2. A hit és meggyőződés: a kognitív stílus
194-195
      11.3. Társadalmi igazságosság
195-198
      I1.4. Közösségi lét
198-199
   III. Az éberségi éberség
199-203
   IV. Beépített ellentmondások
203-225
         IV.1. Kiválóság-konformitás
204-208
         IV.2. Konkurencia és kooperáció
208-214
         IV.3. Kint és bent
214-225
Epilógus
227-236
   I. Az idő vonatán
227-233
   II. Befejezés helyett
233-236
Függelék
[237]-287
   Módszertani megjegyzések
239-246
      Elbeszélt történelem (oral history)
240-243
      Levéltári anyagok
243-245
      Másodlagos irodalom
245-246
   Elmélettörténeti kirándulás
247-287
      Út a szolgaságtól - a Nagy Bukáshoz
247-287
         Kognitív vákum
254-258
         A forró háború
258-264
         A Harvard avagy az akadémiai rendszer meghódítása
264-265
         Parsons és Sorokin-Első menet
265-267
         A tanszékek kiépítése
267-271
         A társadalmi politikai közeg: a hidegháború
271-274
         Parsons és Sorokin-Második menet
274-277
         Intellektuális miliő
277-282
         Ismeretelméleti vasketrec
282-287
Irodalom
289-297
Névmutató
298-302
Hátsó borító