A mi dekatholizalt egyetemünk

Trefort Ágoston kultuszminiszter, mint az akadémia elnöke, az idei nagygyűlést olyan beszéddel nyitotta meg, amelyből e könyvnek jeligéje van véve. A szellemi szabadság hiányát panaszolja Magyarországon ; szerinte nálunk nincs elismerve a jogosultság, az egyéni nézetet bármi tárgyról leplezetlenül elmondani, illetőleg meghallgatni s fontolóra venni. Élve ezen szellemi szabadsággal bocsátom e könyvemet a nyilvánosság elé, s joggal tételezem föl, hogy Trefort ennek megjelenése fölött megütközni nem fog. Mentse ki e bátorságot az, hogy könyvem anyagának egy része más alakban látott napvilágot, jóval a kultuszminiszter beszéde előtt; s egy részben az ő panaszkodása is volt az oka, hogy e könyvet szélesebb köröknek iparkodtam hozzáférhetővé tenni, hozzá akarván ekképen járulni az általa kontemplált szellemi szabadság utjának egyengetéséhez. E sorok Írója kész beismerni, hogy Magyarországon szellemi szabadság nem létezik. Mert — mint köztudomású — ez év február— aprii hónapjaiban 42 részből álló cikksorozatot tettem közzé a „Magyar Állam“ cimü politikai napilapban. Február 25-én a tizenhetedik cikket irtani ; még az nap este az egyetem olvasóköre zajos gyűlést tartott, amelyben elhatároztatott, hogy a lapot egyszer s mindenkorra kitiltják helyiségeiből. Ez a szellemi szabadság dicsőségére történt. Este kilenc óra felé pedig a szellemi szabadság ad majorem gloriam-jára az egyetemi ifjak sürü csoportja abzugolni jött a szerkesztőség sötét ablakai elé, s a lapot — e modern inquizicionalis bíróság — auto-dafén égette meg. Meg kell jegyeznem a történeti igazság kedvéért, hogy a 17. cikk dr. Alexander és dr. B á n ó-c z i, két zsidó magántanárra vonatkozott. Ha ók voltak a tüntetés inspirátorai : akkor röstelheti a hevesvérű ifjúság, hogy a zsidóság agitációja heccelte bele e demonstrációba, ami fényesen igazolja be, hogy a szellemi szabadság köztük fogyatékán van. E tüntetés azonban nem akadályozta meg, hogy még 25 cikket ne írjak a 17 mellé. Még elég jókor bizonyodott be, hogy tanárok és hallgatók egyaránt kísérik azokat érdeklődéssel. Február végén azután a költségvetés főrendiházi tárgyalásakor dr. H a y n a 1 d Lajos, kalocsai bíboros érsek és Zichy Nándor gróf szólaltak föl tiltakozva az egyetem kath. alapjainak az állami költségvetésbe való beillesztése ellen. Ugyané tiltakozás évek során át ismételtetett a püspöki kar által (dr. Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök által is) ; a kormány rendszerint udvariasan és hajlongva felelt, s ha valamiként el is fogadta a püspöki kar álláspontját, vagy nem állított előtérbe merev tagadást : lelke előtt lebegett az arragóniai mondás : Se obedesca, pero no se cumpla ; megvigasztalódva a melior est conditio possidentis-féle elvvel ; de mig azelőtt a tiltakozás a kormány részéről adott rövid válaszokon kívül egyelőre mit sem eredményezett : az idén további nevezetes fölszólalásokra adott okot. Hozzájárult talán ezeknek provokálásához említett cikksorozatunk is; azonban kétségtelen, hogy ama főrendiházi tiltakozásoknak következetes ismétlődése volt a lényeges indító ok, mely Tisza kormányát sodrából kihozta.