A kovácsműhely

1. jelenet (Kalapácsok zenéje, vasak csengése, a tűz ropogása és néha egy fújtató szuszogása hallatszik. Messziről régi népzene szól. Aztán hirtelen csend lesz.) KOVÁCS (tűnődve): Nekem már nem az a fontos, hogy igazam legyen, fontos csak az, hogy a hazugság körmei belém ne kapjanak! Szívemnek kondulása némává sohse váljon, s mosolyom se görbüljön el, míg élni élhetek! (A vasak és a kalapácsok csengése újból hallatszik, felkiált) Héj, legények, szaporábban! Mindjárt a delet húzzák. Üss neki oda, Jankó, rendesen, nem fáj az annak! Becskereki! Kérsz tüllem valamit? Hogy fogod azt a vasat? Fordíts rajta egyet! Adsza csak azt a kalapácsot! (Éles vascsilingelés.) így püföld! (Újból csend, elméláz) Verek a vasba életet, mormolok hozzá bús imát, acélos izmom szétszakad, csikorognak a csigolyák. (Zaj lesz, vasak csörömpölnek, legények kurjongatnak.) JANKÓ: Ilyen sáros adventünk még sose vót, mester uram! Fene nagy szakállas fellegek tötyörésznek fölöttünk már megint. KOVÁCS: A vasat fogd, ne az eget bámuld! Csihold a tüzet, Ferke! Ha nem lesznek készen a vértek a bajvívásra, János király mielőtt megtanítaná a deresen a hajabokát, úgy meghemperegtet a hideg latyakban mindőnket, hogy az alvilág katlana is bederesedik az ülepünktől. JANKÓ (tréfásan énekelve): Nádorispán, hallja ke, Engöm lassan vágjon ke! Pergálimög, gyócsgatya, Fáj a testöm alatta! (A legények nevetése hallatszik.) KOVÁCSNÉ (léptei és sóhajtásai hallatszanak, majd levegő után kapkodva): Jaj, a hátam majd leszakad! Itt vónék mán, édes uram. Meghoztam a finom ebédet. KOVÁCS: Tedd csak le, anyjuk! Még van egy kis dolog. KOVÁCSNÉ (aggodalmasan): Ki ne hűljön! KOVÁCS (a legényekre ordítva): Éledjen a kezetektől az az anyag! (Egy darabig hallgat, majd az asszonyhoz szól halkan.) Hogy van? KOVÁCSNÉ: Mintha jobban vón egy kissé. A leveskét megkóstolta. KOVÁCS: Na, hála Istennek! Csak rendbe jön tán! KOVÁCS: Csak. Még rázza a hideg, de az arca már nem olyan forró. (Megszólal a déli harangszó.) KOVÁCS: Le a tökfedőt, legények! (Egy darabig csak egyetlen harangszó hallatszik, majd több harang is megszólal. Aztán csönd.) KOVÁCS: Na, most már oszthatod nekik, anyjuk! (Tányérok és kanalak csörömpölnek.) KOVÁCSNÉ: Úgy látom, ügyes kis inaskák! KOVÁCS: Mester lesz ez mind, ha az eszük rostája nem lesz lyukasabb! KOVÁCSNÉ (szinte énekelve): Na, hogy ízlik? TÖBBEN: Nagyon jó! JANKÓ: Ó, fenséges eledel!