A disznófejű nagyúr
Szerző: Endrey AntalCím: A disznófejű nagyúr
Alcím: A Wall Street világuralmi törekvései és hazánk
Megjelenési adatok: Boldogasszony, Hódmezővásárhely, 1996.
ENDREY ANTAL 1922-ben Hódmezővásárhelyen született, tősgyökeres jogász és politikus családból. Anyai ágon ősei székely eredetű nemesek, a középkor óta a Tisza bal partján gazdálkodtak. Középiskoláit a premontreiek gödöllői Szent Norbert reálgimnáziumában végig kitüntetéssel végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Summa cum laude jogi doktori oklevelet nyert. Egyetemi tanulmányai során két félévet a berlini Fiedrich Wilhelms egyetemen is tanult, mint a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasa. Jogi stúdiumai mellett behatóan foglalkozott közgazdaságtannal, pénzügytannal és más rokon tárgyakkal, és a nagy magyar közgazdász, Navratil Ákos szemináriumában is dolgozott. Már joghallgató korában munkatársa volt a Gazdasági Jog című jogtudományi folyóiratnak. A háború utolsó hónapjaiban mint önkéntes páncélromboló szolgált, majd szovjet fogságba esett, ahonnan csodával határos módon sikerült megmenekülnie. 1947 júliusában minősítéssel tette le az ügyvédi vizsgát, és szülővárosában nyitott ügyvédi irodát. Ellenzéki politikai tevékenysége miatt 1948 végén kénytelen volt nyugatra disszidálni, majd 1949 áprilisában kivándorolt Ausztráliába. Kezdeti nehézségek után 1956 áprilisában kitüntetéssel (First Class Honours) szerezte meg a University of Tasmania jogtudományi (Bachelor of Law) oklevelét és egyben az ausztrál ügyvédi képesítést. Már abban az évben precedens értékű pert nyert a tasmániai felsőbíróságon, amely az ausztrál döntvénytárba is bekerült. 1957-ben áttelepült Melbournebe, ahol folytatta felfelé ívelő ügyvédi karrierjét. 1972-ben kinevezték az ausztrál szenátus egyik legfontosabb bizottságának állandó jogtanácsosává, mellette folytatta tárgyaló ügyvédi tevékenységét is. Megbízói közé tartoztak a legnagyobb ausztrál és angol vállalatok, így a Vickers Armstrongs leányvállalatai, Lloyds of London, az ausztrál hitelszövetkezetek országos tanácsa, a "The Age" országos napilap, National Trustees of Australia, a Public Trustee of Victoria, több nagy biztosító intézet. Fontos jogi elveket alapozott meg, számos ügye került a döntvénytárakba. Jogi érdemeiért 1975-ben elnyerte az angol királyi tanácsos (Queen's Counsel) rangot. Ügyvédi prakszisa mellett 1971-től gazdálkodott is, törzskönyvezett Aberdeen Angus húsmarhatenyészete országos mezőgazdasági kiállításon díjat is nyert. 1989 májusában tért haza Magyarországra, Hódmezővásárhelyen folytat nemzetközi és magyar ügyvédi gyakorlatot, és Batidán, az Endrey laposon fekvő birtokán gazdálkodik. Hat idegen nyelven beszél.
Kategóriák: Közgazdaságtudomány
Tárgyszavak: Magyarország, Gazdaságpolitika, Pénzvilág
Formátum: HTML
Típus: könyv
Védett tartalom, csak terminálról érhető el.
Tárgyszavak: Magyarország, Gazdaságpolitika, Pénzvilág
Formátum: HTML
Típus: könyv
Védett tartalom, csak terminálról érhető el.
Share
Tweet