Az Anjou-királynék

Legfőképpen két király egy-egy feleségéről lesz szó ebben a könyvben. Az első feleség északról jött, a másik délről. Abban a zavaros korszakban, amikor véget ért, megszűnt, sőt kihalt egy olyan uralkodócsalád, amely akkor már majdnem pontosan háromszáz éve uralta a Magyar Királyságot. Azt az országot, amely azon időkben úgy területét, mint népességét tekintve a negyedik vagy ötödik helyen állt Európában, de amelyiknek jövedelmei nemegyszer felülmúlták a nyugati királyok évente befolyó pénzeit is. Nagy tülekedés indult meg a magyar trón körül - minden égtájról jöttek az önjelölt leendő, vagy magukat máris annak hirdető királyok, hercegek, fejedelmek, és mindegyik talált magának támogatókat ebben az országban, amelynek nagyurai már akkor sem az összetartásukról voltak híresek. Ebbe a világba csöppent bele előbb az első, majd a második királyné. De amíg a trónkövetelők vívták a maguk harcát, más hölgyek is közelebb sodródtak a magyar trónhoz... | Ezerháromszázegyben halt meg III. András, aki Magyarországot sohasem látott apától született a lagúnák városában, és akit egyes magyar urak hívtak haza tizenegy évvel korábban. Andrással aztán végleg megszakad az Árpádtól oly hosszú időn átvezető Turul-nemzetség uralma a magyar trónon. Mintha ez nem lett volna elég baj, egyfelől tehát idegen trónjelöltek kezdtek körözni az ország fölött, akár a keselyűk - és a magyar urak is azon civakodtak egymás között, ki kit támogat e jelöltek közül, ki az a király, akit majd az orránál fogva vezethetnek. Vagyis nekik elemi érdekük volt, hogy egy minél tehetetlenebb, alig önálló bábot ültessenek a trónra. Ebben a szituációban senki sem beszélt királynékról. Hiszen férfivilág volt ez a maga „A legkeményebb küldetéseket is elvállalta, különösen már özvegy korában, amellyel szolgálhatta az Anjou-dinasztia és a Magyar Királyság érdekeit, és sohasem hátrált meg."